Chris Anderson: Az utóbbi években
megszállottja vagy ennek a problémának.
Saját megfogalmazásodban: mi a probléma?
Andrew Forrest: A műanyag.
Csak ennyi.
Az, hogy képtelenek vagyunk kiaknázni
mint óriási energetikai forrást,
és egyszerűen kihajítjuk.
CA: Ezért van mindenütt hulladék.
Szélsőséges esetben ez tárul elénk.
Hol készült a fénykép?
AF: A Fülöp-szigeteken,
és rengeteg a folyó,
amely pont így néz ki.
Ez a Fülöp-szigetek.
Egész Délkelet-Ázsiában ez van.
CA: A műanyagot a folyókba dobják,
ahonnan persze az óceánba jut.
Nyilván találkozunk vele a tengerparton,
de nem is ez a fő gond,
hanem ami az óceánban történik vele;
beszéljünk erről!
AF: Jó. Köszönöm, Chris.
Mintegy négy éve
őrült ötletem támadt:
PhD-fokozatot szerzek tengerökológiából.
Az ijesztő ebben az volt,
hogy sokat megtudtam a tenger életéről,
de még többet a tenger haláláról,
a hozzánk biológiailag igen hasonló halak,
a tenger élővilága, a tengeri emlősök
elképesztő mértékű ökológiai végzetéről.
E lények milliószámra,
de tán milliárdszámra pusztulnak
a műanyag következtében.
CA: De a műanyag ronda,
viszont tartós az emberek szerint, nem?
Valamit az óceánba dobunk:
"Juhé, örökre ott marad,
semmi kárt nem okozhat, ugye?"
AF: Nézd, a gazdaság szempontjából
elképesztő anyag,
de a lehető legrosszabb anyag
a környezet szempontjából.
A műanyaggal az a legrosszabb,
hogy mihelyst a környezetbe kerül,
széttöredezik.
Mindig műanyag marad.
Egyre csak aprózódik,
és az erre vonatkozó
tengerökológiai tudományból
már évek óta tudjuk,
hogy előbb-utóbb az embert is eléri.
Tudjuk, hogy a nanoméretű műanyag,
a negatív töltésű pici műanyagrészecskék
áthatolhatnak bőrünk pórusain.
Nem ez a rossz hír,
hanem hogy átlépi a vér-agy gátat,
az agyunkat óvó védőréteget.
Agyunk amorf nedves tömege
tele van apró elektromos töltésekkel.
Ha negatív töltésű részecskék jutnak oda,
amelyek kórokozókat hordozhatnak,
akkor e negatív részecskék vonzzák
a pozitív töltésű dolgokat,
pl. kórokozókat, mérgeket,
higanyt, ólmot.
E tudományos fölfedezéseket
egy éven belül megismerjük.
CA: Már mondtad, hogy egy-egy ekkora halra
úgy 600 műanyag reklámszatyor
jut az óceánban.
Lebomlanak,
egyre több lesz belőlük,
és még a következmények
kezdete sem látható egyelőre.
AF: Tényleg nem.
Az egy sereg remek tudóst tömörítő
Ellen MacArthur Alapítvánnyal
már egy ideje együttműködünk.
Munkájukat teljes mértékben igazolom.
Szerintük nem 2050-re, hanem már 2025-re
minden három tonna halra
egy-egy tonna műanyag jut.
Unom már a 2050-ről beszélőket!
Körmünkre ég a dolog.
Ez az itt és most kérdése.
Nem kell egy tonna műanyag,
hogy elpusztítsa a tengeri élővilágot.
Sokkal kevesebb is megteszi a magáét.
Tüstént föl kell hagyni vele. Nincs időnk.
CA: Elképzelésed is van rá,
és nem környezetvédőként,
hanem üzletemberként jöttél rá,
aki világgazdasági rendszerekről
és működésükről gondolkozott
egész életében.
Ha jól értelek,
elképzelésed az efféle hősöktől függ.
Mi a képen látható nő foglalkozása?
AF: Guberáló.
15–20 millió hasonló guberáló létezett,
míg Kína föl nem hagyott
a hulladékok átvételével.
A műanyaghulladék addig is
jelentéktelen ára összeomlott.
Ez vezetett az ilyenek megjelenéséhez.
Hiszen még gyerek, iskolás!
Iskolában kéne lennie.
Ez a rabszolgasághoz áll közel.
Grace lányom és én
több száz hasonlóval találkoztunk.
CA: A világon és némely iparágban
felnőttek is milliószámra
foglalkoznak ezzel.
Pl. nekik köszönhető,
hogy nem hever szanaszét sok fémhulladék.
AF: Pontosan így van.
A kislány a környezetvédelem hőse.
Versenyben áll az utcában lévő
óriási petrolkémiai üzemmel,
3,5 milliárd dolláros vegyi üzemmel.
Itt a baj.
Több olaj és gáz van
a műanyagban és a hulladéklerakókban,
mint az USA teljes olaj- s gázkészletében.
Ezért hős a lány.
Így néz ki a hulladéklerakó:
szilárd olaj és gáz.
CA: Hatalmas érték van odazárva,
és a világ guberálói
ha tudnak, ebből élnek.
De miért nem tudnak?
AF: Mert magunkba véstük
a fosszilis tüzelőanyagokból
származó műanyagok árát,
amely nem éri el a műanyagból gazdaságosan
és nyereségesen újrahasznosítható
műanyagét.
Minden műanyagot
olajból és gázból gyártanak.
A műanyag 100%-ban polimer,
az pedig 100%-ban olaj és gáz.
Elég műanyagunk van
bármely igényünk kielégítésére.
Mikor a műanyagot visszaforgatjuk,
és az nem olcsóbb a fosszilis
tüzelőanyagból gyártottnál,
akkor a világ persze
az utóbbihoz ragaszkodik.
CA: Tehát ez az alapvető baj:
a visszaforgatott anyag drágább,
mint a több olajból gyártott.
Ez a lényeges baj.
AF: Kissé javultak a szabályok.
Alapanyagokkal foglalkozom.
Tudom, hogy a vas-, réz- és fémhulladék
korábban szanaszét hevert a falvakban,
kiváltképp a harmadik világban.
A lakosok észrevették,
hogy azok értéket rejtenek,
nem szemetek.
Ma a falvak, városok, utcák tiszták,
nem kell keresztülbukdácsolnunk
réz- vagy vashulladékon,
mert értékes: újra föl lesz dolgozva.
CA: Mi az elképzelésed,
mi legyen a műanyaggal?
AF: A PhD időszakomban
főleg kutattam.
Az előnye, hogy sikeres üzletember vagyok,
hogy az emberek találkozni akarnak velem.
Más üzletemberek azt mondják,
még ha többé-kevésbé érdekes
állatkerti példány vagyok is:
naná, hogy találkozunk Twiggy Forresttel!
Ha már ajtón belül vagyunk,
kikérdezhetjük őket.
Az olaj-, gáz-, FMCG-, azaz gyorsan forgó
fogyasztási cikk cégek zöménél jártam
világszerte.
A cégek tényleg változtatni akarnak.
Van ugyan egypár dinoszaurusz,
amelyek várják a sült galambot,
és semmit sem tesznek,
de a változtatási szándék valós.
Arról szoktam tárgyalni,
hogy a világ 7,5 milliárd lakosa
nem azt érdemli, hogy műanyag
árassza el a környezetét,
műanyag miatt elszegényedjenek az óceánok,
vagy kipusztuljon a tenger élővilága.
A láncot végigjárva kiderül,
hogy tízezernyi cégtől
rengeteg terméket veszünk,
de csak száz nagy gyártó létezik:
a nagy petrolkémiai üzemek,
amelyek csak úgy ontják
az egyszer használatos műanyagot.
CA: Tehát 100 cég van
az élelmiszerláncban.
AF: Igen.
CA: Mit tegyen ez a 100 cég?
AF: Az olajból és gázból gyártott
műanyagok összetevőinek értékét –
ezeket hívom rossz műanyagoknak –
egyszerűen
meg kéne emelni.
Mire ezek a márkákon át
hozzánk, a vevőkhöz jutnak,
az áremelkedést kávéscsészénken
vagy kóláspalackunkon vagy máson
aligha érezzük meg.
CA: Egycentes emelés?
AF: Kevesebb. 1/4–1/2 centes.
Elenyésző mértékű lesz.
De hatására minden műanyag
értékes cikké válik világszerte.
Ahol a legrosszabb a szeméthelyzet,
teszem azt Délkelet-Ázsiában, Indiában,
ott a legnagyobb a bőség.
CA: Tehát két része van a dolognak.
Az első, hogy ha többe fog kerülni,
de lefölözzük a többletet.
De hová, mire fordítjuk?
Valamilyen alapítványba,
de minek a megoldására?
Mire fogjuk használni
a lefölözésből származó pénz?
AF: Amikor a valóban nagy cégekkel
tárgyalok, azt szoktam mondani:
"Szeretném, ha megváltoznátok,
mégpedig gyorsan."
Ekkor unottan néznek ki a fejükből,
míg azt nem mondom: "De ez jó üzlet!"
"Fölcsigáztál, Andrew."
Erre én: "Hozzatok egy kis áldozatot
a környezetvédelmi és ipari átalakítási
alapítvány javára.
Két-három év múlva
a világ műanyagipara át fog állni
a műanyagok fosszilis tüzelőanyagokból
gyártott alapanyagairól
a műanyagból gyártottakra.
A technológia megvan rá.
Ki van próbálva."
Két, több milliárd dolláros céget
építettem föl a semmiből,
fölismerve, hogy a technológia bővíthető.
Legalább tucatnyi technológiát ismerek
mindenféle műanyag gyártására.
Ha egyszer e technológiák
gazdaságilag is megállják a helyüket,
ami ezzel lehetséges lesz,
akkor a világon mindenki
ebből állítja elő a műanyagot:
a meglévő műanyagból.
CA: Tehát "szűz műanyagok" eladásából
az alapítványba pénz jut,
amely az ipar átállítására
és takarításra meg más egyébre megy.
AF: Pontosan így van.
CA: Ráadásul előnyös mellékhatása is van,
tán ez a fő előnye:
piacot teremt.
Az újrahasznosítható műanyag
hirtelen világszerte nagy üzletté válik,
mert gyűjtése millióknak nyújthat
új megélhetési lehetőséget.
AF: Igen.
A tüzelőanyagból gyártott
műanyagnak ez az értéke,
az újrahasznosíthatónak meg ez.
Ezen változtatunk.
Az újrahasznosítható olcsóbb.
Ebben az tetszik a legjobban,
hogy 300–350 millió tonna műanyaggal
szennyezzük a környezetünket,
Az olaj- és gázcégek miatt
ez a szám 500 millió tonnára is fölmegy.
A probléma csak fokozódik.
Az mind polimer,
amelynek tonnája 1000–1500 dollár.
Az félbillió dollár érték,
amely bekerülhet az üzletbe,
és az egész világon munkahelyeket,
esélyt és jómódot hozhat létre,
kiváltképp a legszegényebbeknek.
Mégis kidobjuk.
CA: A nagy cégek így újrahasznosító
üzemekbe fektethetnek be,
szó szerint az egész világon...
AF: Az egész világon.
Mert a technológia alacsony tőkeköltségű,
megvalósítható nagy szállodák
hulladéklerakóiban,
szemétdepókban, bárhol.
Változtassuk a szemetet műanyaggá!
CA: Emberbarát vagy,
és kész vagy vagyonod
egy részét is erre szánni.
Mi e tervben az emberszeretet szerepe?
AF: 40–50 millió USA-dollárt
kell beraknunk,
hogy működésbe jöjjön,
aztán teljes átláthatóságot
kell teremtenünk,
hogy mindenki pontosan láthassa,
mi megy végbe.
A műanyagalapanyag-gyártóktól
a márkákon át a vevőkig
hadd lássa mindenki, kinek mi a szerepe,
ki óvja a Földet, és ki nem törődik vele.
Ez heti egymillió dollárba fog kerülni.
Ötéves vállalást fogunk tenni.
A teljes összeg mintegy 300 millió USD.
CA: Hűha!
Ez...
(Taps)
Tárgyaltál más cégekkel is,
pl. a világ kólagyártóival,
amelyek részt akarnak venni benne,
készek többet fizetni,
szeretnének többet is fizetni:
amíg az ár tisztességes.
AF: Igen, tisztességes.
A Coca-Cola nem szeretné,
ha a Pepsi együttműködne,
hacsak az egész világ nem tudja,
hogy a Pepsi nem működik együtt.
Nem törődnek vele.
Tehát a piac átláthatósága az,
ahol ha valaki megpróbálja
becsapni a rendszert,
a piac, a fogyasztók belelátnak.
A fogyasztók részt akarnak venni benne.
Hét és fél milliárd ember.
Nem szeretnénk, ha világunkat
az a száz cég tönkretenné.
CA: Mondtad, mit tehetnek a vállalatok,
és mit hajlandóak tenni.
Mit tehetnek a nézőink?
AF: Azt szeretném,
ha a világon mindenki
rámenne a noplasticwaste.org weblapra.
Kapcsolatba lépnének
környékük 100 műanyag-feldolgozójával.
Legalább egyikükkel ímélben,
Twitteren vagy telefonon közölnék,
hogy szeretnék, ha hozzájárulnának
egy alapítványhoz,
amelynek a pénzét az ipar
vagy a Világbank kezelné.
Ebből évente több milliárd
dollár gyűlne össze,
így az ipar áttérhetne a műanyagból
történő műanyaggyártásra
fosszilis tüzelőanyagok helyett.
A fosszilisak rosszak. Nem kellenek.
De ez jó. Megtisztíthatjuk a környezetet.
Van rá elég tőkénk,
évente több tucat milliárd dollár
a környezet megtisztítására.
CA: Benne vagy az újrafeldolgozásban.
Nincs ebben érdekellentét
vagy óriási üzleti lehetőség számodra?
AF: Vasérccel foglalkozom,
a fémhulladék-üzlet az ellenfelem.
Ezért nem hever szanaszét a fémhulladék,
és nem vágja meg a lábunkat,
mert begyűjtik.
CA: Nem ezért lépsz be
a műanyag-újrafeldolgozásba.
AF: Nem. Örülök a föllendülésnek.
Ez lesz a műanyaghulladék internetje.
Fellendülő iparággá válik,
az egész világon el fog terjedni.
Főként a legszegényebb helyeken,
mert ott a legtöbb a szemét.
Az pedig nyersanyag.
Örülök neki, és visszatartom magam.
CA: Twiggy, világszerte rengetegen vágynak
új, újrateremtő gazdaságra:
a nagy ellátóláncok, nagyvállalatok
alapjaikban szeretnének megújulni.
Remek elképzelésnek tűnik,
de a megvalósításához
sokak erőfeszítésére lesz szükség.
Köszönöm a tájékoztatást.
AF: Köszönöm szépen, Chris.
(Taps)