[Improvizált előadás (és felvezetés),
melynek témáját a közönség dobta be.
Az előadó nem ismeri a diák tartalmát.]
Moderátor: Következő előadónk...
(Nevetés)
egy...
hihetetlenül...
(Nevetés)
hihetetlenül rutinos nyelvész,
aki egy MIT-laborban dolgozik
néhány kutatótársával,
nyelvünket tanulmányozza,
és azt, hogy hogyan
kommunikálunk egymással,
így bukkant rá az emberi
intimitás titkára.
Eljött, hogy ismertesse nézőpontját,
fogadják szeretettel –
Anthony Venezialét!
(Taps)
(Nevetés)
AV: Önök valószínűleg azt hiszik,
tudom, mit élnek át éppen.
Feltehetően engem néznek
itt a piros pöttyön állva,
vagy esetleg a kijelzőn.
Egyhatod másodperc késéssel.
Elkaptam magam? Igen.
Megláttam magam, mielőtt megfordultam,
és ez a kis késedelem
némileg kizökkentett.
(Nevetés)
Pontosan ez a zökkenés jelenik meg
az emberi nyelvben
és a nyelvi feldolgozás során.
Én természetesen az MIT-nél
dolgozom ezen egy kis laborban.
(Nevetés)
Minden egyes sejtésünket
górcső alá vesszük.
(Nevetés)
Általában nem sok köze van
a számítógépes kihíváshoz,
de ez esetben rájöttünk,
hogy a látás folyamatában
és a hallás befogadásában
több közös vonás van,
mint gondoltuk volna,
ezt láthatjuk az első dián.
(Nevetés)
(Taps)
A feldolgozás során rögtön arra jutunk:
"Ez egy keménytojás?"
(Nevetés)
"Lehetséges, hogy a tojás
strukturális integritása
képes megtartani akár egy
sziklának látszó tárgy súlyát is?
Áhá, ez valójában egy igazi szikla?"
Vizuális információt látva
kérdések merülnek fel bennünk.
Ám amikor halljuk az információt,
akkor az alábbi történik:
(Nevetés)
Elménk kitáruló zsilipjei olyanok,
akár Sanghaj utcái.
(Taps)
Megannyi feldolgozásra váró infómorzsa,
számos ötlet, elgondolás, érzés
és persze a sebezhetőségeink,
amelyeket nem szívesen osztanánk meg.
Ezért elrejtjük,
mégpedig amögé, amit szeretünk
úgy hívni: az intimitás zsilipje.
(Nevetés)
És vajon mit tarthat vissza az a zsilip?
Mi az a gát, amire épült?
Nos, először is...
(Nevetés)
...megfigyeltük, hogy ezek eltérnek
a hat különböző genotípus szerint.
(Taps)
És persze csoportosítani kezdhetjük
ezeket a genotípusokat
neuronormatív tapasztalat
és neurodivergens tapasztalat szerint.
(Nevetés)
A képernyő jobb oldalán
a neurodivergens gondolkodás
értékei láthatók.
Általában csak két olyan
emocionális állapot áll fenn,
melyet a neurodivergens agy bármikor
csoportosíthat és tovább számolhat,
ezzel kiküszöbölve annak lehetőségét,
hogy az adott helyzetre hangolódva
időnként emocionálisak legyünk.
Bal oldalon azonban
a neuronormatív agy látható,
ami az emocionális kognitív információnak
általában mintegy öt különböző
darabját kezeli, bármely adott időben.
Amik itt láthatók,
azok a 75, 90 és 60 percentilis
alig eltérő változatai,
aztán persze ott láthatjuk
a 25, 40 és 35 percentilis
drámai eltéréseit is.
(Nevetés)
És felmerül a kérdés:
miféle neurális hálózat az,
ami segít áthidalni és kiépíteni
ezeket a különböző eltéréseket?
(Nevetés)
Hát a félelem.
(Nevetés)
(Taps)
Mert mint tudjuk, a félelem
székhelye az amigdala,
nagyon természetes reakció,
és szorosan összefügg
a vizuális észleléssel.
A verbális észleléssel
nem áll szoros kapcsolatban,
így félelemreceptoraink gyakran
még az előtt működésbe lépnek,
hogy bármilyen beszéddel, szavakkal
és nyelvi fogódzókkal kapcsolatos
elemeinket kognitív módon alkalmaznánk.
E félelempillanatok láttán
természetesen hátrahőkölünk.
Bizonyos irányba billenünk,
általában el az intimitástól.
(Nevetés)
Na persze, van különbség
a férfiak és a nők,
a transzneműek, a többi átmenet,
az átmenetek átmenete
és a genderspektrumon túli
észlelés között.
(Nevetés)
A félelem azonban
minden reagáló rendszerünk
alapvető központi támasza.
Az egyik legkorábbi reakciónk
az üss vagy fuss,
egyesek hüllőörökségnek,
környezetre adott reakciónak tartják.
Hogyan akadhatunk le
az amigdala szarvairól?
(Nevetés)
Nos, itt az idő, hogy feltárjam
önök előtt a titkot.
(Taps)
Mindezeknek nagyon-nagyon,
de még mennyire sok értelme van!
(Nevetés)
A titok nyitja:
fordítsunk hátat egymásnak,
és tudom,
önök épp az ellenkezőjére számítottak,
de mikor egy kapcsolatban
hátat fordítunk a társunknak,
és egymáshoz vetjük a hátunkat –,
(Nevetés)
azzal kiiktatjuk a vizuális
azonosítási pontokat.
(Nevetés)
(Taps)
Eleinte valószínűleg
nem fog sikerülni,
és ez a kezdeti sikertelenség –,
(Nevetés)
jóval többet nyom a latban, mint az,
hogy elnyerjük mások,
partnerünk és saját magunk tetszését.
Dollármilliárdokat költünk
öltözködésre, sminkre,
a legmenőbb szemüvegre,
de nem szánunk sem pénzt, sem időt arra,
hogy oly módon teremtsünk kapcsolatokat,
ami igaz
és őszinte
és mentes azoktól
a vizuális receptoroktól.
(Taps)
(Nevetés)
Keményen hangzik, ugye?
(Nevetés)
De e téren agresszíven kell fellépnünk.
Nem elég csak üldögélni a kanapén.
Ahogy az imént mondta egy történész:
fontos, hogy felkeljünk,
és időnként körbejárjuk azt a kanapét.
Ezt hogyan tehetjük meg?
Hát kérem, ebben nagy
szerep jut a jégnek.
Jóindulat, éleslátás és gondoskodás:
J, É, G.
(Taps)
És ha "megtörjük a jeget",
lehetőségeink bizony jócskán
túlnőnek rajtunk.
Valójában eltörpülnek mellettünk.
Hiszem, hogy ez a felismerés
molekuláris szinten
minden eddigi, valaha látott
TED-előadás egyesítő témája,
és fennáll majd akkor is,
ha mi már bevégeztük
röpke földi pályafutásunkat,
a párkányon, a szakadék szélén,
mint látjuk, bizony,
a halál elkerülhetetlen.
(Nevetés)
Vajon mindannyiunkra
egyszerre csap majd le a kaszás?
Na ez az, amin érdemes lenne
elgondolkodni.
(Nevetés)
Úgy vélem, az idővonal kissé kitolható,
ha egy kicsit jegeljük,
és ha egymásnak vetjük hátunkat,
együtt építünk,
magunk mögött hagyjuk a félelmet,
és mutatom, merre haladunk:
(Nevetés)
ezt a részt úgyis kivágják –
(Nevetés)
érett módon tapasztaljuk meg
a szerelmet, szenvedélyt,
igazságon alapuló intimitást,
melyet belső látásunkból osztunk meg,
és a szív, melyet mindannyian
megérinthetünk,
s körbetapogathatunk,
meglehet, puha benyomást kelt,
de ne dobjuk el csak azért,
mert megbarnult,
hanem vágjuk félbe az átélt tapasztalatot,
vessük el azt, ami a szív, ami a lényeg,
vessük el a mindannyiunkban
ott rejlő idea magját,
és osszuk meg, egymásnak vetett háttal.
Nagyon köszönöm.
(Taps)