Kíváncsiság: áldás vagy átok? E vonás ellentmondásos mivolta alakot öltött az ókori görögöknél Pandora mitikus alakjában. A legenda szerint ő volt az első halandó nő, akinek égető kíváncsisága megrázó események egész sorát indította el. Pandorát Héphaisztosz, a tűz istene keltette életre, aki azt kérte isteni társaitól, hogy a lány különleges legyen. Aphroditétől a mély érzések képességét kapta; Hermésztől a nyelvek ismeretét. Athéné a kézügyességet és a részletek felismerését adta, Hermész pedig a nevét. Végül Zeusz két ajándékot kölcsönzött Pandorának. Az első a kíváncsiság volt, amely a lelkébe költözött, és mohón útjára eresztette. A második egy nehéz szelence volt, díszesre formált és súlyos – szorosan zárva. De a tartalma, ahogy Zeusz mondta, nem halandó szemeknek való. Semmilyen körülmények között nem volt szabad kinyitnia a szelencét. A földön Pandora szerelmes lett Epimétheuszba, egy tehetséges titánba, akinek a természetet kellett formálnia Zeusz akarata szerint. Bátyjával, Prométheusszal dolgozott, aki az első embereket alkotta, de örök büntetést kapott, mert nekik adta a tüzet. Epimétheusznak nagyon hiányzott bátyja, de Pandorában egy másik lánglelkű társat talált. Pandora csodálattal figyelte az életet a földön. Lobbanékony volt és türelmetlenné tette tudásszomja és a vágy, hogy mindent megkérdőjelezzen. Gyakran gondolkodott el, mi lehet a zárt szelencében. Milyen kincs lehet az, melyet emberi szem nem láthat, és miért őrá bízták? Nagy volt a kísértés, hogy kinyissa. Olykor azt hitte, suttogó hangokat hall, és hogy belül zajong valami, mintha ki akart volna szabadulni. A rejtély őrjítővé vált. Idővel Pandora egyre inkább a szelence megszállottjává vált. Mintha egy hatalmán kívüli erő a szelence tartalmához vonzotta volna, mely egyre hangosabban szólította a nevén. Egy nap már nem bírta tovább. Ellopta Epimétheusztól és csak bámulta a titokzatos dobozt. Ha egy pillantást vetne bele, megszabadulhatna a gondolattól... De a fedél első reccsenésére a szelence felnyílt. Óriási lények és szörnyű hangok füstfelhőként szabadultak ki, és sikoltozva kavarogtak körülötte. Pandora ijedtében kétségbeesetten kapkodott a levegőben, hogy visszaterelje őket börtönükbe. De a lények félelmetes felhőként özönlöttek ki. Ahogy gomolyogtak, baljós érzése támadt. Zeusz edényként használta a szelencét mindazon gonosz erő számára, amit ő teremtett – ami miután kiszabadult, legyőzhetetlenné vált. Ahogy sírt, Pandora felismerte a szelencéből suttogó hangokat. Nem a démonok titokzatos suttogása volt, hanem lágy csengés, mely látszólag enyhítette fájdalmát. Mikor újra felemelte a szelence fedelét és belenézett, tovaszálló meleg fénysugár jött ki belőle. Ahogy nézte a pislákolást, a szabadjára engedett gonoszság közepette. Pandora megkönnyebbült. Tudta, hogy nem teheti semmissé a szelencét kinyitását – de a viszállyal együtt reményt is adott, hogy a hatását csillapítsa. Ma Pandora szelencéje a súlyos következményekre utal, mely az ismeretlen felkutatásával jár – de Pandora égető kíváncsisága a kettősséget is jelenti, mely az emberben lakozik. Meg kell vizsgálnunk mindent, amit nem tudunk, kiaknázni a földet – vagy akadnak rejtélyek, melyek jobb, ha megőrzik titkukat?