[Improvizált előadás (és felvezetés), melynek témáját a közönség dobta be. Az előadó nem ismeri a diák tartalmát.] Moderátor: Következő előadónk... (Nevetés) egy... hihetetlenül... (Nevetés) hihetetlenül rutinos nyelvész, aki egy MIT-laborban dolgozik néhány kutatótársával, nyelvünket tanulmányozza, és azt, hogy hogyan kommunikálunk egymással, így bukkant rá az emberi intimitás titkára. Eljött, hogy ismertesse nézőpontját, fogadják szeretettel – Anthony Venezialét! (Taps) (Nevetés) AV: Önök valószínűleg azt hiszik, tudom, mit élnek át éppen. Feltehetően engem néznek itt a piros pöttyön állva, vagy esetleg a kijelzőn. Egyhatod másodperc késéssel. Elkaptam magam? Igen. Megláttam magam, mielőtt megfordultam, és ez a kis késedelem némileg kizökkentett. (Nevetés) Pontosan ez a zökkenés jelenik meg az emberi nyelvben és a nyelvi feldolgozás során. Én természetesen az MIT-nél dolgozom ezen egy kis laborban. (Nevetés) Minden egyes sejtésünket górcső alá vesszük. (Nevetés) Általában nem sok köze van a számítógépes kihíváshoz, de ez esetben rájöttünk, hogy a látás folyamatában és a hallás befogadásában több közös vonás van, mint gondoltuk volna, ezt láthatjuk az első dián. (Nevetés) (Taps) A feldolgozás során rögtön arra jutunk: "Ez egy keménytojás?" (Nevetés) "Lehetséges, hogy a tojás strukturális integritása képes megtartani akár egy sziklának látszó tárgy súlyát is? Áhá, ez valójában egy igazi szikla?" Vizuális információt látva kérdések merülnek fel bennünk. Ám amikor halljuk az információt, akkor az alábbi történik: (Nevetés) Elménk kitáruló zsilipjei olyanok, akár Sanghaj utcái. (Taps) Megannyi feldolgozásra váró infómorzsa, számos ötlet, elgondolás, érzés és persze a sebezhetőségeink, amelyeket nem szívesen osztanánk meg. Ezért elrejtjük, mégpedig amögé, amit szeretünk úgy hívni: az intimitás zsilipje. (Nevetés) És vajon mit tarthat vissza az a zsilip? Mi az a gát, amire épült? Nos, először is... (Nevetés) ...megfigyeltük, hogy ezek eltérnek a hat különböző genotípus szerint. (Taps) És persze csoportosítani kezdhetjük ezeket a genotípusokat neuronormatív tapasztalat és neurodivergens tapasztalat szerint. (Nevetés) A képernyő jobb oldalán a neurodivergens gondolkodás értékei láthatók. Általában csak két olyan emocionális állapot áll fenn, melyet a neurodivergens agy bármikor csoportosíthat és tovább számolhat, ezzel kiküszöbölve annak lehetőségét, hogy az adott helyzetre hangolódva időnként emocionálisak legyünk. Bal oldalon azonban a neuronormatív agy látható, ami az emocionális kognitív információnak általában mintegy öt különböző darabját kezeli, bármely adott időben. Amik itt láthatók, azok a 75, 90 és 60 percentilis alig eltérő változatai, aztán persze ott láthatjuk a 25, 40 és 35 percentilis drámai eltéréseit is. (Nevetés) És felmerül a kérdés: miféle neurális hálózat az, ami segít áthidalni és kiépíteni ezeket a különböző eltéréseket? (Nevetés) Hát a félelem. (Nevetés) (Taps) Mert mint tudjuk, a félelem székhelye az amigdala, nagyon természetes reakció, és szorosan összefügg a vizuális észleléssel. A verbális észleléssel nem áll szoros kapcsolatban, így félelemreceptoraink gyakran még az előtt működésbe lépnek, hogy bármilyen beszéddel, szavakkal és nyelvi fogódzókkal kapcsolatos elemeinket kognitív módon alkalmaznánk. E félelempillanatok láttán természetesen hátrahőkölünk. Bizonyos irányba billenünk, általában el az intimitástól. (Nevetés) Na persze, van különbség a férfiak és a nők, a transzneműek, a többi átmenet, az átmenetek átmenete és a genderspektrumon túli észlelés között. (Nevetés) A félelem azonban minden reagáló rendszerünk alapvető központi támasza. Az egyik legkorábbi reakciónk az üss vagy fuss, egyesek hüllőörökségnek, környezetre adott reakciónak tartják. Hogyan akadhatunk le az amigdala szarvairól? (Nevetés) Nos, itt az idő, hogy feltárjam önök előtt a titkot. (Taps) Mindezeknek nagyon-nagyon, de még mennyire sok értelme van! (Nevetés) A titok nyitja: fordítsunk hátat egymásnak, és tudom, önök épp az ellenkezőjére számítottak, de mikor egy kapcsolatban hátat fordítunk a társunknak, és egymáshoz vetjük a hátunkat –, (Nevetés) azzal kiiktatjuk a vizuális azonosítási pontokat. (Nevetés) (Taps) Eleinte valószínűleg nem fog sikerülni, és ez a kezdeti sikertelenség –, (Nevetés) jóval többet nyom a latban, mint az, hogy elnyerjük mások, partnerünk és saját magunk tetszését. Dollármilliárdokat költünk öltözködésre, sminkre, a legmenőbb szemüvegre, de nem szánunk sem pénzt, sem időt arra, hogy oly módon teremtsünk kapcsolatokat, ami igaz és őszinte és mentes azoktól a vizuális receptoroktól. (Taps) (Nevetés) Keményen hangzik, ugye? (Nevetés) De e téren agresszíven kell fellépnünk. Nem elég csak üldögélni a kanapén. Ahogy az imént mondta egy történész: fontos, hogy felkeljünk, és időnként körbejárjuk azt a kanapét. Ezt hogyan tehetjük meg? Hát kérem, ebben nagy szerep jut a jégnek. Jóindulat, éleslátás és gondoskodás: J, É, G. (Taps) És ha "megtörjük a jeget", lehetőségeink bizony jócskán túlnőnek rajtunk. Valójában eltörpülnek mellettünk. Hiszem, hogy ez a felismerés molekuláris szinten minden eddigi, valaha látott TED-előadás egyesítő témája, és fennáll majd akkor is, ha mi már bevégeztük röpke földi pályafutásunkat, a párkányon, a szakadék szélén, mint látjuk, bizony, a halál elkerülhetetlen. (Nevetés) Vajon mindannyiunkra egyszerre csap majd le a kaszás? Na ez az, amin érdemes lenne elgondolkodni. (Nevetés) Úgy vélem, az idővonal kissé kitolható, ha egy kicsit jegeljük, és ha egymásnak vetjük hátunkat, együtt építünk, magunk mögött hagyjuk a félelmet, és mutatom, merre haladunk: (Nevetés) ezt a részt úgyis kivágják – (Nevetés) érett módon tapasztaljuk meg a szerelmet, szenvedélyt, igazságon alapuló intimitást, melyet belső látásunkból osztunk meg, és a szív, melyet mindannyian megérinthetünk, s körbetapogathatunk, meglehet, puha benyomást kelt, de ne dobjuk el csak azért, mert megbarnult, hanem vágjuk félbe az átélt tapasztalatot, vessük el azt, ami a szív, ami a lényeg, vessük el a mindannyiunkban ott rejlő idea magját, és osszuk meg, egymásnak vetett háttal. Nagyon köszönöm. (Taps)