Kíváncsiság:
áldás vagy átok?
E vonás ellentmondásos mivolta
alakot öltött az ókori görögöknél
Pandora mitikus alakjában.
A legenda szerint
ő volt az első halandó nő,
akinek égető kíváncsisága megrázó
események egész sorát indította el.
Pandorát Héphaisztosz,
a tűz istene keltette életre,
aki azt kérte isteni társaitól,
hogy a lány különleges legyen.
Aphroditétől a mély érzések
képességét kapta;
Hermésztől a nyelvek ismeretét.
Athéné a kézügyességet
és a részletek felismerését adta,
Hermész pedig a nevét.
Végül Zeusz két ajándékot
kölcsönzött Pandorának.
Az első a kíváncsiság volt,
amely a lelkébe költözött,
és mohón útjára eresztette.
A második egy nehéz szelence volt,
díszesre formált és súlyos –
szorosan zárva.
De a tartalma, ahogy Zeusz mondta,
nem halandó szemeknek való.
Semmilyen körülmények között
nem volt szabad kinyitnia a szelencét.
A földön Pandora szerelmes lett
Epimétheuszba, egy tehetséges titánba,
akinek a természetet kellett formálnia
Zeusz akarata szerint.
Bátyjával, Prométheusszal dolgozott,
aki az első embereket alkotta,
de örök büntetést kapott,
mert nekik adta a tüzet.
Epimétheusznak nagyon hiányzott bátyja,
de Pandorában egy másik
lánglelkű társat talált.
Pandora csodálattal figyelte
az életet a földön.
Lobbanékony volt és türelmetlenné tette
tudásszomja és a vágy,
hogy mindent megkérdőjelezzen.
Gyakran gondolkodott el,
mi lehet a zárt szelencében.
Milyen kincs lehet az,
melyet emberi szem nem láthat,
és miért őrá bízták?
Nagy volt a kísértés, hogy kinyissa.
Olykor azt hitte, suttogó hangokat hall,
és hogy belül zajong valami,
mintha ki akart volna szabadulni.
A rejtély őrjítővé vált.
Idővel Pandora egyre inkább
a szelence megszállottjává vált.
Mintha egy hatalmán kívüli erő
a szelence tartalmához vonzotta volna,
mely egyre hangosabban
szólította a nevén.
Egy nap már nem bírta tovább.
Ellopta Epimétheusztól
és csak bámulta a titokzatos dobozt.
Ha egy pillantást vetne bele,
megszabadulhatna a gondolattól...
De a fedél első reccsenésére
a szelence felnyílt.
Óriási lények és szörnyű hangok
füstfelhőként szabadultak ki,
és sikoltozva kavarogtak körülötte.
Pandora ijedtében
kétségbeesetten kapkodott a levegőben,
hogy visszaterelje őket börtönükbe.
De a lények félelmetes
felhőként özönlöttek ki.
Ahogy gomolyogtak, baljós érzése támadt.
Zeusz edényként használta a szelencét
mindazon gonosz erő számára,
amit ő teremtett –
ami miután kiszabadult,
legyőzhetetlenné vált.
Ahogy sírt,
Pandora felismerte
a szelencéből suttogó hangokat.
Nem a démonok titokzatos suttogása volt,
hanem lágy csengés,
mely látszólag enyhítette fájdalmát.
Mikor újra felemelte
a szelence fedelét és belenézett,
tovaszálló meleg fénysugár jött ki belőle.
Ahogy nézte a pislákolást, a szabadjára
engedett gonoszság közepette.
Pandora megkönnyebbült.
Tudta, hogy nem teheti semmissé
a szelencét kinyitását –
de a viszállyal együtt reményt is adott,
hogy a hatását csillapítsa.
Ma Pandora szelencéje
a súlyos következményekre utal,
mely az ismeretlen felkutatásával jár –
de Pandora égető kíváncsisága
a kettősséget is jelenti,
mely az emberben lakozik.
Meg kell vizsgálnunk mindent,
amit nem tudunk,
kiaknázni a földet –
vagy akadnak rejtélyek,
melyek jobb, ha megőrzik titkukat?