OK, so I have to make a confession.
Every time I rehearsed this speech,
I got to the point
where I almost started crying.
What I want to talk with you about
moves me a lot.
And what moves me
is the beauty and the power
of people like you and me
standing up together
to solve a problem
that seems impossible to tackle.
This is me a couple of years ago.
I was deeply unsettled
and overwhelmed by global warming.
I knew it was there, but it seemed
very far away and abstract.
And at the same time,
I was closely surrounded by its cause:
our global economic system
that is based on digging out
and burning fossil fuels -
coal, oil and gas -
which holds responsible for two thirds
of our global carbon emissions.
Now, living a normal life in Germany,
I was part of the system every day,
from my consumption to the food I eat,
the travel, like in the picture,
the waste I produce.
In fact, I felt that I was
so much involved in it
that I didn't even have
the right to oppose it.
I was global warming in a way.
And no matter what I would do
to reduce my personal consumption,
it would never be enough
to solve the problem.
I felt helpless when I thought of it,
and so for a long time,
I preferred not to think of it too much.
I'm sure you are aware
that global warming
is an increasingly urgent topic.
It's proceeding much more rapidly
then expected just now,
and although we have no time to lose,
our political leaders don't seem
to take the necessary steps
to break free from those fossil fuels.
Although there are some
pretty good options on the table
like introducing carbon taxes,
ending subsidies
in the fossil fuel industry -
that are really high,
especially in Germany -
or an obligatory carbon footprint label
on all the products that we buy
so we actually have a choice
and we foster competition among companies
to reduce their emissions.
We get none of this.
And this is even more confusing
and unsettling to me.
And I kept asking myself,
"Is there anything I as an individual
can do to open the door to change?"
Well, I found there is.
Two years ago, I signed
a petition at 350.org.
It's a US based NGO
fighting climate change
by building a grassroots movement.
And this movement really excited me.
I saw people taking
creative public action.
They were many,
they were doing it together,
and they didn't at all seem sad
or desperate or aggressive.
They looked like they had a lot of fun.
And I fell in love with that movement.
Now, I have children and I have a job -
I'm a service design strategist -
but at this point,
I didn't at all think about how
I would be able to come up with the time
to put some effort into this.
I just knew I wanted to be part of it.
I wanted to end my paralysis.
On the map of 350.org,
I found Fossil Free Berlin,
which is the local campaign
in the town where I live.
It's a city actually.
When I got to meet these beautiful people,
I learned that their goal
was to get the city of Berlin to divest
its capital reserves from fossil fuels.
Just like you might be right now,
I was asking myself,
What is this 'divestment'?
I had no idea.
But by now, I've found out
three quite amazing things about it
that I want to share with you.
Number one:
Divestment is to pull out our money
from the fossil fuel industry.
It's basically the opposite
of an investment
because the investments that we have
are being withdrawn from companies
that dig out or burn fossil fuels.
Those are companies like Shell, NVE,
BP, ExxonMobil, Total -
you get the picture.
It's basically a boycott, simple as that.
Now you may say,
"That sounds like a good idea,
but I don't even own shares
in these companies."
I also thought that I didn't,
and then I had to found out that I did.
Not because I ever took that decision
and thought it was a really good idea,
but because the ones
who received my money did:
public administration, my bank,
my insurances, my pension fund.
No matter who I give my money to,
some of it goes
to the fossil fuel industry,
in the form of loans, shares,
project finance, bonds.
Today there is almost no exception.
Now, I realized
this makes me a stakeholder,
and as a stakeholder I can interfere.
I can tell them that I don't want this.
Chances are better
if I don't do it on my own
but together with other people
who are in the same position.
And this is how
the divestment movement works:
individuals get together
and ask their institutions
to divest from fossil fuels.
It's something very simple
and obvious we are asking for.
It's to divest from those companies
that are at the root of the system
that we need to change.
And it's usually not that much;
it's just between five and ten percent
of all investments that needs to be moved.
It's a totally realistic goal,
and we can reach it.
So, now you may say,
"Well, if it's not that much money,
who cares?"
And even worse,
"If these institutions divest
somebody else is going to buy
their shares, right?"
It's true.
The fossil fuel industry is very big,
and there will always be
investors who don't care.
So, will the fossil fuel industry
even take any notice of what's going on?
How can divestment
actually change anything?
Well, this brings us to the second thing
that I learned about divestment.
It's not about money.
But it can cause something else;
it can cause moral bankruptcy.
And you can see an example
of moral bankruptcy
if you look at the end
of the South African apartheid regime.
In the 80's, students in the US
succeeded in asking their universities
to divest from companies
that were doing business
with the South African apartheid regime.
And those universities divesting
and talking in public
about why they had done so
led to other institutions following:
faith organizations, unions,
cities, investment funds.
It spread like a virus.
And this public dissociation was,
according to Nelson Mandela,
a crucial factor in ending apartheid.
And Willem de Klerk, the last president
of the apartheid regime, can be quoted:
"When the divestment movement began,
I knew that apartheid had to end."
[F.W. de Klerk, last president
of the apartheid regime]
This is a political leader acknowledging
that once people are ready
to move their money
in order to make a moral statement,
they will have their way.
Think about the power that gives to us.
And there is yet a third thing
I came to understand about divestment:
it's a precondition for change.
Remember I said earlier that we don't see
the necessary political steps?
Well, here is why.
We as a society
currently depend on the profits
of the fossil fuel industry.
Because we invested in them everywhere.
Our wellbeing depends
on their dirty business.
Currently, as it is, if they fall,
we lose our money.
On the other hand,
we know if they remain profitable,
the planet will be boiled.
Which one is worse?
We need to understand
that ending this dependency
is a precondition
for taking the necessary steps
to stop global warming,
for rebuilding our economy
and changing it into one
that is based on renewables.
Divestment is not going to solve
all the problems immediately,
but it's the first necessary step
towards solving them.
And the virus is spreading.
This is what this powerful
and wonderful movement
has been achieving in the past 18 months;
all of these institutions
have decided to divest.
It's started with a lot of
universities in the US,
Yale being the latest example.
Then there was the Norwegian
Sovereign Wealth Fund.
They decided to divest
their 900 billion portfolio last year.
There were over 60 cities,
such as Seattle, Oslo, Copenhagen
and Munster, being the first German city,
to take that decision last year,
where responsibles said,
"It was surprisingly easy
and quickly done."
And then other huge institutions followed:
The Rockefeller Foundation,
The Guardian Media Group,
The British Medical Association,
a lot of faith organizations
and the Church of Scotland.
And even the Bill
and Melinda Gates Foundation,
who would not call it "divestment,"
but that is really what they do.
So, the entire sum
adds up to 3.4 trillion US dollars
that are committed
for divestment right now.
Now, what about my hometown, Berlin,
and the campaign I'm in?
We are not on the list yet,
but we had a meeting
with the senator for finance last week.
And he said that he began
looking into divestment
just shortly after
we launched our campaign,
and he expects it to be done
by the end of this year.
We're ten people in a four million town.
Now -
(Applause)
Getting him to talk to us
obviously was a lot of work
in the past year.
And I did most of that work
at nights and on weekends
because of my family
and my job filling my days.
It was very exhausting,
but I could not stop.
It was also a challenge
for the people around me,
and my husband at times,
frankly, almost went nuts.
Thank God, he is here today.
So, over the last winter,
I decided to take a climate sabbatical.
I was lucky I could do that.
I wanted more time during the day
for the Berlin campaign,
and also, I wanted to do something else,
I wanted to address my own pension fund -
Versorgungswerk der Presse -
and make them divest.
I sent a letter to them last fall,
and shortly after, they replied
saying that they had decided
to divest partly from coal.
Sometimes it can be that simple;
it was just one letter -
and of course, the threat to tell
the entire German press about it,
but OK.
(Laughing)
But it is just a first step;
it's really too little.
I want my pension to be clean,
and that's why I want them
to go all the way.
So I built this website,
and I'm mobilizing journalists
and other supporters
to send divestment letters
to the Versorgungswerk der Presse
through this website.
I hope you will check it out.
And if you think
it's a good idea, contribute.
Now, there is really no need
to go all the way crazy
over divestment like I did.
You can actually get things going
with fairly little effort.
And that's why I want
to encourage you to take action.
Look around you -
the person next to you might be a member
of the same pension fund
or a customer of the same bank as you.
You can get together
and start by writing a letter.
If you are not sure how to do it,
send me an email - we'll get it done.
Now, I've lived in Hamburg,
and I know that it's a wealthy city.
If you have money,
make sure it does the right thing,
and then go and tell everyone
what you did and why.
If we let our financial institutions know
that we do not want to benefit
from global warming anymore,
we will set in motion a change process.
I guarantee: the more we are the better.
And my dream is that one day
when we are looking back,
the fossil fuel industry
will be quoted this:
"When the divestment movement began,
we knew that fossil fuels had to end."
[The fossil fuel industry]
Thank you.
(Applause)
עלי להתוודות בפניכם.
בכל פעם שעשיתי חזרה
על הנאום הזה,
הגעתי לשלב שבו
כמעט והתחלתי לבכות.
הנושא שעליו ברצוני לדבר איתכם
מאד מרגש אותי.
מה שמרגש אותי
הוא היופי והכוח שבאנשים
כמוכם וכמוני
שמתייצבים שכם-אל-שכם
כדי לפתור בעיה
בלתי-אפשרית לכאורה.
זאת אני, לפני שנתיים.
היתי מאד כעוסה ומוצפת
בגלל ההתחממות הגלובלית.
ידעתי שהיא מתרחשת,
אבל זה נראה לי מרוחק ומופשט מאד.
בה-בעת הייתי מוקפת היטב
במה שגורם לה:
המערכת הכלכלית הגלובלית שלנו
שמבוססת על כריה ושריפה
של דלקי מאובנים -
פחם, נפט וגז -
שאחראיים לשני שלישים
מפליטות הפחמן הגלובליות שלנו.
כמי שמנהלת חיים רגילים בגרמניה,
הייתי מידי יום ביומו
חלק מהמערכת הזו,
החל מצריכת המזון שלי,
עבור בנסיעות, כמו בתמונה,
ועד לפסולת שאני מייצרת.
למעשה, הרגשתי שאני
כל-כך מעורבת בכך,
עד שבכלל אין לי זכות
להתייצב נגד זה.
במובן מסוים, הייתי בעצמי
התחממות גלובלית.
וככל שהשתדלתי לצמצם
את הצריכה האישית שלי,
זה מעולם לא הספיק
כדי לפתור את הבעיה.
הרגשתי חסרת-ישע
כשחשבתי על זה,
ובמשך זמן רב העדפתי
לא לחשוב על זה יותר מדי.
אני בטוחה שאתם מודעים לכך
שההתחממות הגלובלית
היא נושא שדחיפותו הולכת וגוברת.
היא מתקדמת מהר הרבה
מכפי שצפו,
ולמרות שאין לנו זמן להפסיד,
לא נראה שמנהיגינו הפוליטיים
נוקטים את הצעדים הדרושים
כדי להשתחרר מדלקי המאובנים האלה.
למרות שעל השולחן מונחות
כמה אפשרויות טובות למדי
כמו החלת מיסי פחמן,
ביטול הסובסידיות לתעשיית
דלקי המאובנים -
ואלה גבוהות מאד, במיוחד בגרמניה -
או תיוג-חובה של טביעת רגל פחמנית
על כל המוצרים שאנו קונים
כדי שתהיה לנו בחירה אמיתית,
וכדי לטפח תחרות בין חברות
להפחתת הפליטות שלהן.
דבר מאלה לא קורה.
וזה עוד יותר מבלבל ומרגיז אותי.
ושאלתי את עצמי ללא הרף,
"האם אין משהו שאני, כאדם יחיד,
יכולה לעשות כדי לפתוח פתח לשינוי?"
ובכן, מצאתי שיש.
לפני שנתיים חתמתי על עצומה
באתר ארגון 350.
זהו ארגון לא-ממשלתי
שפועל מארה"ב
ונאבק בשינויי האקלים
באמצעות הקמת תנועה שורשית.
והתנועה הזאת
מאד הלהיבה אותי.
ראיתי אנשים שנוקטים
בפעולות ציבוריות יצירתיות.
הם היו רבים
והם עשו זאת יחד,
והם בכלל לא נראו עצובים,
נואשים או תוקפניים.
נראה שהם עושים המון כיף.
התאהבתי בתנועה הזאת.
יש לי ילדים וגם עבודה -
אני אסטרטגית לעיצוב שירות -
אבל אז,
בכלל לא חשבתי
איך אוכל למצוא את הזמן
להשקיע בכך מאמץ.
היה לי פשוט ברור
שאני רוצה לקחת בכך חלק.
רציתי לשים קץ לשיתוק שלי.
במפה שבאתר
350.org
מצאתי את "ברלין ללא מאובנים",
Fossil Free Berlin
שהיא פעולה מקומית
בעיירה בה אני חיה.
זאת בעצם עיר.
כשזכיתי לפגוש את האנשים הנפלאים האלה,
נודע לי שמטרתם
היא לגרום לעיר ברלין לסלק
את רזרבות ההון שלה מדלקי המאובנים.
ממש כמוכם, אולי,
גם אני שאלתי את עצמי,
מה זה "סילוק"?
לא היה לי מושג.
אבל היום אני יודעת
שלושה דברים מדהימים בקשר לכך
שאני רוצה לחלוק איתכם.
מס' 1:
"סילוק" הוא משיכת כל הכסף שלנו
מתעשיית דלקי המאובנים.
בעקרון, זה ההיפך מהשקעה,
כי ההשקעות שלנו
נמשכות מחברות אשר כורות
או שורפות דלקי מאובנים.
מדובר בחברות כמו "של", אן-וי-אי,
בי-פי, "אקסון-מוביל", "טוטאל" -
הבנתם את העניין.
בעקרון, זהו חרם.
פשוט מאד.
עכשיו אולי תאמרו,
"נשמע שזה רעיון טוב,
"אבל אין לי בכלל מניות
בחברות האלה."
גם אני חשבתי שאין לי מניות,
ואז נאלצתי לגלות שדווקא יש לי.
לא כי אי-פעם החלטתי על כך
וחשבתי שזה רעיון ממש טוב,
אלא משום שאלה שקיבלו
את כספי עשו זאת:
המינהל הציבורי, הבנק שלי,
חברות הביטוח שלי,
קרן הפנסיה שלי.
לא משנה למי אני
נותנת את הכסף שלי,
חלק ממנו הולך
לתעשיית דלקי המאובנים
בצורת הלוואות, מניות,
מימון מיזמים, אגרות חוב.
היום כמעט ואין יוצאים מן הכלל.
הבנתי שזה הופך אותי לבעלת מניות,
וכבעלת מניות, אני רשאית להתערב.
אני רשאית לומר להם
שאני לא רוצה את זה.
הסיכויים שלי טובים יותר
אם לא אעשה את זה לבדי,
אלא יחד עם אנשים
שנמצאים באותו המצב.
וכך פועלת תנועת הסילוק,
the divestment movement
בני-אדם פרטיים חוברים יחד
ודורשים מהמוסדות שלהם
לסלק השקעות בדלקי המאובנים.
אנו דורשים משהו פשוט וברור מאד:
לסלק השקעות מאותן חברות
שנמצאות בבסיס המערכת
אותה עלינו לשנות.
ובד"כ זה לא הרבה:
מדובר על ביטול של 5-10%
מכלל ההשקעות.
זהו יעד מציאותי לגמרי
ואנו יכולים להשיגו.
אז עכשיו אולי תאמרו,
"נו, אז אם לא מדובר
בכל-כך הרבה כסף,
"למי איכפת?"
ואפילו גרוע מזה,
"אם המוסדות האלה יימנעו מלהשקיע,
"מישהו אחר יקנה את המניות, נכון?"
נכון.
תעשיית דלקי המאובנים גדולה מאד,
ותמיד יימצאו משקיעים
שלא איכפת להם.
אז האם תעשיית דלקי המאובנים
בכלל תשים לב למה שקורה?
איך סילוק ההשקעות
יכול לשנות משהו?
זה מביא אותי לדבר השני
שלמדתי בנוגע לסילוק השקעות.
העניין איננו כסף:
זה עשוי לגרום למשהו אחר;
זה יכול לגרום לפשיטת-רגל מוסרית.
ואפשר לראות דוגמה
לפשיטת-רגל מוסרית
בסוף משטר האפרטהייד בדרום-אפריקה.
בשנות ה-80 של המאה ה-20,
סטודנטים בארה"ב
דרשו בהצלחה מהאוניברסיטאות שלהם
לסלק השקעות בחברות
שעשו עסקים עם משטר האפרטהייד
הדרום-אפריקני.
ובכך שהאוניברסטיאות ההן
סילקו השקעות,
וגם הסבירו בפומבי למה הן עושות זאת,
הן משכו אחריהן מוסדות נוספים:
ארגוני דת, איגודים, ערים,
קרנות השקעות,
זה התפשט כמו וירוס.
וההתרחקות החברתית הזו,
לדברי נלסון מנדלה,
היוותה גורם מכריע בחיסול האפרטהייד.
ואפשר גם לצטט את ווילם לה-קלרק,
הנשיא האחרון של משטר האפרטהייד:
"כשהחלה תנועת הסילוק,
ידעתי שהאפרטהייד חייב להסתיים."
[פ"וו דה-קלרק, הנשיא האחרון
של משטר האפרטהייד]
מדובר במנהיג פוליטי שמודה בכך
שכאשר אנשים מוכנים למשוך את כספם
כאמירה מוסרית,
הם יצליחו.
חישבו על הכוח שזה נותן לנו.
ויש דבר שלישי שהבנתי
בנוגע לסילוק השקעות:
זהו תנאי הכרחי לשינוי.
זוכרים שאמרתי קודם שאיננו רואים
שננקטים הצעדים הפוליטיים הדרושים?
הנה הסיבה:
אנו, כחברה,
תלויים כרגע ברווחים
של תעשיית דלקי המאובנים,
משום שהשקענו בה בכל מקום.
איכות חיינו תלויה
בעסקים המלוכלכים שלה.
כיום המצב הוא שאם היא תיפול,
נפסיד את כספנו.
מאידך ברור לנו
שאם היא תישאר רווחית,
כדור הארץ יתבשל.
מה יותר גרוע?
צריך להבין
שסיום התלות הזו הוא תנאי הכרחי
לכך שיינקטו הצעדים הנחוצים
לבלימת ההתחממות הגלובלית,
לבנייתה מחדש של הכלכלה שלנו
והפיכתה לכלכלה שמבוססת
על מקורות אנרגיה מתחדשים.
סילוק ההשקעות לא יפתור מיד
את כל הבעיות,
אבל היא הצעד הראשון
לקראת פתרונן.
והווירוס הולך ומתפשט.
הנה מה שהתנועה רבת העוצמה
והנהדרת הזאת
השיגה בשנה וחצי האחרונות:
כל המוסדות האלה החליטו
לסלק השקעות.
זה התחיל עם המון אוניברסיטאות בארה"ב,
ו"ייל" היא הדוגמה האחרונה,
אח"כ באה קרן העושר הריבונית
של נורבגיה.
שהחליטה בשנה שעברה לסלק
את הפורטפוליו שלה, בסך 900 מיליארד.
יותר מ-60 ערים
כמו סיאטל, אוסלו, קופנהגן
ומונסטר, שהיא העיר הגרמנית הראשונה,
קיבלו החלטה זו בשנה שעברה,
והממונים שם אמרו,
"זה היה קל ומהיר להפתיע."
ואחריהם באו מוסדות ענק:
קרן רוקפלר,
קבוצת המדיה של הגארדיאן,
איגוד הרופאים הבריטי,
המון ארגוני דת
כולל הכנסיה של סקוטלנד.
ואפילו קרן ביל ומלינדה גייטס,
שלא מכנה זאת "סילוק",
אבל זה בעצם מה שהם עושים.
הסכום כולו
עומד על 3.4 טריליון דולר ארה"ב
שמוקדש כעת לסילוק השקעות.
ומה עם עיר מולדתי, ברלין,
מבחינת המאבק שבו אני משתתפת?
עדיין איננו מופיעים ברשימה,
אבל היתה לנו בשבוע שעבר
פגישה עם הסנאטור לענייני כספים.
הוא אמר שהוא החל לבדוק
את נושא סילוק ההשקעות
ממש אחרי שהתחלנו במאבק שלנו,
ושהוא מצפה שזה יסתיים
עד סוף השנה.
אנו עשרה אנשים
בעיר בת 4 מיליון תושבים.
עכשיו...
(מחיאות כפיים)
לגרום לו לדבר איתנו
חייב כמובן הרבה עבודה
בשנה החולפת.
ואני עשיתי את רוב העבודה
בלילות ובסופי השבוע
כי משפחתי ועבודתי
מילאו את הימים שלי.
זה היה מתיש מאד
אבל לא יכולתי להפסיק.
זה היה קשה גם לאנשים סביבי,
ולמען האמת,
בעלי לפעמים כמעט והשתגע.
תודה לאל, הוא כאן היום.
אז בחורף הקודם החלטתי
לקחת שנת שבתון אקלימית.
למזלי, יכולתי לעשות זאת.
רציתי שיהיה לי יותר זמן
במשך היום בשביל המאבק בברלין,
ורציתי גם לעשות עוד משהו:
לפנות לקרן הפנסיה שלי,
ולשכנע אותם לסילוק השקעות.
שלחתי להם מכתב בסתיו שעבר,
ומעט אח"כ הם ענו
ואמרו שהחליטו לבצע
סילוק השקעות חלקי מהפחם.
לפעמים זה עד כדי כך פשוט,
זה היה מכתב אחד -
וכמובן, האיום לספר על כך
לכל העיתונות הגרמנית,
אבל בסדר.
(צחוק)
אבל זה רק צעד ראשון.
זה באמת מעט מדי.
אני רוצה שהפנסיה שלי תהיה נקיה
ולכן רציתי שהם
ילכו על זה עד הסוף.
אז הקמתי את האתר הזה,
ואני מגייסת עיתונאים ותומכים נוספים
לשלוח מכתבי דרישה
לסילוק השקעות
לקרן הפנסיה הזאת
דרך האתר הזה.
אני מקווה שתיכנסו לאתר.
ואם זה נראה לכם רעיון טוב,
תתרמו.
עכשיו, לא חייבים
להשתגע כמוני
עם עניין סילוק ההשקעות.
אפשר לגרום לדברים לקרות
במאמץ קל למדי.
ולכן אני רוצה לעודד אתכם
לעשות מעשה.
הביטו סביבכם -
האדם שלידכם עשוי להיות
חבר בקרן הפנסיה הזאת
או לקוח באותו בנק שלכם.
אתם יכולים לחבור יחד
ולהתחיל מכתיבת מכתב.
אם אינכם בטוחים איך,
שילחו לי דוא"ל. נעשה את זה.
חייתי בהמבורג
ואני יודעת שזאת עיר עשירה.
אם יש לכם כסף,
ודאו שהוא מופנה למטרה טובה,
ואז לכו וספרו לכולם
מה עשיתם ולמה.
אם נודיע למוסדות הפיננסיים שלנו
שאיננו רוצים יותר להרוויח
על חשבון ההתחממות הגלובלית,
נתחיל לגלגל תהליך של שינוי.
אני מבטיחה: ככל שנהיה
רבים יותר, כך טוב יותר.
והחלום שלי הוא שיום אחד,
כשנביט לאחור,
ייאמר הציטוט הזה
על דלקי המאובנים:
"כשהחלה תנועת הסילוק,
ידענו שתעשיית דלקי המאובנים הגיעה לסופה."
תודה לכם.
(מחיאות כפיים)
Rendben, tartozom egy vallomással.
Minden alkalommal,
amikor elpróbáltam ezt a beszédet,
eljutottam addig a pontig,
amikor majdnem elsírtam magam.
Amiről most fogok beszélni önöknek,
nagyon sokat jelent nekem.
Megindító számomra a hozzám
és önökhöz hasonló emberek
együttes kiállásában rejlő szépség és erő,
ahogyan megoldjuk azt,
ami lehetetlennek tűnik.
Ez én vagyok néhány évvel ezelőtt.
Rendkívül nyugtalanná tett és lesújtott
a globális felmelegedés jelensége.
Tudtam, hogy létezik, de távolinak
és elvontnak tűnt számomra.
Ugyanakkor mindenhol körbevett az oka:
globális gazdasági rendszerünk,
amely a fosszilis üzemanyagok
kitermelésén és felhasználásán alapul.
A szén, az olaj, a gáz,
melyek a globális szén-dioxid-kibocsátás
kétharmadáért felelősek.
Hétköznapi életemet élve Németországban
nap mint nap a rendszer része voltam,
a fogyasztásomtól az ételekig,
az utazástól, ahogy a képen is látható,
az általam termelt hulladékig.
Valójában úgy éreztem,
olyannyira részese vagyok,
hogy még az ellenzéséhez sincs jogom.
Valamilyen módon én voltam maga
a globális felmelegedés.
És nem számít, hogyan mérsékelném
személyes fogyasztásom,
ez soha nem lenne elég
a probléma megoldásához.
Amikor erre gondoltam,
tehetetlennek éreztem magam,
és sokáig még gondolni sem
akartam rá túl sokat.
Biztos vagyok benne, hogy tudják,
a globális felmelegedés
egyre égetőbb probléma.
Sokkal gyorsabban történik,
mint ahogy vártuk,
és bár nincs vesztegetni való időnk,
nem tűnik úgy, mintha politikai vezetőink
megtennék a szükséges lépéseket
a fosszilis üzemanyagoktól való
függetlenné váláshoz.
Bár nagyon sok lehetőségről esik szó,
mint amilyen a szén-dioxid-adó bevezetése,
a fosszilisüzemanyag-ipar
támogatásának megszüntetése,
mely igen magas, különösen Németországban,
vagy a karbonlábnyom kötelező
feltüntetése vásárolt termékeinken,
hogy tudatosan választhassunk,
vagy a cégek közötti kibocsátás-csökkentés
versenyének támogatása.
Semmink sincs ebből.
Ez még inkább zavaró
és nyugtalanító számomra.
Folyton azt kérdeztem magamtól:
Van bármi is, amit személyesen tehetnék,
hogy kitárjam a változás kapuját?
Nos, kiderült, hogy van.
Két évvel ezelőtt egy petíciót
írtam alá a 350.org-on.
Ez egy amerikai székhelyű civil szervezet,
amely egy alulról szerveződő mozgalom
kiépítésével küzd a klímaváltozás ellen.
Ez a mozgalom felkeltette az érdeklődésem.
Láttam embereket
nyilvános, kreatív akciókban,
sokan voltak és összefogtak.
Egyáltalán nem tűntek se szomorúnak,
se kétségbeesettnek, se agresszívnak.
Úgy látszott, élvezik, amit tesznek.
A mozgalom lelkes követőjévé váltam.
Gyerekeim vannak és dolgozom is.
Vezető szolgáltatás-tervező vagyok.
De akkor még csak el sem gondolkodtam,
hogyan tudnék időt szakítani
erre az egészre.
Csak azt tudtam, részt akarok venni benne.
Véget akartam vetni a tehetetlenségemnek.
A 350.org térképén megtaláltam
a Fossil Free Berlint,
amely szülővárosom helyi kampánya.
Egy nagyvárosról van szó.
Amikor találkoztam ezekkel az emberekkel,
megtudtam, az a céljuk, hogy elérjék,
Berlin vonja ki tőketartalékait
a fosszilisüzemanyag-iparból.
Épp, ahogy most önök is,
én is azt kérdeztem magamtól:
mi az a tőkekivonás?
Fogalmam se volt.
De mostanra már három nagyszerű
dolgot is megtudtam erről,
amit most elmondok önöknek.
Az egyik:
Tőkekivonás alatt pénzünk fosszilis-
üzemanyag-iparból való kivonását értjük.
Ez tulajdonképpen a befektetés ellentéte,
mert befektetéseinket vonjuk ki
azokból a cégekből,
melyek fosszilisek kitermelésével
és felhasználásával foglalkoznak.
Az olyan cégek, mint a Shell,
NVE, BP, ExxonMobil, Total –
értik, ugye?
Ez tulajdonképpen egy bojkott,
egyszerűen fogalmazva.
Talán most azt mondják:
"Ez jó ötletnek tűnik,
de hát még csak részvényeim sincsenek
ezekben a cégekben."
Én is ezt gondoltam,
aztán meg kellett tudnom,
hogy mégis vannak.
Nem azért, mert így döntöttem volna,
vagy jó ötletnek tartottam,
csak azért, mert a pénzemmel
gazdálkodók így döntöttek:
a közigazgatás, a bankom,
a biztosításaim, a nyugdíjalapom.
Nem számít, hova kerül a pénzem,
részben a fosszilisüzemanyag-iparba
kerül kölcsönök, részvények,
projektfinanszírozás,
kötvények formájában.
Napjainkban szinte nincs is kivétel.
Rájöttem, hogy ez részvényessé tesz engem,
és részvényesként beavatkozhatok.
Megmondhatom nekik,
hogy én ezt nem akarom.
Az esélyek jobbak,
ha nem egyedül teszem ezt,
hanem a velem azonos helyzetben levőkkel.
Így működik a tőkekivonás:
Az emberek összefognak,
és megkérik intézményeiket,
ne fektessenek be a fosszilisekbe.
Amit kérünk, igen egyszerű és nyilvánvaló.
Vonjuk ki a tőkénket azokból a cégekből,
amelyek annak a rendszernek az alapját
képezik, amit meg kell változtatunk.
Ez rendszerint nem túl sok:
Nagyjából a befektetések 5-10%-a az,
amit át kell csoportosítani.
Ez teljesen reális és elérhető cél.
Talán azt mondják erre:
"Hát, ha nem olyan sok pénzről van szó,
minek törődjünk vele?"
Vagy még rosszabb:
"Ha ezek az intézmények
kivonják a pénzüket,
valaki más azért meg fogja venni
a részvényeiket, nem?"
Ez igaz.
A fosszilisüzemanyag-ipar nagyon nagy,
és mindig lesznek befektetők,
akiket ez az egész nem érdekel.
Egyáltalán észreveszi majd
a fosszilisüzemanyag-ipar, mi történik?
Hogyan változtathat meg
a tőkekivonás bármit is?
Nos, ezzel a második dologra térnék,
amelyet megtudtam a tőkekivonásról.
Nem a pénzről szól.
De okozhat valami mást.
Erkölcsi csődöt.
Az erkölcsi csődre láthatunk példát,
ha arra gondolunk, hogyan ért véget
a dél-afrikai fajüldöző rezsim,
az apartheid.
A nyolcvanas években amerikai diákok
sikeresen kérték meg egyetemeiket,
hogy ne fektessenek olyan cégekbe,
amelyek a dél-afrikai
apartheiddal üzletelnek.
Az egyetemek kivonták befektetéseiket,
és nyilvánosan elmondták, miért tették,
ami ahhoz vezetett,
hogy más intézmények is követték őket:
vallási szervezetek, szövetségek,
városok, befektetési alapok.
Vírusként terjedt.
És ez az elhatárolódás
Nelson Mandela szerint
kulcsfontosságú szerepet játszott
az apartheid bukásában.
Idézhetjük Willem de Klerket,
az apartheid utolsó elnökét:
"Mikor a tőkekivonás mozgalma elkezdődött,
tudtam, az apartheidnek vége."
[F.W. de Klerk, az apartheid
utolsó elnöke.]
Ez politikai vezetői tudás arról,
hogy amint az emberek készen állnak
pénzük átcsoportosítására,
hogy kifejezzék
erkölcsi állásfoglalásukat,
megtalálják a módját.
Gondoljanak arra a hatalomra,
amit ez jelent számunkra!
Van egy harmadik dolog is, amire rájöttem
a tőkekivonással kapcsolatban:
ez a változás előfeltétele.
Emlékeznek, az elején mondtam, nem látjuk
a szükséges politikai lépéseket?
Nos, íme, itt az oka:
Társadalomként
jelenleg a fosszilisüzemanyag-ipar
nyereségétől függünk.
Mivel mindenütt ebbe fektettünk be.
Jólétünk piszkos üzleteiken alapul.
Jelenleg az a helyzet, hogy ha elbuknak,
akkor elveszítjük a pénzünket.
Másfelől tudjuk,
ha nyereségesek maradnak,
a bolygó fog megfőni.
Melyik a rosszabb?
Meg kell értenünk,
hogy a függőség megszüntetése
előfeltétel ahhoz,
hogy megtegyük a szükséges lépéseket
a globális felmelegedés megállításához,
gazdaságunk újraépítéséhez,
hogy megújulókon alapuljon.
A tőkekivonás nem fogja
a problémákat azonnal megoldani,
de ez az első szükséges lépés
a megoldásuk felé.
És a vírus terjed.
Ezt érte el ez a csodálatos
és erőteljes mozgalom
az elmúlt 18 hónapban:
az itt látható összes intézmény
a tőkekivonás mellett döntött.
Számos amerikai egyetemmel kezdődött,
legutóbb a Yale döntött így,
majd a Norvég Állami Befektetési Alap.
A múlt évben úgy döntöttek, megtisztítják
900 milliárdos portfóliójukat.
Több mint 60 város,
mint Seattle, Oslo, Koppenhága
és első német városként Münster
döntött így tavaly,
ahol a felelős vezetők szerint:
"Meglepően könnyen és gyorsan
véghez lehetett vinni."
Majd más nagy intézmények is
követték őket:
A Rockefeller Alapítvány,
The Guardian Media Group,
az Angol Orvosi Kamara,
sok vallási szervezet és a skót egyház.
Még a Bill és Melinda Gates Alapítvány is,
akik ugyan nem beszélnek tőkekivonásról,
de valójában ez az, amit tesznek.
A teljes összeg idáig
3,4 billió amerikai dollárra rúg,
aminél elköteleződtek
a fosszilisekből való tőkekivonás mellett.
És mi van Berlinnel, a szülővárosommal,
és a kampánnyal, amiben részt veszek?
Nem vagyunk a listán még,
de a múlt héten találkoztunk
a pénzügyi tanácsossal,
aki elmondta, hogy azóta
tanulmányozza a tőkekivonást,
amióta elindítottuk kampányunkat,
és szerinte év végééig elérhetjük
a célunkat.
És mi csak tízen vagyunk
egy négy milliós városban!
Na most...
(Taps)
Az, hogy fogadjon bennünket,
nyilván sok munkánkba került
az elmúlt évben.
E munka java részét
éjszakánként és hétvégén végeztem,
mert a családom és a munkám
lefoglalják a mindennapjaimat.
Nagyon kimerítő volt,
de nem hagyhattam abba.
A körülöttem lévők számára is
próbatétel volt,
és őszintén, a férjem időnként
majd megőrült.
Szerencsére ő is itt van ma.
Úgyhogy az elmúlt télen úgy döntöttem,
klímaügyi alkotószabadságot veszek ki.
Szerencsémre megtehettem.
Több időt akartam fordítani naponta
a Berlin-kampányra,
és valami másra is.
Fel akartam keresni a nyugdíjalapomat –
a Versorgungswerk der Presse-t –
hogy őket is rávegyem a tőkekivonásra.
Elmúlt ősszel levelet írtam nekik,
és röviddel ezután válaszoltak,
és közölték, úgy döntöttek,
kivonulnak a széniparból.
Néha ez ilyen egyszerű, csupán egy levél,
és benne természetesen annak lehetősége,
hogy az egész német sajtó értesül erről,
de rendben van.
(Nevetés)
De ez csak az első lépés, tényleg apró.
Szeretném, ha a nyugdíjam tiszta lenne,
és ezért azt akarom, hogy továbblépjenek.
Ezért létrehoztam egy weboldalt,
és újságírókat, támogatókat mozgósítok,
hogy a tőkekivonás ügyében
leveleket küldjenek
a Versorgungswerk der Presse-nek
e weboldalon keresztül.
Remélem, megnézik.
Ha úgy gondolják, ez jó ötlet,
vegyenek részt benne önök is.
De igazán nincs szükség rá,
hogy hozzám hasonlóan
belebolonduljanak a tőkekivonásba,
egészen csekély erőfeszítéssel is
mozgásba tudnak hozni dolgokat.
Ezért szeretném önöket
cselekvésre buzdítani.
Nézzenek körül:
aki önök mellett ül, talán ugyanannak
a nyugdíjalapnak a tagja,
vagy ugyanannak a banknak
az ügyfele, mint ön.
Találkozhatnak,
és kezdhetik egy levélírással.
Ha nem igazán tudják, hogyan tegyék,
küldjenek nekem egy emailt – elintézzük.
Én éltem Hamburgban, és tudom,
hogy vagyonos város.
Ha van pénzük, tegyenek azért,
hogy jó helyre kerüljön,
aztán mondják el mindenkinek,
mit tettek és miért.
Ha tudatjuk pénzintézeteinkkel,
hogy nem akarunk tovább hasznot húzni
a globális felmelegedésből,
elindítjuk a változás folyamatát.
Garantálom, minél többen
vagyunk, annál jobb.
Az álmom az, hogy egy nap,
amikor visszatekintünk,
a fosszilisüzemanyag-ipart
így idézhetjük:
"Mikor a tőkekivonás mozgalma elkezdődött,
tudtuk, hogy a fosszilis
üzemanyagoknak leáldozott."
[A fosszilisüzemanyag-ipar]
Köszönöm.
(Taps)