A nyelv az emberiség legnagyobb találmánya – de miért?

A civilizáció a nyelvek létezésére épült, állítja David Peterson nyelvalkotó. Előadásában, mely egyszerre szenvedélyes és derűs, bemutatja, hogyan tanulmányoz, őriz meg és talál fel új nyelveket, segít megértetni kollektív emberi létünket, és egy gyorstalpaló nemes valír nyelvtanfolyamot is tart nekünk. A dothraki mellett ez a másik nyelv, melyet a Trónok harcához alkotott. "A nyelv nem pusztán csak eszköz. Hanem az örökségünk, általa közölhetjük, mit jelent embernek lenni." – mondja Peterson.

Kanál.

Kartondoboz.

Villanyvasút gyerekeknek.

Ünnepi díszek.

Ugrálóvár.

Pléd.

Kosár.

Szőnyeg.

Lehajtható tálca.

Okostelefon.

Zongora.

Cicatakaró.

Fényképek.

Mi a közös ezekben a tárgyakban,

azonkívül, hogy magam fotóztam őket
az utóbbi három hónapban,

ezért enyém a szerzői joguk?

(Nevetés)

Mind olyan találmány,

melyeket a nyelv segítségével alkottak.

Nyelv nélkül egyikük sem létezne.

Képzeljék el, hogy ezek közül bármelyikhez

vagy akár egy egész ilyen épülethez

a nyelvhasználat képessége nélkül
fognánk hozzá,

vagy semmilyen, a nyelvhasználaton alapuló
tudást nem alkalmazhatnánk.

A nyelv alapvetően a legfontosabb dolog

az egész világon.

A teljes civilizációnk erre épült.

És akik a nyelv tanulmányozásának
szentelik magukat,

akik a nyelvek fejlődésével,
a köztük lévő eltérésekkel foglalkoznak,

meg összehasonlítják az állatok
kommunikációs formáival,

ők a nyelvészek.

Az általános nyelvészet
viszonylag új tudományág.

Rengeteg igazán fontos dolgot tárt fel.

Például, hogy az emberi
kommunikációs rendszerek

jelentősen eltérnek az állatokétól,

hogy minden nyelv egyformán kifejező,

akkor is, ha eltérő módokon működik.

És mégis, ennek ellenére

sokan azt képzelik,
hogy ugyanúgy értenek a nyelvekhez,

mint a nyelvészek,

elvégre mindenki tud valamilyen nyelvet.

És aki beszél valamilyen nyelven,
annak pont annyi joga van

a működéséről beszélni,
mint bárki másnak.

Képzeljék el, ha egy sebésszel beszélgetve

az alábbiakat mondanák neki:

"Figyelj, haver, úgy 40 éve
élek ezzel a szívvel.

Szerintem tudok ezt-azt
az aortabillentyű-cseréről.

Nyilván pont ugyanannyit ér
a véleményem, mint a tiéd."

Márpedig pontosan ez történik.

Ő itt Neil deGrasse Tyson, azt írja,
hogy az Érkezés című filmben

ő inkább egy titkosírás-szakértőt
fogadott volna fel,

valakit, aki egy ismert nyelv alapján
képes megfejteni az üzenetet –

nem nyelvész kell ahhoz,

hogy az idegenekkel megértsék egymást,

mert mégis mit tudna egy nyelvész –

ő hogyan értethetné meg magát bárkivel,

aki általunk ismeretlen nyelven beszél?

De persze az Érkezés
nem ússza meg ennyivel.

Na figyeljenek, jön a film.
Hé, haver:

idegenek jönnek óriási
űrhajókkal a bolygónkra,

és kizárólag csak kommunikálni
akarnak velünk,

te meg ezt egyetlen nyelvészre bízod?

(Nevetés)

Amerika a csőd szélére került, vagy mi?

(Nevetés)

Mindezek félreértésekhez vezetnek

a nyelvről és annak tanulmányozásáról,

és magáról a nyelvészetről is.

Szerintem van is valami
a sok félreértés mélyén,

amit a Forbes magazin pompás
cikke foglal össze arról,

hogy miért felesleges idegen
nyelveket tanulni a középiskolásoknak.

Kiemelek néhány idézetet belőle,

és kíváncsi vagyok, kitalálják-e,

mi rejtőzik némelyik vélemény
és elgondolás mélyén.

"Az amerikaiak alig olvasnak
klasszikusokat, még fordításban sem."

Vagyis, mit kínlódjunk idegen nyelvekkel,

ha úgysem olvassák a klasszikusokat
eredeti nyelven?

Minek?

"Az iskolai idegennyelv-tanulás
csak időfecsérlés,

helyette sokkal hasznosabb
tárgyakat lehetne oktatni."

"Európában számos nyelvcsoport van
viszonylag kis térben elosztva."

Ezért, ó, minek is tanuljanak idegen
nyelvet az amerikaiak?

Az égvilágon semmi haszna."

Ez a kedvencem:

"Egy birminghami diák
több ezer mérföldet tehet meg

a mexikói határig,

de még ott is talál elég embert,
aki beszél angolul."

Azaz, ha valaki tud
kézzel-lábbal mutogatni,

és jól megválasztja, hová megy,

annak igazán teljesen felesleges
bármi más nyelvet bebiflázni.

Az efféle felfogás mélyén
egy fogalmi metafora rejlik,

miszerint a nyelv eszköz.

És ez nem áll messze az igazságtól.

A nyelv tényleg egyfajta eszköz,

mert ha ismerjük a helyiek nyelvét,
többre megyünk, mintha nem értenénk.

A fenti feltevés szerint azonban
a nyelv nem több, mint eszköz,

ez pedig teljességgel hamis.

Pusztán csak eszköznek
meglehetősen gyatra lenne.

És már réges-rég lecseréltük volna
valami sokkal jobbra.

Nézzünk egy akármilyen mondatot.

Mondjuk, ezt már biztos kimondtam
életem során: "Tegnap láttam Kynt."

Van egy Kyn nevű barátom.

És amikor kimondom:
"Tegnap láttam Kynt",

mit gondolnak, ezzel a mondattal

tényleg mindent pontosan közlök,
ami a fejemben van

ezzel kapcsolatban?

Aligha, mivel annyi más is van mögötte.

Ha azt mondom: "tegnap",

talán eszembe jut az aznapi időjárás.

És visszagondolva
valószínűleg eszembe jut,

hogy elfelejtettem valamit feladni -
amúgy tényleg.

Ezt a poént amúgy is el akartam sütni,
közben meg tényleg kiment a fejemből.

Ez pedig azt jelenti,
hogy hétfőn kell majd megtennem,

mert akkor jutok legközelebb haza.

És persze ha a hétfőre gondolok,

eszembe jut a Banglestől
a Hóbortos hétfő. Jó szám.

Ha meg azt mondom, "Kynt",
ez a mondat jut eszembe:

"Kint is vagyok, bent is vagyok,
jaj, de nagyon boldog vagyok."

Mindig ez van.

Vannak szavak, amiket ha meghallok,
szójátékok jutnak eszembe,

mert a nagypapám szerette
kiforgatni a szavakat,

így most ő is eszembe jut.

És valamilyen oknál fogva megint
a Hóbortos hétfőnél tartunk.

Ismét Kyn: ha azt mondom,
"Tegnap láttam Kynt".

eszembe jutnak az esemény körülményei is.

Ez aznap történt.
Itt van Kyn a macskámmal.

És persze ha Kynre gondolok,

tudom, hogy mindjárt indul
a Long Beach Egyetemre,

eszembe jut a jóbarátom,
John, meg az édesanyám,

mindketten a Long Beachen tanultak,

Katie unokahúgom is hamarosan odamegy.

És megint a Hóbortos hétfőnél tartunk.

Ez csak egy töredéke annak,
ami a fejünkben kavarog

beszéd közben bármikor.

És mik az eszközeink ahhoz,
hogy közöljünk bármit is

a fejünkben kavargó zűrzavarból? –
Ennyi!

Semmi több!

(Nevetés)

Hát csoda-e, hogy ilyen
kezdetleges a rendszerünk?

Képzeljék el, ha az alábbi
analógiával élhetek,

mondjuk, szeretnék megtudni,
milyen lehet tortát enni,

de ahelyett, hogy a tortát falatoznák,

meg kéne enniük az összes hozzávalót,

mind egytől egyig,

a recept leírásával együtt,

ami leírja, hogyan lesz torta
ezekből az alkotóelemekből.

A receptet is meg kéne enniük.

(Nevetés)

Ha csak így lehetne megkóstolni,

soha nem ennénk tortát.

A nyelv mégis csak az egyetlen,
mondom, egyetlen módja annak,

hogy megtudjuk, mi zajlik elménkben.

Ez a mi felségterületünk,

ez tesz minket emberré,

ez különböztet meg minket
a többi állatfajtól,

mindaz, ami bennünk van, valahol mélyen,

és ezeket csakis a nyelv által
tudjuk kifejezni.

Ez a legjobb eszköz a fejünkben rejlő
folyamatok kifejezéséhez.

Képzeljék, ha feltenném a nagy kérdést:

"Milyen jellegűek az emberi
gondolatok és érzelmek?"

A válaszhoz

annyi különféle nyelvet
kéne megvizsgálnunk,

amennyit csak lehet.

Egy nem lenne elég.

Hadd mondjak egy példát:

a kis Romant látják a képen,

12 megapixeles géppel fotóztam.

Ez pedig ugyanannak a képnek
egy jóval kisebb felbontású változata.

Egyértelmű, hogy egyik sem igazi macska.

De az egyik alapján mégiscsak
el tudjuk képzelni, milyen egy macska.

A nyelv nem pusztán csak eszköz.

Hanem az örökségünk,

általa közölhetjük,
mit jelent embernek lenni.

És természetesen a "mi" örökségünk,
azaz minden emberé együtt.

És ha csak egyetlen nyelvet is elvesztünk,
máris jóval homályosabb lesz a kép.

Ezért az utóbbi tíz évben azon dolgoztam,

ami egyben szórakozást
és kikapcsolódást is jelentett nekem,

hogy nyelveket alkossak.

Ezek úgynevezett "conlang" nyelvek,

ez a "mesterséges nyelv" angol
kifejezésből alkotott mozaikszó.

Nézzük a tényeket sorjában:

nyelvek halnak ki bolygónkon,

én meg teljesen újakat hozok létre,

önök azt gondolhatják,
van némi mélyebb összefüggés

a két tény között.

Valójában már sokan hozták
összefüggésbe a két pontot.

Egy fazon azon kesergett,

hogy James Cameron Avatar című
filmjében volt egy conlang.

Azt írja:

"De abban a három évben,
amíg Cameron az Avataron dolgozott,

kihalt egy nyelv a földön."

Egyébként valószínűleg
jóval több is kihalt.

"A na'vi nyelv sajnos
nem fogja betölteni ezt az űrt..."

Igazán mély és velős állítás –

annak, aki egyáltalán nem gondol bele.

(Nevetés)

De amikor ide jártam a Caltechre,

két szakot végeztem el.

Az egyik a nyelvészet volt,
a másik viszont az angol.

És persze az angol szak,
az angol nyelvi tanulmányok

nem igazán az angol nyelv
kutatását jelenti,

inkább az angol irodalomét.

Az irodalom csodálatos téma,

mert alapvetően és szélesebb
értelemben véve művészeti ág,

a művészetek körébe tartozik.

És mihez is kezdünk vele?

Az írók új, teljes egész alakokat
és történeteket alkotnak.

Érdekes látnunk,

hogy az írók micsoda mélységeket,
érzelmeket és egyedi szellemet visznek

képzeletbeli hőseikbe.

Annyira, hogy nézzék csak ezt a listát.

Ezek a könyvek mind

kitalált karakterekről szólnak.

Mint ahogy egy teljes könyv is csak
egyetlen, kitalált főhősről szól.

Egy egész könyv szól George F. Babbittról,

Sinclair Lewis Babbitt című regénye,

és bizton állítom, a könyv több annál,

mint Babbitt puszta története.

Emlékszik még rá valaki?

Remek, szerintem jobb, mint a Fő utca.

Szerintem legalábbis.

Szóval azt sosem vontuk kétségbe,
hogy az irodalom érdekes lenne.

Ennek ellenére még a nyelvészek sem
igazán kíváncsiak arra,

mit közölnek velünk a mesterséges nyelvek

az emberi szellem mélységeiről,
a művészi törekvés értelmében.

Mondok egy igazán frappáns kis példát.

Nemrég megjelent rólam egy cikk

a kaliforniai egyetemi újságban.

És a cikk írói mindenáron
keríteni akartak valakit

a másik oldalról.

Ami, lássuk be utólag, elég fura dolog.

Beszélünk valakiről,

és előcitálunk valakit,
aki szemben áll ezzel az illetővel.

(Nevetés)

Jó, lényegében ez csak egy fényezős cikk,
de mindegy is.

Szóval, előszedték

korunk egyik legragyogóbb nyelvészét,

George Lakoffot,
aki itt dolgozik a Berkeley-n.

Munkássága örök időkre megváltoztatta

a nyelvészet és a kognitív
tudomány területét.

És mikor általában a munkásságomról
meg a nyelvalkotásról kérdezték,

azt mondta: "Dehát annyi tennivalónk van
a nyelvészeti kutatásokban.

Valami valóságosra kéne szánni az időt."

Na igen.

"Valami valóságosra".
Mi jut erről eszükbe?

Ahhoz, hogy az általa kidolgozott
keretrendszert alkalmazzam,

hadd utaljak most vissza
erre a fogalmi metaforára:

A nyelv eszköz.

És úgy tűnik, Lakoff e fogalmi metaforának
rendeli alá egész munkásságát,

vagyis a nyelv akkor hasznos,
ha kommunikációra használható.

Ha nem arra használják, akkor mit sem ér.

Felmerül bennem a kérdés:
Akkor mi legyen a holt nyelvekkel?

Na mindegy.

Emiatt az elgondolás miatt

tényleg valami egészen
elképesztően abszurdnak tűnhet,

hogy a Duolingón nemes valír
nyelvtanfolyam is van,

ezt a nyelvet én alkottam
a HBO-n futó Trónok harcához.

Talán felteszik a kérdést:
ugyan mit is tanul az a 740 000 ember?

(Nevetés)

Na jó, lássuk csak.

Mit tanulnak?

Mit tanulhatnak?

Nos, ne felejtsük el,
hogy ez azok számára készült,

akik tudnak angolul –

az angol anyanyelvűek elég sokat tanulnak.

Itt egy mondat, amit valószínűleg
soha senki ki nem ejt a száján

egész élete során:

"Vala ābre urnes."

"A férfi látja a nőt."

A középső sor a magyarázat,

így néz ki az eredeti mondat
szóról szóra lefordítva.

És egyébként nagyon érdekes
dolgokat tanulnak,

főleg, ha angol anyanyelvűek.

Megtanulják, hogy az ige állhat
a mondat legvégén.

Az angol nyelvben nem ez a szórend,
ha két mondatrészünk van.

Megtanulják, hogy vannak nyelvek,

melyekben egyáltalán nincs
határozott névelő.

Hogy enélkül is működhetnek nyelvek.

Megtanulják, hogy egy hosszú
magánhangzó nyújtottabb lehet,

mint a mi hosszú magánhangzóink,

melyek lényegében azonos időtartamúak.

Megtanulják, hogy vannak
ezek a kis ragozások.

Hogy mi van?

A főnevek végén úgynevezett
"esetek" vannak.

(Nevetés)

Ezek közlik a mondatban,
hogy ki kivel mit csinál.

Még ha a mondat szórendjét
nem is változtatjuk meg,

csak a végződéseket,

az is módosítja a "ki kivel mit" állítást.

Megtanulják, hogy a nyelvek eltérő
módokon fejezik ki ugyanazt a jelentést.

És azt is, hogy a nyelvtanulás
jó móka lehet.

Megtanulják tisztelni
a Nyelvet, a nagybetűs Nyelvet.

És tekintve, hogy az amerikaiak
88 százaléka csak angolul beszél otthon,

nem hiszem, hogy ez
feltétlenül rossz lenne.

Tudják, miért halnak ki nyelvek a földön?

Nem azért, mert a kormány
hátrasorol egy-egy nyelvet,

vagy mert valamelyik nyelven tudók
egész csoportjai kihalnak.

Biztos, hogy ez régen is megtörtént,
ma is megtörténik,

de nem ez a fő ok.

A fő ok az, hogy a gyerekek
olyan családba születnek,

ahol más nyelven beszélnek,
mint a szélesebb közösség,

ezért nem tanulják meg
az otthoni szórványnyelvet.

Miért?

Azért, mert a közösségük
semmire sem becsüli a nyelvüket.

Mert annak nincs semmi haszna.

Mert aki azon a nyelven beszél,
az nem talál munkát magának.

Mert ha a nyelv csak eszköz,

akkor saját anyanyelvükön tanulni

kábé annyira hasznos,
mint nemes valírül tanulni,

akkor meg minek bajlódni vele?

Nos...

Lehet, hogy a nyelvek tanulmányozása
nem eredményez nagyobb nyelvtudást.

De ez talán mindegy is.

Lehet, hogy ha többen tanulnak
egyre több nyelvet,

az nagyobb elfogadáshoz vezet,

és nem lesz nyelvi egyeduralom.

Lehet, hogy ha önmagáért
tiszteljük a nyelvet –,

ami kijár a legnagyobb találmánynak
az emberiség történetében –,

akkor a jövőben

élő nyelvekként köszönthetünk olyanokat,
melyeket ma kihalás fenyeget,

és egyikükből sem lesz múzeumi műtárgy.

(Nemes valír nyelven): Kirimvose.
Köszönöm.

(Taps)