[A beszélgetés tartalma nagykorúaknak ajánlott] Hat évvel ezelőtt felfedeztem valamit, amit a tudósok már évek óta próbálnak megfejteni. Hogyan érjük el, hogy figyeljen ránk egy teremnyi halálosan unott tizenéves? Kiderült, hogy csak azt a szót kell kimondani, hogy pornó. (Nevetés) Hadd meséljem el, hogyan is jöttem rá erre. Egy középiskolásokkal zsúfolt teremben ültem 2012-ben, akik Bostonban iskola utáni foglalkozáson vettek részt. És meghívott előadóként arról kellett beszélnem, hogy milyen izgalmas lehet a közegészségügyben karriert építeni. A baj ott kezdődött, hogy elnézve az arcukat, láttam az üveges tekintetüket, teljesen máshol jártak. Még az sem segített, hogy szerintem egész menő volt a szerelésem aznap. Egyszerűen nem volt ott a közönségem. Az egyik szervező megkérdezte: "Te nem a pornográfiáról végzel kutatásokat? Talán beszélj nekik arról!" És hirtelen az egész terem nevetésben és hangzavarban tört ki. Azt hiszem, elhangzott pár hangos huhogás is. És csak egyetlen szót kellett kimondani: pornográfia. Ez döntő pillanatnak bizonyult számomra, és szakmai küldetésemnek is, hogy mi módon számoljuk fel a párkapcsolati és szexuális erőszakot. Ekkor már több mint egy évtizede dolgoztam a párkapcsolati erőszak megfoghatatlan problémáján. Az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi adatai alapján évente ötből egy középiskolás diákot bántalmaz fizikailag és/vagy szexuálisan a partnere. Vagyis mondhatni, elterjedtebb, mint az iskolai zaklatás más formái, az öngyilkossági hajlam, vagy akár az e-cigarettázás ugyanebben a korosztályban. De a megoldások bizonytalan kimenetelűek voltak. A kutatócsoportommal arra a kérdésre kerestük a szokatlan választ, hogy mi a párkapcsolati erőszak oka, és hogyan állítsuk meg? Abban az időben az egyik tanulmányunkba belefoglaltunk néhány kérdést a pornográfiáról. Aztán valami váratlan eredményt kaptunk. A mintákban szereplő tizenéves lányok tizenegy százaléka jelezte, hogy már fenyegették meg, vagy kényszerítették arra, hogy olyan szexuális aktust végezzen, amit az elkövető pornóban látott. Ez kíváncsivá tett. Felelőssé tehető-e a pornó a párkapcsolati erőszakért? Vagy inkább csak véletlen, hogy a pornográfia felhasználói nagyobb valószínűséggel élnek egészségtelen kapcsolatokban? Amit csak tudtam, elolvastam, kinyomoztam a legfrissebb szakirodalomból, és elindítottam a saját kutatásomat. Azt akartam kideríteni, miféle kendőzetlen szexuális tartalmat fogyaszt a fiatalság, milyen gyakran, és miért. Helyes-e az a felvetésem, miszerint ez okozhatja azt, hogy oly sokan élnek közülük egészségtelen párkapcsolatban. Ahogy olvastam, próbáltam végig nyitott maradni, noha az emberek többsége már határozott véleményt alakított ki a témáról. Miért legyek nyitott a pornográfiára? Nos, tapasztalt társadalomtudósként a munkám megköveteli, hogy tárgyilagos maradjak. De szex-pozitívnak is szoktak nevezni. Azt jelenti, egyetértek azzal, hogy mindenkinek joga van úgy és olyan szexuális életet élni, szexualitást megélni, ami kielégítő számára, bármi is legyen az, ameddig a többi résztvevő is feltétel nélkül beleegyezik. Persze, személy szerint nem vonzott, hogy pornót nézzek. Néztem párszor, de nem igazán volt rám hatással. Két kiskamasz édesanyjaként megvannak a fenntartásaim, hogy milyen hatással lehet rájuk a pornó nézése. Észrevettem, hogy bár sokan vannak, akik elutasítják a pornót, olyanok is akadnak, akik kitartanak mellette, számos okból kifolyólag. Szóval a tudományos kutatómunkám során hiteles képet akartam kapni arról, vajon a pornográfia rossz vagy jó hatással van-e ránk. Nőgyűlölet ez, vagy inkább felszabadít? És semmilyen egyértelmű válasz nem derült ki. Volt egy hosszú távú felmérés, ami aggodalommal töltött el. Ez azt mutatta ki, hogy a pornót néző tizenévesek később hajlamosabbak voltak szexuális erőszakot elkövetni. De a tanulmány felépítése nem tette lehetővé egyértelmű oksági összefüggések megállapítását. További tanulmányok pedig semmilyen összefüggést nem találtak a kamaszkori pornófogyasztás és negatív utóhatásai között. Bár más tanulmányok ezt igazolták. De ahogy beszéltem más szakértőkkel, óriási nyomást éreztem, hogy állást foglaljak a pornográfiáról. Melyik táborhoz csatlakozzak? Azt is megkaptam, hogy szűklátókörűségre vall, ha nem tudok egyetlen hiteles válasszal szolgálni. Nem volt egyszerű, mert adott egy iparág, ami a közönség igényeiből kovácsol tőkét azzal, hogy nőket láthatnak, nem csupán közösülni, hanem eközben kikötözik, fojtogatják, pofozzák őket, rájuk köpnek, rájuk élveznek, megalázó csúfneveken szólítják őket újra meg újra aktus közben, és nem is mindig nyilvánvaló a beleegyezésük. Abban szinte mindenki egyetértene, hogy komoly probléma nálunk a nőgyűlölet, a szexuális zaklatás és nemi erőszak, és valószínűleg a pornó nem segít a helyzeten. Számomra rendkívül fontos probléma volt az, hogy több mint egy évszázadig a pornográfiaellenes álláspont ürügyet jelentett a melegek és leszbikusok, vagy olyanok hátrányos megkülönböztetésére, akik más szexuális beállítottságúak, vagy fetisiszták. Így világos, hogy egyrészt miért aggódhatunk a pornó által közvetített üzenetek miatt, másrészt pedig aggódhatunk amiatt is, hogy eltúlozzuk az egészet. Ezután két éven át minden ijesztő, rémes állításnak utánajártam, hogy átlagosan hány éves korban néz valaki először pornót, vagy mit okoz ez az agyuk vagy szexualitásuk számára. Íme a jelentésem. Az ingyenes, online, felkapott pornográfia, mellyel a kamaszok általában szembetalálják magukat, egy tökéletesen pocsék szexuális nevelőeszköz. (Nevetés) (Taps) De nem is erre találták ki. És valószínűleg nem azonnal mérgezi meg az elméjüket, vagy teszi őket megszállott felhasználókká, ahogy pár vaskalapos ezt el akarja hitetni velünk. Nagyon ritka, ha valaki egyáltalán nem néz pornót fiatalon. Mire 18 évesek lesznek, az első éves főiskolás férfiak 93, és a nők 62 százaléka már legalább egyszer nézett pornót. Bár sokan hangoztatják, hogy az internet miatt terjedhetett el ennyire a pornó, vagy hogy egyértelműen ennek tulajdonítható, hogy az okostelefont használó fiatalok biztosan néznek majd pornót, az adatok valójában nem ezt igazolják. Egy nemzeti reprezentatív kutatás szerint 2000-ben a 10-13 évesek 16 százaléka számolt be arról, hogy előző évben nézett pornót. 2010-re ez az arány megnőtt. De csupán 30 százalékra. Tehát szó sincs mindenkiről. A kamaszokkal és nemi erőszaktevőkkel való problémáinknak nem csupán a pornó az oka. Valójában egy friss tanulmány szerint a kamaszok nagyobb valószínűséggel látnak szexuális tartalmú képeket más típusú médiában, mintsem a pornográfiában. Gondoljunk csak a szexuális tartalmú videójátékokra, vagy tévéműsorokra, zenei klipekre. Lehetséges, hogy a szexuális tartalmú képek káros hatása mellett az erőszakos média folyamatos áramának való kitettség inkább okoz problémákat. Ha potenciális veszélyforrásként önmagában a pornót állítjuk be, talán csak eltereljük a figyelmünket a nagyobb bajokról. Vagy elsiklunk kiváltó okok felett, amik a párkapcsolati és szexuális erőszakot valódi egészségügyi válsággá duzzasztják. Vagyis, még a saját kutatásom is azt példázza, hogy a kamaszok azért nyúlnak a pornóhoz, mert tanulni akarnak, és információkat szerezni a szexről. És mert máshol nem találnak semmilyen megbízható és tényszerű tájékoztatást. Az USA államainak kevesebb mint fele írja elő az iskoláknak a szexuális felvilágosítást, ideértve, hogy hogyan lehet megelőzni a kényszerített szexet. És ezen államoknak kevesebb mint fele követeli meg, hogy a tájékoztató anyag egészségügyileg hiteles legyen. Bostonban azok a srácok az iskola utáni foglalkozáson tényleg a szexről és a pornóról akartak beszélgetni. Sokkal inkább ezekről akartak beszélgetni, mintsem párkapcsolati és szexuális bántalmazásról. Megértettük, hogy minden olyan témát lefedhetünk, amelyről általában előadást tartunk, ha egészséges párkapcsolati tanácsadás leplébe burkoljuk őket. Például, hogy mit is jelent a beleegyezés a szexualitásban? Vagy, honnan tudjuk, hogy szex közben bántalmazunk valakit? Vagy mik a flörtölés egészséges határai? Ugyanezeket megvitathatjuk, ha a pornót, mint témát ugródeszkának használjuk a beszélgetésünk elindításához. Egy kicsit olyan, mint mikor a felnőttek csokitortát kínálnak a gyereknek, de titokban cukkinit vagy más egészségeset is sütnek bele. (Nevetés) Magyarázhatunk a srácoknak az egészséges dolgokról, mindarról, ami jó nekik, de olyan beszélgetésbe ágyazzuk be ezeket, melyek az ő igényeiket tükrözik. Még valamire rájöttünk, amit nem is kutattunk, mégpedig arra, hogy van egy remek módszerünk, hogyan is beszélgessünk a kamaszokkal a pornográfiáról. A lényeg, hogy tudományosan hitelesek maradjunk. Valljuk be, mi az, amit tudunk, és mi az, amit nem tudunk a pornográfia hatásairól. Beszélni kell arról, ha ellentmondó eredmények születnek, vagy ha gyenge lábakon állnak a kutatási bizonyítékok. Ezzel biztatjuk a serdülőket, hogy fenntartásokkal kezeljék a pornóról szóló szakmai értekezéseket, csakúgy, mint magát a pornográfiát. Ez a módszer a serdülőkori fejlődés sajátosságaihoz igazodik. A serdülők imádnak megkérdőjelezni dolgokat, és szeretik, ha bátorítjuk őket, hogy saját gondolataik legyenek. És a kísérletezések során felismertük, hogy ha a tiszteletről, beleegyezésről és pornóról olyan órákat adunk, amikor is a serdülőket elrémisztjük, egy bizonyos nézőpontba kényszerítjük, vagy egyoldalú vitát gyömöszölünk le a torkukon a pornográfiáról, akkor nemcsak szinte biztos, hogy kudarcot vallunk, de tényleg nem jó példát mutatunk arról a tisztelettudó, közös megegyezésre irányuló viselkedésről, amit meg akarunk nekik tanítani. A mi megközelítésünk, amit pornográf műveltségnek hívunk, az igazat mutatja be a pornográfiáról a legjobb tudásunk szerint, tudván, hogy a bizonyítékok örökösen változnak. Amikor az emberek azt hallják, hogy egy kilenc részből álló, 18 órás előadást tartunk kamaszoknak a pornográfiáról, azt hiszem, vagy azt gondolják, hogy leültetjük a srácokat, és megpróbáljuk megmutatni nekik, hogyan nézzenek pornót – de nem ezt tesszük –, vagy azt hiszik, valami pornóellenes mozgalom vagyunk, akik arról próbálják meggyőzni őket, hogy ha valaha pornót néznének, az a lehető legkárosabb hatással lenne rájuk. De ez sem az, amit csinálunk. A titkos összetevőnk az, hogy nem ítélkezünk. Nem hisszük, hogy az ifjúságnak pornót kellene néznie. De mindenekelőtt azt szeretnénk, ha megfontolással fogadnák, ha és amikor nézik. A számos tantervre és képzésre irányuló kérésből, ami az Egyesült Államokból és azon túlról érkezett, megtudtuk, hogy sok szülő és sok tanár tényleg igényli ezeket az árnyaltabb és valódibb beszélgetéseket a serdülőikkel a pornográfiáról. Felkéréseket kaptunk Utah államtól Vermontig, Alabama és Hawaii államig. Szóval azon az iskola utáni foglakozáson azt láttam, hogy attól a pillanattól kezdve, mikor kimondtam a szót: pornó, azok a srácok tényleg teljesen odáig voltak, meg vissza, hogy milyen pornót láttak, és milyet nem akartak látni, hogy mit csináltak, és mit nem akartak csinálni szex közben. És hogy mi minden volt megalázó a nőknek, és igazságtalan a férfiaknak, vagy rasszista, vagy bármi. Tettek néhány igen haladó szellemű megjegyzést is. Pontosan olyan dolgok ezek, amelyekről beszéltetni szeretnénk őket, erőszak-megelőző szakemberekként. És oktatókként egy nap talán ezzel a gondolattal hagyjuk el a tantermet: "Szomorú, hogy itt ez a fiú az osztályban, aki azt hiszi, anális szexnél minden nőnek van orgazmusa." És talán egy hét múlva ezzel a gondolattal hagyjuk el a termet: "Annyira örülök, hogy van egy meleg srác az osztályban, aki elmesélte, hogy amikor a pornóban láthatta saját nemi irányultságát, az megmentette az életét." Vagy: "Az egyik lány az osztályunkban már sokkal jobban elfogadja a testét, mert egy szelídebb pornóban látott egy hozzá hasonló testalkatú nőt, akiért a filmben megőrült a partnere." Tehát itt találom magam, erőszak-megelőző aktivistaként. Azon kapom magam, hogy a pornográfiát kutatom, és arról beszélgetek. És bár könnyebb lenne, ha a világon minden vagy fekete lenne, vagy fehér, de amikor a kamaszokkal a pornóról beszélgettünk, rájöttem, pontosan azért köti le őket a beszélgetés, mert hagyjuk, hogy maguk birkózzanak meg a bonyolult témákkal. És mert őszinték vagyunk a tudományt illetően. A serdülőink még nem felnőttek, de a felnőttek világában élnek. És készek felnőttként részt venni ilyen beszélgetésekben. Köszönöm. (Taps)