Hitler és a nácik hatalomra kerülése | Világtörténelem | A 20. század | Khan Academy magyar

Készítette Sal Khan.

Történelem a Khan Academyn: https://hu.khanacademy.org/humanities/kozepiskolai-tortenelem

Mi a Khan Academy? A Khan Academy gyakorló feladatokat, oktatóvideókat és személyre szabott tanulási összesítő táblát kínál, ami lehetővé teszi, hogy a tanulók a saját tempójukban tanuljanak az iskolában és az iskolán kívül is. Matematikát, természettudományokat, programozást, történelmet, művészettörténetet, közgazdaságtant és még más tárgyakat is tanulhatsz nálunk. Matematikai mesterszint rendszerünk végigvezeti a diákokat az általános iskola első osztályától egészen a differenciál- és integrálszámításig modern, adaptív technológia segítségével, mely felméri az erősségeket és a hiányosságokat.

Küldetésünk, hogy bárki, bárhol világszínvonalú oktatásban részesülhessen. #YouCanLearnAnything

A magyar fordítás az Akadémia Határok Nélkül Alapítvány (akademiahataroknelkul.hu) fordítócsapatának munkája.

A legutóbbi videót ott hagytuk abba,

amikor 1924-ben Hitler börtönbüntetését tölti,

a hírhedt 1923-as államcsínye,

a müncheni sörpuccs kudarca után.

Tehát rács mögött van, és írja a könyvét, a Mein Kampfot.

Amikor kijön a börtönből,
– ekkor (1924) van tehát börtönben –,

a náci párt be van tiltva,

és a gazdasági élet zűrzavarai,

amelyek közel hozták a kormány bukásának lehetőségét,

– ahogy azt láthattuk a '20-as évek elején,

a weimari Németországban a hiperinfláció idején –,

már rendeződtek,

mire Hitler a börtönből kiszabadul.

Új pénzt bocsátottak ki, ami sokkal értékállóbb volt.

Bizonyos fokig a náciknak és Hitlernek
elölről kellett kezdeniük,

bár Hitler befolyása még ekkor is egyre nőtt.

Híres szónok volt,

és egyre nagyobb ismertségre tett szert,

egyre több követője lett.

A következő években könyvét, a Mein Kampfot kiadták,

és bár több tízezer példányt adtak el belőle

a rákövetkező években,

Hitler még relatíve jelentéktelen szereplő maradt a német politikában.

De ha a '20-as évek végére ugrunk,

a nácik befolyása növekszik,

de aztán, 1929-ben

[1929]

a világgazdaságban széleskörű változások következnek be.

Ekkor robban ki

a nagy gazdasági világválság.

Különösen azt az eseményt tartják

a nagy gazdasági válság első jelének,

amikor 1929 októberében az USA tőzsdéje összeomlott,

ez volt a híres „fekete kedd”.

Ez az esemény nemcsak a nagy amerikai válság

kezdetét jelezte,

hanem egy világválságét.

Az egész világ válságba süllyedt.

Általánosságban, a gazdasági nehézségek

kedvező helyzetet teremtenek a szélsőséges pártok számára,

legyenek azok a náci párthoz hasonlóak,

amelyeket talán szélsőjobboldalinak gondolunk,

vagy inkább gyakran szélsőjobboldalinak tartunk,

vagy azt is mondhatjuk,

hogy szélsőségesen nacionalisták;

vagy legyenek szélsőbaloldali pártok,

amelyek nyilvánvalóan kapitalizmusellenesek.

Tehát az 1930-as választás idejére

– parlamentáris választásokról van szó,

a német parlament neve Reichstag –

[Reichstag]

tudom, hogy nem jól ejtem ki.

A parlamenti választáson a náci párt

első alkalommal képes jelentős eredményt elérni.

A szavazatok nagyjából 18 %-át szerzi meg,

és ezzel arányos képviseletet kap a parlamentben.

Váratlan és jelzésértékű fordulat ez,

a nácikkal ezentúl számolni kell,

jelentős szereplővé kezdenek válni a német politikában.

Aztán, 1932-höz érünk, a gazdaság helyzete

nem javul, sőt rosszabbodik.

[1932]

Adolf Hitler elindul az elnökválasztáson.

Ekkor Paul von Hindenburg a köztársaság elnöke,

róla kapta a nevét a híres Hindenburg-vonal,

majd később a híres zeppelin, a Hindenburg-léghajó

amellyel katasztrofális robbanás végzett.

Hindenburg
– Ludendorff-fal együtt –

első világháborús német hadseregparancsnok volt.

1925 óta volt a weimari köztársaság elnöke,

1932-ben újraválasztották,

de Hitler elég jól teljesített ezen a választáson:

a szavazatok 35%-át kapta.

[Hitler a szavazatok 35%-át kapja

a köztársasági elnökválasztáson.]

A weimari köztársaság fura rendszer volt:

nem egészen elnöki rendszer, mint az Egyesült Államoké,

és nem volt tisztán parlamentáris rendszer sem,

mint a jelenlegi Németország.

Az elnököt közvetlenül választották,

és voltak jogkörei;

a parlament tagjait szintén közvetlenül választották;

a parlamentben aztán koalíciókat próbáltak létrehozni

a kormányalakításhoz.

Mondani sem kell, 1932-ben Hitler már főszereplő a politikában,

és a náci pártnak sok-sok

helye van a parlamentben.

Nos, számos választás zajlott le,

1932-ben is,

most kettőről volt szó.

Hogy a parlamenti pártok kormányt alakítsanak,

hogy kijelöljék a kormánytagokat és a kancellárt,

aki lényegében a miniszterelnök,

választást kell tartani;

ezen a különöző pártok különböző mennyiségű szavazatot kapnak.

Ha egyik párt sem kap többséget, a pártok
koalícióra kell, hogy lépjenek,

amelynek így aztán többsége lesz.

Sok alkudozás folyik

a pártok között:

„ha mi koalíciót alakítunk,

talán a mi pártunkból kerül ki a belügyminiszter,

a ti pártotokból talán lehet valaki a kancellár,

és talán így a koalíciónkkal

teljes kontrollunk lesz a kormány fölött.”

Volt tehát két parlamenti választás,

de nem formálódott többségi koalíció.

[Két választás]

Emez parlamenti választás,

a korábbi pedig elnökválasztás.

Még mindig Hindenburg az elnök,

de Hitler is sok szavazatot kap,

és lezajlik két parlamenti választás,

[parlamenti választás]

vagyis a Reichstag tagjainak választása, és az eredmény az, hogy nincs többség,

nincs koalíció.

[Nincs többségi koalíció.]

A nácik a továbbiakban is jelentős szereplők,

egyre több és több helyet szereznek meg

a Reichstagban.

Aztán, 1933-ban egy kisebb megtorpanás jön.

1933 elején,

van egy kisebb válság.

Nincs kormány, és nincs kancellár,

nincs miniszteri kabinet, amely a végrehajtó hatalmat

gyakorolná az országban,

mert nincs többségi koalíció.

A weimari alkotmány lehetővé tett egy furcsa dolgot;

felhatalmazta az elnököt, hogy kinevezzen kormányt,

azaz minisztertanácsot, és kancellárt,

akinek a személye nem feltétlenül reprezentálta

a parlamenti arányokat.

Tehát Paul von Hindenburgot ráveszik, hogy...

nos nézd, ő egyáltalán nem rajongott Hitlerért,

de meggyőzték:

ha Adolf Hitlert, aki az ellenfele volt az elnökválasztáson,

kinevezi egy átmeneti kormány fejének,

egy átmeneti kormány miniszterelnökének,

ezzel kreálni tudnának valamiféle nemzeti egységet,

azután pedig lehet új választásokat tartani,

ahol létrejöhet a többségi koalíció,

és mondhatni, egy legitim

kormány alakulhat.

Tehát Paul von Hindenburgot ráveszik,

és megteszi – annak ellenére, hogy a nácik még mindig

kisebbségben vannak, és semmiféle

koalícióval nem szerezhetnének többséget,

és Hindenburg nem rajong Hitlerért –,

hogy kinevezi Hitlert kancellárnak.

Ez januárban történik.

Tehát, januárban Hitlert

kinevezik kancellárnak,

lényegében a német Reichstag

miniszterelnökének.

Aztán februárban, a dolgok kezdenek

nagyon-nagyon érdekessé válni.

1933 februárjában tűz üt ki

a Reichstag épületében, Berlinben.

Ez itt a lángoló

Reichstag épülete.

Ezt a férfit találták a helyszínen,

ő Marinus van der Lubbe, egy holland kommunista.

Tulajdonképpen őrá hárították a felelősséget,

mondván, hogy ez a gyújtogatás valamiféle

kommunista forradalom kezdete volt.

Ezt ürügyül használták;

Hitler az eset után azt javasolta Paul von Hindenburgnak,

hogy köztársasági elnökként
veszélyhelyzeti intézkedéseket léptessen életbe;

ez is a weimari alkotmány egyik furcsasága volt,

hogy vészhelyzet idején az elnököt felruházta azzal a joggal,

hogy felfüggesztheti az állampolgári jogokat.

Ez vészhelyzet volt,

így Paul von Hindenburg ezt tette.

Kiadott....

a Reichstagbeli tűzeset után,

miután a nácik meggyőzték ennek szükségességéről,

kiadta a „Nép és az állam védelméről” szóló rendeletet,

amely lényegében

szükségállapoti jogokkal ruházza fel a kormányt,

és felfüggeszti mindazokat a civil szabadságjogokat,

amiket idáig

a weimari alkotmány

megadott.

[Felfüggeszti a szabadságjogokat.]

És mivel nincs koalíciós kormány,

Hitler kormányát pedig átmenetinek szántak

egy újabb parlamenti választást írtak ki márciusra,

abban a reményben, hogy talán létrejön egy többségi kormány.

De ezen a bizonyos márciusi választáson,

a szabadságjogok felfüggesztése közepette

el tudod képzelni, hogy a nácik

és félkatonai csapataik

elkezdték megfélemlíteni a többi pártot

így biztosítva maguknak a jobb eredményt

a szavazáson, a többi párt jelöltjeinek

megfélemlítésével.

A márciusi választáson nagymértékben

a nácik javára tolódtak az arányok.

Ezen a választáson 44%-ot tudtak szerezni,

ami még mindig nem volt elég arra,

hogy egyedül alakítsanak kormányt.

Még mindig nem többség,

de a Reichstag, a parlament legnagyobb pártja az övék.

Most már képesek többségi koalíciót alkotni,

mondhatni legálisan,

bár ezt a választást

a fenyegetés légköre vette körül;

most már képesek kormányt,

többségi koalíciós kormányt alakítani,

és Hitler kancellár marad.

Ezután viszont az újonnan alakult parlament márciusban

kiadja a felhatalmazási törvényt,

[felhatalmazási törvény]

ami lényegében a weimari alkotmány módosítása,

amely felhatalmazza a kormányt,

azaz a kancellárt, gyakorlatilag a kancellárt,

a kormányfőt,

hogy törvényeket alkosson; korlátlan törvényalkotó jogot kap

a következő négy évre.

Tehát törvényhozó hatalommal ruházza fel,

miközben, idézzük csak fel,

a szabadságjogokat már felfüggesztették.

Tehát a Reichstag lényegében átadja

a törvényalkotás jogát

[a törvényalkotás joga]

a kancellárnak, aki történetesen Hitler.

Mindez a birodalmi elnök ellenőrzése alá tartozott,

de Hindenburg a rákövetkező évben meghalt.

Mindezek eredményeképpen, a szabadságjogok felfüggesztésével,

röviddel utána a felhatalmazási törvénnyel,

Hitler lényegében teljhatalomhoz jutott,

Hitler és a nácik lényegében teljhatalomhoz jutottak

a német kormányban.

Ezen a ponton Hitler már diktátor,

Németország teljhatalmú vezetője.

Gyorsan akcióba lépnek.

Elkezdődik a többi párt megfélemlítése,
erőszakosan lépnek fel,

embereket börtönöznek be, és 1933 júliusára

– tehát nagyon, nagyon gyorsan cselekednek –,

1933 júliusára a nácik az egyetlen legális párt.

[a náci párt az egyetlen legális párt]

lényegében teljhatalommal.

Így került hatalomra Hitler.

A kérdés, amely valószínűleg megfogalmazódik benned:

Ki volt a gyújtogató?

Ez a tűz volt a katalizátor,

bár Hitler már kancellár volt, és talán talált volna

valami más módot, hogy hatalomra kerüljön,

de ezért a tűzért, bár volt bizonyíték rá,

hogy talán Marinus van der Lubbe tette,

a kommunistákat tették felelőssé,

ez volt az ürügy arra,

hogy a kormány, azaz a nácik

még több jogot kapjanak.

Ez nyitott kérdés maradt,

egyike a történelem nagy megválaszolatlan kérdéseinek.

Egyesek szerint talán valóban a kommunisták terve volt,

talán Marinus van der Lubbe egyedül követte el,

és véletlenül hullott Hitler ölébe,

aki felhasználta a céljai érdekében,

míg más történészek úgy gondolják,

hogy a nácik terve volt, hogy ezzel veszélyhelyzetet teremtsenek,

és Marinus van der Lubbe csak valamiféle báb volt

ebben az egészben.

A történelem egy nyitott kérdése, de mindenesetre

az 1919-tól 1933-ig tartó időszakban Hitler

a viszonylagos ismeretlenségből eljut odáig,

hogy Németország teljhatalmú diktátora lesz.