Még 2011-ben
valaki betört a húgom irodájába
azon az egyetemen Nigériában, ahol tanít.
Szerencsére az illetőt elfogták,
letartóztatták, és bíróság elé állították.
A bíróságon
az ügyében eljáró hivatalnokok
arról tájékoztatták a húgomat,
hogy nem tudják elvégezni
a szükséges papírmunkát,
kivéve, ha lefizeti őket.
Először azt hitte,
hogy a kandi kamerában szerepel.
Aztán rájött, hogy komolyan beszélnek.
Ekkor elöntötte a düh.
Gondoljunk bele: nemrég vált
bűncselekmény áldozatává,
és mindazok, akiknek segíteniük kellene,
kenőpénzt követelnek tőle.
Ez csupán egyetlen példa arra,
milyen hatással bír a korrupció
emberek millióinak életére a hazámban.
Nigériában úgy nő fel az ember,
hogy a korrupció szemlátomást
a teljes társadalmat átszövi.
Rengeteg cikk szól olyan politikusokról,
akik dollármilliókat sikkasztanak.
Az, hogy rendőrök lopnak,
vagy dolgozó kisember
zsarolásával jutnak pénzhez,
hétköznapi gyakorlat.
Úgy éreztem, hogy a fejlődés
mindaddig lehetetlen,
amíg a korrupció létezik.
Az elmúlt pár évben azonban
az innovációt és a társadalmi jólétet
vizsgálva arra jutottam,
hogy a fejlődésnek
nem a korrupció szab határt.
Valójában
a korrupciót övező hagyományos vélekedés
és a fejlődéssel való viszonya,
amellett hogy téves,
kifejezetten gátol több szegény országot.
A közvélekedés ekképpen szól:
ha egy társadalom szegény és korrupt,
akkor cselekszünk a leghelyesebben,
ha jó törvényeket hozunk,
betartatjuk őket,
és mindez lehetővé teszi
a fejlődés és innováció felfutását.
Bár ez papíron jól mutat,
és emiatt a kormányok
a fejlődést segítő szervezetekkel közösen
évente dollármilliárdokat költenek
korrupcióellenes programokra
és intézményi reformokra.
Sokan közülük azonban képtelenek
csökkenteni a korrupciót,
mert mi fordítva ülünk a lovon.
Nem azért fejlődik egy társadalom,
mert visszaszorította a korrupciót.
Azért szorult vissza a korrupció,
mert eljutottak egy bizonyos szintre.
A társadalom a beruházások és innováció
révén képes egyről a kettőre jutni.
Először én is azt hittem,
hogy ez lehetetlen.
Mégis kinek jutna eszébe
befektetnie olyan társadalomba,
amely üzleti szempontból
láthatólag pocsék hely?
Olyan társadalomba,
ahol a politikusok korruptak,
a fogyasztók pedig szegények?
Azonban minél többet vizsgáltam
a befektetések és korrupció
közötti kapcsolatot,
annál inkább megváltozott a véleményem.
A következő történt
a szubszaharai Afrikában,
amikor a távközlési ágazat
fejlődésnek indult a térségben.
A '90-es évek végén
az emberek kevesebb mint öt százalékának
volt telefonja a szubszaharai Afrikában.
Például Nigériában, amelynek lakossága
meghaladta a 110 millió főt,
még félmillió telefonkészülék sem volt.
Ez a hiány széles körű korrupcióhoz
vezetett az ágazatban.
Azok a közhivatalnokok, akik az állami
telefontársaságoknál dolgoztak,
kenőpénz ellenében
adtak telefont az embereknek.
Mivel a többségnek
nem futotta kenőpénzre,
telefonhoz csak a tehetősek juthattak.
Azonban egy bizonyos Mo Ibrahim
nevű vállalkozó úgy döntött,
hogy távközlési céget alapít
a földrészen.
A kollégái kinevették,
amikor az ötletéről mesélt nekik.
Mo Ibrahim azonban eltökélte magát,
és 1998-ban megalapította a Celtelt.
A cég elérhető áron kínált
mobiltelefonokat és hívásszolgáltatásokat
olyan afrikaiak milliói számára,
akik a térség legszegényebb
és legkorruptabb országaiban laktak.
Olyan országokra gondolok,
mint Kongó, Malawi,
Sierra Leone és Uganda.
A kutatásainkban Mo Ibrahim munkáját
"piacnyitó beruházásnak" nevezzük.
A piacnyitó beruházások a bonyolult
és költséges termékeket alakítják
egyszerű és elérhető árú termékekké,
és így sokan jutnak hozzá
e szolgáltatásokhoz.
A mi esetünkben a telefonok
drágák voltak egészen addig,
amíg a Celtel elérhetővé nem tette őket.
Amikor más befektetők – páran
Ibrahim kollégái voltak – látták,
hogy igenis lehet
sikeres mobiltelefoncéget alapítani
a földrészen,
több milliárd dollárnyi befektetést
öntöttek a térségbe,
és ez jelentős növekedéshez
vezetett az ágazatban.
Míg 2000-ben még szinte semmi sem volt,
ma gyakorlatilag
az összes afrikai országban
pezseg a mobil távközlési iparág.
A szektor közel egymilliárd
telefonkapcsolatot biztosít,
majdnem négymillió munkahelyet teremtett
és dollármilliárdos adóbevételt
hoz létre évente.
Ezeket az adóbevételeket a kormányok
visszaforgathatják a gazdaságba,
hogy az intézményrendszert fejlesszék.
És itt van a kutya elásva:
mivel a többség
nincs rákényszerítve a csúszópénzre
ahhoz, hogy telefonáljon,
a korrupció – legalábbis
ebben az iparágban – csökkent.
Ha Mo Ibrahim megvárta volna,
amíg a korrupció visszaszorul
a szubszaharai Afrika egészében,
mielőtt elkezdi a beruházásokat,
még ma is várakozna.
A korrupció résztvevőinek többsége
tudja, hogy rosszban sántikál.
Úgy értem, hogy a hivatalnokok,
akik kenőpénzért adtak telefont,
és azok, akik a borítékot adták,
tudták, hogy megszegik a törvényt.
De így is, úgy is megtették.
A kérdés: na, de miért?
És a válasz?
A hiány.
Tehát amikor az embereknek
szükségük van valamire,
amihez nehéz hozzáférni,
a korrupció vonzó lehetőséggé válik.
A szegény országokban rengeteget
panaszkodunk a korrupt politikusokra,
akik meglopják az államot.
Azonban ezen országok zömében
a gazdasági lehetőségek szűkösek,
így a korrupció egy csapásra
vonzó bevételi forrássá válik.
Olyan közszolgákra is panaszkodunk,
mint a rendőrök,
akik pénzt csikarnak ki
a dolgozó kisembertől.
De a közszolgák általában alulfizetettek,
és kilátástalanság az osztályrészük.
Így számukra a zsarolás vagy a korrupció
jó megélhetési forrást jelent.
Ez a jelenség a tehetősebb
országokban is bevett gyakorlat.
Amikor gazdag szülők
lefizetik az egyetemi elöljárókat...
(Nevetés)
Amikor gazdag szülők
lefizetik az egyetemi elöljárókat,
hogy gyerekeik elit iskolába járhassanak,
bár a körülmények eltérnek,
a képlet mégis azonos.
Mivel elit iskolákba
csak keveseket vesznek fel,
a csúszópénz járható úttá avanzsál.
Nem azért kardoskodok,
hogy a társadalomban ne legyenek
nehezen hozzáférhető javak
vagy feltételhez kötött dolgok.
Csupán azt kívánom szemléltetni,
hogy mi a kapcsolat
a korrupció és a hiány között.
A szegény országok zömében
túl sok alapigényhez nehéz hozzájutni.
Olyasmikre gondolok, mint az étel,
oktatás,
betegellátás,
gazdasági lehetőségek,
munkahelyek.
Ez a helyzet ideális táptalajt biztosít
a korrupció virágzásához.
Ez természetesen semmi esetre sem
mentség a korrupt viselkedésre.
Csupán segít eligazodni a kérdésben.
Minden olyan üzleti befektetés,
amely elérhető áron kínál termékeket
széles körű hozzáféréssel,
ezt a hiányt támadja,
és bevételt termel az államnak,
amelyet visszaforgathat a gazdaságba.
Amikor ez országos jelenség,
teljes nemzeteket formálhat át.
Vegyük például Dél-Koreát.
Az 1950-es években
Dél-Korea felfoghatatlanul
szegény ország volt,
ahol a korrupció virágzott.
Az ország élén autoriter kormány állt,
amely a vesztegetés
és sikkasztás aktív részese volt.
Közgazdászok akkoriban úgy vélték,
hogy Dél-Korea szegénységcsapdába került,
és a "gazdaság állatorvosi lovaként"
hivatkoztak rá.
Ha megnézzük a dél-koreai intézményeket,
még akár az 1980-as években is,
Afrika legszegényebb és -korruptabb
országaival volt egy szinten
abban az időben.
Viszont amikor olyan cégek,
mint a Samsung, Kia, Hyundai
olyan innovációkba fektettek,
amelyek elérhető áron kínálták
a termékeiket a vásárlók széles rétegének,
Dél-Korea egyszerre meggazdagodott.
Mivel az ország szépen gyarapodott,
le tudta váltani az autoriter kormányt
demokratikus kormányzatra,
és képes volt arra,
hogy az intézményeibe fektessen.
Ez bőségesen megtérült.
2018-ban például
a dél-koreai köztársasági elnököt
25 év szabadságvesztésre ítélték
korrupcióval kapcsolatos ügyekért.
Ez biztosan nem történhetett volna meg
korábban, amikor az ország szegény volt,
és autoriter kormány vezette.
Amikor napjainkban a legtöbb
tehetős országot vizsgáljuk,
láthatjuk, hogy akkor szorították vissza
a korrupciót, amikor gyarapodtak –,
és nem azt megelőzően.
Mi következik mindebből?
Tudom, mindez talán úgy hangzik,
hogy hunyjunk szemet a korrupció felett.
Pedig egyáltalán nem erről van szó.
Arra hívom fel a figyelmet,
hogy a korrupció,
főleg a szegény országok lakossága számára
egyfajta kerülőút.
Eszköz ott,
ahol kevés az olyan megoldás,
ami jobban kezelné a problémákat.
Befektetni olyan innovációkba,
amelyek elérhető áron kínálnak termékeket
az emberek széles rétegei számára
nem csupán a hiányt veszi célba,
hanem olyan fenntartható
bevételi forrást jelent,
amelyet a kormányok
becsatornázhatnak a gazdaságba,
hogy az intézményeiket fejlesszék.
Ez az a bizonyos elem,
ami hiányzik a gazdasági kirakós játékból,
és hozzásegít minket ahhoz,
hogy tartósan csökkentsük a korrupciót.
16 évesen leírtam magamban Nigériát.
Bizonyos szempontból a helyzet
azóta csak romlott az országban.
Az általános szegénység
és burjánzó korrupció mellett
Nigéria olyan terrorista
szervezetekkel is harcban áll,
mint a Boko Haram.
Ennek ellenére manapság
mégis bizakodóbb vagyok Nigériát illetően,
mint korábban valaha.
Amikor azt látom, hogy egyes szervezetek
olyan innovációkba fektetnek,
amelyek munkahelyeket hoznak létre,
és elérhető áron kínálják a termékeiket –
olyan szervezetekre gondolok,
mint a Lifestores Pharmacy,
amely gyógyszereket és készítményeket
kínál elérhető áron;
vagy a Metro Africa Xpress,
amely a logisztika és terjesztés területén
nyújt kezet kisvállalkozások számára;
vagy az Andela, mely szoftverfejlesztőknek
kínál üzleti lehetőséget –,
bizakodva tekintek a jövőbe.
Remélem, hogy a jelenlévők is.
Köszönöm.
(Taps)