Az én sikerem, a te sikered, a mi sikerünk | Bálint Temesi | TEDxYouth@Budapest

Előadásában a kollektív siker példájaként beszél a FAKT által létrehozott Egyetemisták a pénzügyi kultúráért projektről, és arról, hogy egy kreatív szakmai közegben hogyan válik mindenki számára sikerré a közösség bármely tagjának egyéni sikeressége.

Végzős közgazdászhallgató a Budapesti Corvinus Egyetemen, jelenleg az egyetem mellett üzleti tanácsadóként is dolgozik. 2010 óta folyamatosan szerepet vállal a FAKT Szakkollégium működtetésében, 2012 júniusa óta elnökként. A szervezeten belüli életútja során sokszor kellett megváltoztatnia sikerről és vezetésről alkotott elképzeléseit, a különböző vezetői szerepeknek megfelelően.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

A most következő előadó, –

hogyha az ember nagyon sok
önéletrajzot néz egyetemről kijőve –

akkor ez viszonylag sematikus lenne.

21 éves, Corvinus Egyetem,
szakkollégiumnak az elnöke,

nyelveket beszél, de van benne valami.

Mi ez?

Két szó: kollektív siker.

Amikor ez a fiú kiállt elém,
és azt mondta:

az én sikerem, a te sikered,
a mi sikerünk.

Egy ideje már tanítok is az egyetemen,

de ilyet még nem hallottam
ifjú közgazdásztól.

Hogy miért hisz ebben,
ezt mesélje el ő maga:

Temesi Bálint.

(Taps)

(Zene)

Szervusztok, Temesi Bálint vagyok.

Ma a kollektív sikerességről
fogok beszélni.

Mi is az a kollektív sikeresség?

Én azt gondolom,

hogy mindenképpen vagy kiegészítője
vagy akár alternatívája is lehet

az egyéni sikerességnek.

De hogy pontosan mit értek
ezen a fogalmon,

azt egy sikertörténettel
szeretném nektek bemutatni.

2010-ben történt,

hogy a szakkollégiumunkban
elmaradt egy kurzus.

Az unatkozó szakkollégák
azon kezdtek gondolkodni,

hogy mi az, amivel az önképzésen
túlléphetünk,

mi az, amivel a társadalom számára is
értéket tudunk teremteni.

Hamar útjára kelt ez a gondolat
a szakkollégiumon belül,

és nemsokára mindenki azon kapta magát,

hogy keresgélünk a kompetenciáink között,

hogy mi az, amiben tényleg jók vagyunk,

és amik esetleg alkalmasak
lehetnek a segítségnyújtásra.

Két dolgot azonosítottunk:

Értettünk a közgazdaság-tudományokhoz
és a pénzügyekhez,

és fiatalok voltunk.

De nyilván ezekhez kellett
keresnünk egy problémát.

Keresgéltünk, keresgéltünk,

és belefutottunk egy nagyon
érdekes számba: 44 %.

Egy kutatás azt mutatta ki,
hogy Magyarországon,

a 15–24 év közötti fiatalok 44%-a

a Magyar Nemzeti Banktól
venne fel légszívesében lakáshitelt.

Amivel az a probléma, hogy a MNB

nem ad lakáshiteleket.

(Nevetés)

Hamar eljutottunk arra a konklúzióra,

hogy bizony, a magyarok
pénzügyi kulturáltsága alacsony.

Ez a probléma különösen erősen van jelen

a legfiatalabb korosztályok körében.

Tudtuk, hogy itt változtatni tudunk.

Egy fél év tervezés után,
el készült a nagy történet:

a FAKT egyetemisták
a pénzügyi kultúráért projekt,

ami a szakkollégiumnak a hivatalos

társadalmi felelősségvállalás
projektje lett.

Ennek a projektnek a keretében

Budapesten és vidéken különböző
középiskolákba járunk el,

legfőképpen olyan diákot,
olyan osztályokat keresve,

ahol az embereknek a többsége
talán érettségit sem szerez.

Mert azt gondoljuk,

hogy náluk van a legnagyobb
hozzáadott értéke

ezeknek az alapvető pénzügyi ismereteknek.

Még egy fontos dolog:
nem csak megkeressük őket,

de odamegyünk hozzájuk az osztályba,
akár tanítás után,

és 45 perces prezentáció keretében,

elmondjuk nekik
a legalapvetőbb fogalmakat.

Olyan problémákkal is szembesülünk,
hogy emberek nem tudják,

mi az például, hogy THM, mire jó.

Egy olyan mutató, amit azért találtak fel,

hogy könnyű legyen értelmezni valamit.

Még mindig túl bonyolult,
mert senki sem mondja el.

Ma az oktatásban nem igazán
kap szerepet ez a téma.

Én azt gondolom, hogy ez a siker:

siker egyrészről azoknak,
akik részesülnek benne –

tehát a fiataloknak, a középiskolásoknak,
akiket tanítunk –,

ugyanis új ismereteket,
új tudást szerezhetnek,

ami értékes lehet
a későbbi életük folyamán.

Másrészről pedig siker
nekünk is, szakkollégistáknak.

Hiszen kiléphetünk
a saját komfortzónánkból,

itt, a közgáznak az épületéből,

és közel, a saját bőrünkön tapasztalva
segíthetünk mások problémáin.

De hol is vagyok én ebben a sikerben?

Szerintem hamar föltűnik,
hogy igazából sehol.

Én, a saját szerepemet itt, mint lelkes
önkéntes próbálom definiálni.

Nem is csinálok többet.

Egy-két csoportmunkában részt vettem,

ami segíttet a projekt kialakulásában,
de ennél többet nem tettem.

Mégis úgy élek meg

minden egyes oktatási alkalmat,
minden egyes napot,

amikor FAKT-osok elmennek
és bemutatják a projektet másoknak,

minthogyha saját személyes sikerem lenne.

Ahhoz, hogy az emögött
álló okokat megtudjátok,

ahhoz el kell mesélnem
a saját történetemet.

2009-ben kerültem
a Budapesti Corvinus Egyetemre,

ahol azt vártam, hogy az eddigi
passzív befogadó szerepből kilépve

képes leszek a kereteket is alakítani.

De ez nem következett be.

Kicsit csalódtam.

Az eszköztár, amit kaptam az egyetemtől,
az elképesztően jó volt.

Ez nagyon fontos.

De még mindig az történt,

hogy voltak elvárások,
amiket teljesítenem kellett,

de mindenféle beleszólás nélkül.

Hamar megtaláltam azt a pontot,

ahol ez az egész történet
egy kicsit megváltozhatott.

Ezek pedig a diákszervezetek voltak.

A hozzám hasonló fiatalok
közösen összegyűlnek,

és valamilyen téma iránt
érdeklődve továbblépnek,

együtt gondolkoznak, és valamit tesznek.

Ezek közül is kiemelkedtek számomra
a szakkollégiumok,

amiből sok-sok patinás változat létezik,

de mégis egy fogott meg: ez volt a FAKT.

Ez a szervezet azt közvetítette,

hogy itt rajtahagyhatod
a dolgokon a kezed nyomát.

Nekem ez nagyon fontos üzenet volt,

ugyanis addig én még nem találkoztam
ilyen közeggel.

De 2010-ben már tagja
is lettem a szervezetnek.

Két-három hónap alatt
annyira elkapott a hév,

annyira elkapott a lendület,

hogy elkezdtem a saját
ötleteimet is belevinni.

Az első az egy konszolidált ötlet volt.

Azt találtam ki,

hogy nagyon jó ez a szervezet,
biztos sok van ilyen Európa szerte,

milyen jó lenne, ha ezekből
mind hálózatot csinálnánk.

Aztán ezt még a későbbiekben
megfejeltük azzal,

hogy legyen ez a magyar Soros EU
elnökének a hivatalos programja.

Elkezdtem ezen dolgozni.

Volt néhány örült a szakkollégiumból,

a szakkollégium vezetéséből,
akik mellém álltak.

Közösen estéken, hétvégeken
keresztül próbálkoztunk.

Ez a történet eljutott
miniszterelnöki, államfői szintre,

ahol aztán elbukott.

(Nevetés)

De igazából, ez egy olyan történet,

ahol egy dolog miatt érzem
nagyon fontosnak ezt a bukást:

Azt gondolom, hogy mindent beletettünk,

és nem rajtunk múlt az,
hogy nem lettünk sikeresek.

Viszont az, hogy ott, abban a pillanatban,

mellém álltak, az volt
a bizonyítása annak,

hogy ez egy olyan kreatív közösség,
ahol a tudás, a tenni akarás: érték.

Ebből ma nagyon kevés van Magyarországon.

De ez gyakorlatilag mostanáig megfogott,

és odakötött a FAKT szakkollégiumhoz.

Hamar új lehetőséget kaptam,
hogy továbblépjek,

és többet tegyek a szervezetért.

Még abban az évben, amikor beléptem,

megválasztottak vállalati-
kapcsolatok TEAM vezetőnek.

A TEAM vezető nálunk egy
belepő szintű vezetői pozíció.

Alaptevően operatív feladatokkal
kell foglalkozni.

Nyilvánvalóan, az én témám
a vállalatokkal való kapcsolattartás volt.

Ebben a vezetői szerepben kezdtem el
először igazán gondolkodni azon,

hogy mi is az a siker.

Nagyon könnyen használjuk ezt a fogalmat,

de nagyon ritkán gondoljuk át,
hogy mi is van mögötte.

Ekkor, még TEAM vezetőként,

amikor az volt a feladatom,
hogy elvárásokat teljesítsek,

de már egy kicsit több rugalmassággal,

még mindig az volt a siker számomra,

hogyha ezeknek az elvárásoknak megfelelek.

Ezeknek az elvárásoknak jól megfeleltem.

Egyéves TEAM vezetőségem
alatt elértük azt,

hogy több tréninget
szerveztünk a tagoknak,

nagyvállalatokkal sikerült elég komoly
együttműködéseket létrehozni,

aminek keretében a FAKTosok
el tudtak menni

négy-hat fős csoportokban dolgozni oda.

Rengeteg ehhez hasonló
apróbb-nagyobb sikerünk volt.

Egy év ilyen sikeres
TEAM vezetői működés után,

azt gondoltam, hogy elég volt ez,
amit most csináltam,

ahhoz hogy egy magasabb szintre lépjek,

s megpályáztam ennek a 80 fős
szervezetnek az elnöki tisztségét.

Azt gondoltam, hogy jól teljesítettem.

Jól elő fogom tudni adni a történetemet.

El tudom mondani, miért érzem azt,

hogy engem kéne megválasztani elnöknek.

Sajnos, egy dolgot nem vettem figyelembe.

Azt, hogy egyáltalán nem voltam kész

a siker fogalmam miatt,

arra, hogy egy ilyen pozíciót betöltsek.

Mert mit akartam?

Elvárásokat akartam teljesíteni.

Volt egy elnökválasztás,
ahol elmondtam a céljaimat.

Elmondtam, hogy hova vinném
ezt a szervezetet.

Volt egy nagyon tehetséges szakkolléga

Márkus Gergő, aki visszajött külföldről.

Elmondott egy hasonló elnöki beszédet,

csak más témában, más hozzáállással.

Egészen simán megvert.

Én, ott nagyon kikaptam.

Azonnal önvizsgálatba kezdtem,

ugyanis valami nem stimmelt.

Ott még nem tudtam,
hogy mi pontosan a probléma.

Azt éreztem, hogy a szakkollégium,

minden munka, amit ebbe fektettem,

az tulajdonképpen hiába való volt.

Csalódott bennem a tagság.

Biztosan az érdemeim miatt,
nem voltam alkalmas erre a feladatra.

Ez iszonyú érzés volt.
Húsz percig tartott.

Húsz percig tarthatott,

(Nevetés)

mert a következő lépése annak a gyűlésnek:

az alelnök választás volt.

Ahol újra kiálltam,
elmondtam a beszédemet,

és megválasztottak alelnöknek

abba az elnökségbe,
amelyikben ott volt Gergő.

Pénzügyekért és vállalati
kapcsolatokért voltam felelős.

Gyakorlatilag azért, amiért korábban is.

Elkezdtük a munkát.

És nagyon rosszul ment.

Az első három hónapban

egész egyszerűen nem változtattam
meg ismét a siker fogalmamat.

Hanem azt próbáltam,
hogy ami a mi kezünk közül kijön,

az a lehető legjobb, legprecízebb,
leggyorsabb legyen.

De ehhez konfliktusokat kellet vállalnom

a saját TEAM vezetőmmel,
azzal, aki alám volt rendelve.

Mert nem működött.

Nem működöt egy idő után az,

ahogy ezeket a kritériumokat
magamra próbálom alkalmazni.

Három hónap után elfáradtunk.

Elfáradtunk és elkeseredtünk,

mert nem volt semmi jó.

Nekem nem tetszett,
amit alattam csináltak.

Nekik nem tetszett, ahogy kommunikáltam.

Önvizsgálatot kellett tartanom,
hogy rájöjjek, én vagyok a hibás.

Az volt az első pontja az életemnek,
amikor kiderült számomra,

hogy néha az ember bizony,
a siker útjában is állhat.

Nekem, ott alelnökként,
az volt a feladatom,

hogy rájöjjek, hogy félre kell állnom,

és lehet, hogy a kezdetben hibás
döntéseket támogatnom kellett,

mert így tudnak felemelkedni
a környezetemben,

és így tud rendesen működni ez a rendszer.

Egyévig működtünk így együtt.

A harmadik hónap után,
hirtelen megváltozott a hozzáállásom,

hirtelen megváltozott ennek
a részlegnek a működése.

Jóba is lettem az elnökkel,

ami végül is, olyan történetté alakult,

ami a FAKT-nak gyakorlatilag
az eddigi legsikeresebb éve volt.

Még egy fontos történet,

ami még erősebben hozta elő belőlem
ezt a közösségi sikerélményt.

Amit kérlek, hadd osszak meg veletek.

Egy nagyon kedves barátom,
Bodrogi Marci,

akivel még együtt kezdtünk az egyetemen,

felvételt nyert egy vállalathoz.

Azért fontos nekem ez a történet,

mert egy olyan FAKT-os
programon keresztül tette ezt meg,

amit közösen hoztunk létre.

Sokan, sok ember, sok munkája
kellett ahhoz, hogy ez sikerülhessen.

De mégis, nem ez volt, ami megfogott.

Hanem az, hogy abban a pillanatban,

amikor Marci ott volt az interjún
az a ő sikere volt,

az ő egyetlen egy személyben történő
jó megnyilvánulása,

az, hogy jól beszélt, hogy jól tudta.

Azt éreztem, hogy ehhez mi is
hozzájárultunk valamikor korábban.

Olyan büszkeség töltött el,

ami egyáltalán nem az én
teljesítményemről szólt.

Ez nagyon új volt.

Egy évvel később
én ezzel a hozzáállással,

ezzel a gondolattal indultam neki
a következő elnökválasztásnak,

hogy itt nekem az egyéni sikereim
talán nem annyira fontosak.

Nem célokat kell kitűznöm,
amiket el kell érnem,

hanem segítenem kell másokon.

Ezt elmondtam, és megválasztottak.

Azóta elnöke vagyok
a FAKT szakkollégiumnak.

Az elmúlt három-négy hónap során,
amíg elnökként tevékenykedtem

rájöttem, hogy még mindig nem
volt elég nyitott a siker fogalmam.

Ma ugyanis úgy működik
a FAKT szakkollégium,

és azért működik a FAKT szakkollégium,

mert én képes vagyok teljesen félreállni.

Látni kell ezt a folyamatot,

ahogy TEAM vezetőként még van valami cél,

amit megpróbálok elérni,

alelnökként még mindig
könnyen azonosító velem

az alattam lévő teameken keresztül,
hogy mi az, amit mi vittünk véghez.

Még nagyon erős önzés
vagy saját gondolat van,

de elnökként nincs ilyen.

Nekem jelenleg személyes sikerem nincs

és nem is lehet a FAKT szakkollégiumban.

Én, kizárólag olyan sikereket
tudok megélni,

amik közösségi sikerek,
amik kollektív sikerek,

mint például a társadalmi
felelősségvállalás projektünk

vagy az, hogy egy hónap múlva

a NATO-val és afgán egyetemekkel
fogunk közösen videó-konferenciát tartani.

Gyakorlatilag működtetésükhöz,
kitalálásukhoz már kevés közöm van.

Annyi az én feladatom, hogy segítsek
ezt a környezetet fenntartani,

amivel a többiek ötletei működhetnek.

Azt gondolom, hogy ez az út,
amit most elmondtam nektek,

hogy hogyan sikerült
az egyéni siker szemléletemből

egy közösségit formálni,

ez nem egy különlegesség,
ez nem egy unikum.

Ti, mindannyian részei vagytok
hasonló közösségeknek.

És ti saját gondolkodásotokba,
ha egy kicsit belemerültök

és egy kicsit vizsgáljátok
a saját szerepeteket,

akkor lehet, hogy rátaláltok
erre a közösségi sikerre.

Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos.

Azt gondolom, hogy ha egy dolgot vihettek
magatokkal akkor az legyen az,

hogy az én sikerem, a te sikered

az igazán csak akkor siker,
hogyha az a mi sikerünk.

Köszönöm szépen.

(Taps)

(Taps vége)

Műsorvezető: És még csak 21 éves.

Bálint, most 21 éves vagy,
remélem, hogy még folytatod.

Hová, mi a következő lépés neked?

Bálint: Én azt gondolom,

hogy ebben a történetben a következő
lépés az gyakorlatilag az utolsó.

Az egész történet tényleg ne rólam szóljon

minthogy nem rólam szól,
hanem egy szervezetről szól,

egészen egyszerűen az lesz,

hogy júniusban júliusban
az én mandátumom lejár.

Akkor félre kell tudnom állni
a siker útjából,

és azt mondani : srácok,
mostantól tiétek a pálya.

Műsorvezető: Gratulálok,
és nagyon szépen köszönöm.

Tapsoljuk meg! Temesi Bálintot
látták és hallották.

(Taps)