Hitler és a nácik hatalomra kerülése | Világtörténelem | A 20. század | Khan Academy magyar

A legutóbbi videót ott hagytuk abba,

amikor 1924-ben Hitler börtönbe került,

a hírhedt 1923-as államcsínye,

a müncheni sörpuccs kudarca után.

Tehát rács mögött van, és írja a könyvét, a Mein Kampfot.

Amikor kijön a börtönből – ekkor (ír) van tehát börtönben –,

a náci párt be van tiltva, és a gazdasági élet zűrzavarai,

amelyek kormányok bukásához vezethettek

– ahogy azt láthattuk

a '20-as évek elején, a weimari Németországban a hiperinfláció idején –,

most, mire Hitler a börtönből kiszabadult,

már rendeződtek.

Új pénzt bocsátottak ki, ami sokkal értékállóbb volt.

Bizonyos fokig a náciknak és Hitlernek

elölről kellett kezdeniük, bár ezen a ponton

Hitler befolyása egyre nőtt.

Híres szónok volt, és egyre nagyobb

ismertségre tett szert,

egyre több követője lett.

A következő években könyvét, a Mein Kampfot kiadták,

és bár több tízezer példányt adtak el belőle

a rákövetkező években,

Hitler még relatíve jelentéktelen szereplő maradt a német politikában.

De ha a '20-as évek végére ugrunk,

a nácik befolyása növekszik,

de aztán, 1929-ben

(írja) 1929-ben,

a világgazdaságban széleskörű változások következnek be,

és elkezdődik

a nagy gazdasági világválság.

Különösen azt az eseményt tartják

a nagy gazdasági válság előjelének,

amikor 1929 októberében az USA tőzsdéje összeomlott,

ez volt a híres "fekete kedd".

Ez az esemény nemcsak a nagy amerikai válság

kezdetét jelezte,

hanem egy világválságét.

Az egész világ válságba süllyedt.

Általánosságban, a gazdasági nehézségek

kedvező helyzetet teremtenek a szélsőséges pártok számára,

legyenek azok a náci párthoz hasonlóak,

amit általában talán

vagy inkább gyakran szélsőjobboldalinak tartunk,

azt is mondhatjuk,

hogy szélsőségesen nacionalista;

vagy legyenek baloldali pártok, amelyek nyilvánvalóan

kapitalizmusellenesek.

Tehát az 1930-as választás idejére –

parlamentáris választásokról van szó,

a német parlament neve Reichstag –

(leírja) Reichstag, tudom,

hogy nem jól ejtem ki.

A parlamenti választáson a náci párt

első alkalommal képes jelentős eredményt elérni,

a szavazatok 18, nagyjából 18 %-át szerzi meg,

és ezzel arányosan képviseletet kap a parlamentben.

Váratlan és jelzésértékű fordulat,

a nácikkal ezentúl számolni kell,

jelentős szereplővé kezdenek válni a német politikában.

Aztán, 1932-höz érünk, a gazdaság helyzete

nem javul, sőt rosszabbodik.

(ír) 1932.

Adolf Hitler elindul az elnökválasztáson.

Ekkor Paul von Hindenburg

a köztársaság elnöke, a híres Hindenburg- vonal,

később a Hindenburg léghajó – amely katasztrofális véget ért –

róla kapta a nevét.

Hindenburg – Ludendorff-fal együtt –

első világháborús német hadseregparancsnok volt.

1925 óta volt a weimari köztársaság elnöke,

1932-ben újraválasztották,

de Hitler elég jól teljesített ezen a választáson:

a szavazatok 35%-át kapta.

(ír) Hitler a köztársasági elnökválasztáson

a szavazatok...(ír)...35%-át kapja.

A weimari köztársaság fura rendszer volt:

nem egészen elnöki rendszer, mint az Egyesült Államoké,

és nem volt tisztán parlamentáris rendszer sem,

mint a jelenlegi Németország.

Az elnököt közvetlenül választották,

és voltak jogkörei; a parlament tagjait

szintén közvetlenül választották;

a parlamentben aztán koalíciókat próbáltak létrehozni

a kormányalakításhoz.

Mondani sem kell, 1932-ben Hitler már főszereplő a politikában,

és a náci pártnak sok-sok

helye van a parlamentben.

Már számos, az 1932-eshez hasonló

parlamenti választás lezajlott, most kettőről

volt szó.

Hogy a parlamenti pártok kormányt alakítsanak,

hogy kijelöljék a kormánytagokat és kancellárt,

aki lényegében a miniszterelnök,

választást kell tartani; ezen a különöző pártok

különböző mennyiségű szavazatot kapnak.

Ha egyik párt sem kap többséget, a pártok
koalícióra kell, hogy lépjenek,

amelynek így aztán többsége lesz.

Sok alkudozás folyik

a pártok között, amikor koalícióra akarnak lépni

egymással: „ ha mi koalíciót alakítunk,

talán a mi pártunkból kerül ki

a belügyminiszter, a ti pártotokól talán lehet valaki

a kancellár, és talán így

a koalíciónkkal teljes kontrollunk lesz a kormány fölött.”

De: volt tehát két választás,

és nem formálódott többségi koalíció.

(ír:) Tehát, két választás:

parlamenti választás,

és elnökválasztás.

Még mindig Hindenburg az elnök,

de Hitler is sok szavazatot kap, és lezajlik

két választás.

(ír:) Parlamenti választás,

vagyis a Reichstag tagjainak választása, és az eredmény az, hogy nincs többség,

nincs koalíció.

(ír:) Nincs többség, többségi koalíció.

A nácik a továbbiakban is jelentős szereplők,

egyre több és több helyet kapnak

a Reichstagban.

Aztán, 1933-ban egy kisebb megtorpanás jön.

1933 elején,

van egy kisebb válság.

Nincs kormány, és nincs kancellár,

nincs kormány, végrehajtó hatalom az országban,

mert nincs többségi koalíció.

A weimari alkotmány lehetővé tett egy furcsa dolgot;

felhatalmazta az elnököt, hogy kinevezzen kormányt,

azaz minisztertanácsot, és kancellárt, akinek a személye tehát

nem reprezentálta

a parlamenti arányokat.

Tehát Paul von Hindenburgot ráveszik, hogy...

nos nézzétek, ő egyáltalán nem rajongott Hitlerért,

de meg volt győződve:

ha Adolf Hitlert, aki az ellenfele volt az elnökválasztáson,

kinevezi egy átmeneti kormány fejének,

egy átmeneti kormány miniszterelnökének,

ezzel talán kreál valamiféle nemzeti egységet,

azután pedig lehet új választásokat tartani,

ahol létrejöhet a többségi koalíció,

és mondhatni, egy legitim

kormány alakulhat.

Tehát Paul von Hindenburgot ráveszik,

és megteszi – annak ellenére, hogy a nácik még mindig

kisebbségben vannak, és semmiféle

koalícióval nem szerezhetnének többséget,

és Hindenburg nem rajong Hitlerért –,

hogy kinevezi Hitlert kancellárnak.

Ez januárban történik.

Tehát, januárban Hitlert

(leírja) kinevezik kancellárnak,

lényegében a német Reichstag

miniszterelnökének.

Aztán, februárban, a dolgok kezdenek

nagyon-nagyon érdekessé válni.

1933 februárjában tűz üt ki

a Reichstag épületében, Berlinben.

Ez itt a lángoló

Reichstag épülete.

Ezt a férfit találták a helyszínen,

ő Marinus van der Lubbe, egy holland kommunista.

Tulajdonképpen őrá hárították a felelősséget,

mondván, hogy ez a gyújtogatás valamiféle

kommunista forradalom kezdete volt.

Ezt ürügyül használták;

Hitler az eset után azt javasolta Paul von Hindenburgnak,

hogy köztársasági elnökként a veszélyhelyzeti

intézkedéseket léptessen életbe; ez is a weimari alkotmány egyik furcsasága

volt, hogy vészhelyzet idején

az elnököt felruházta azzal a joggal, hogy

felfüggesztheti az állampolgári jogokat.

Ez vészhelyzet volt,

így Paul von Hindenburg ezt tette.

Kiadott.... a Reichstagbeli tűzeset

(leírja) után,

miután a nácik meggyőzték ennek szükségességéről,

kiadja a "Nép és az állam védelméről" szóló rendeletet,

amely lényegében

szükségállapoti jogokkal ruházza fel a kormányt,

és felfüggeszti mindazokat a civil szabadságjogokat,

amiket idáig

a weimari alkotmány

megadott.

(leírja) Felfüggeszti a szabadságjogokat,

És mivel nincs koalíciós kormány

Hitlet kormánya, amit átmenetinek szántak

azzal, hogy majd egy újabb parlamenti választáson,

márciusban talán létrejön

egy többségi kormány, de ezen a bizonyos márciusi

választáson, a szabadságjogok felfüggesztése közepette

el tudjátok képzelni, hogy a nácik...

és félkatonai csapataik

elkezdték megfélemlíteni a többi pártot

így biztosítva maguknak a jobb eredményt

a szavazáson, a többi párt jelöltjeinek

megfélemlítésével.

A márciusi választáson nagymértékben a nácik javára

tolódtak az arányok, ezen a választáson

44%-ot tudtak szerezni,

ami még mindig nem volt elég arra, hogy

egyedül alakítsanak kormányt.

Még mindig nem többség,

de a Reichstag, a parlament

legnagyobb része az övék.

Most már képesek többségi koalíciót alkotni,

mondhatni legálisan,

bár ezt a választást a fenyegetés légköre vette körül;

most már képesek többségi koalíciós

kormányt alakítani,

és Hitler kancellár marad.

Ezután viszont az újonnan alakult parlament márciusban

kiadja a felhatalmazási törvényt

(leírja) Felhatalmazási törvény,

ami lényegében a weimari alkotmány

módosítása, amely felhatalmazza a kormányt,

azaz a kancellárt, gyakorlatilag a kancellárt,

a kormányfőt,

hogy törvényeket alkosson; korlátlan törvényalkotó jogot kap

a következő négy évre.

Tehát törvényhozó hatalommal ruházza fel,

miközben, idézzük fel, a szabadságjogokat

már felfüggesztették.

Tehát, a Reichstag lényegében átadja

a törvényalkotás jogát

(ír) a törvényalkotás jogát a kancellárnak,

aki történetesen Hitler.

Mindez a birodalmi elnök ellenőrzése alá tartozott,

de Hindenburg a rákövetkező évben meghalt.

Mindezek eredményeképpen, a szabadságjogok felfüggesztésével

röviddel utána a felhatalmazási törvénnyel

Hitler lényegében teljhatalomhoz jutott,

Hitler és a nácik lényegében teljhatalomhoz jutottak

a német kormányban.

Ezen a ponton Hitler már diktátor,

(leírja) Németország teljhatalmú vezetője.

Gyorsan akcióba lépnek, elkezdődik a többi párt

megfélemlítése, erőszakosan lépnek fel ezek ellen,

embereket börtönöznek be, és 1933 júliusára

tehát nagyon, nagyon gyorsan cselekednek, 1933 júliusára

a nácik az egyetlen legális párt.

(ír) Az egyetlen legális párt,

lényegében teljhatalommal.

Így került hatalomra Hitler;

a kérdés, amely valószínűleg megfogalmazódik bennetek,

az az, hogy: Ki lobbantotta lángra ezt a tüzet?

Ez a tűz volt a katalizátor, bár Hitler már

kancellár volt, és talán talált volna

valami más módot, hogy hatalomra kerüljön,

de ezért a tűzért, bár volt bizonyíték rá,

hogy talán Marinus van der Lubbe tette,

a kommunistákat tették felelőssé,

ez volt az ürügy arra, hogy

a kormány, azaz a nácik

még több jogot kapjanak.

Ez egy nyitott kérdés, egyike a történelem nagy

megválaszolatlan kérdéseinek.

Egyesek szerint talán valóban a kommunisták terve volt,

talán Marinus van der Lubbe volt, egy magányos elkövető,

aki saját szakállára cselekedett; talán ez csak egy lehetőség volt,

amely Hitler ölébe hullott, és felhasználta a céljai érdekében,

míg más történészek úgy gondolják, hogy

a nácik terve volt, hogy ezzel veszélyhelyzetet teremtsenek,

és Marinus van der Lubbe csak valamiféle báb volt

ebben az egészben.

A történelem egy nyitott kérdése, de mindenesetre

az 1919-tól 1933-ig tartó időszakban Hitler

a viszonylagos ismeretlenségből eljut odáig, hogy Németország diktátora lesz.