A náci agresszió és a megbékélés politikája | Világtörténelem | A 20. század | Khan Academy magyar

Ahogy elérkezünk az 1930-as évek második feléhez

látható, hogy a náci Németország egyre agresszívabb politikát folytat.

1935-ben nyilvánosságra hozzák

hogy szándékukban áll újra felfegyverezni hadseregüket.

Ennek jelentősége nem az,

hogy most hirtelen neki akarnak látni a fegyverkezésnek,

hiszen azt már akkor elkezdték, amikor

hatalomra jutottak 1933-ban.

Most jutottak el viszont az önbizalomnak arra a fokára,

hogy ezt nyilvánosságra is merték hozni,

amellyel egyben azt is tudatták a világgal,

hogy többé nem érdekli őket a versailles-i békeszerződés,

mely Németország hadseregét legfeljebb

100 000 főre korlátozza.

Beköszönt 1936.

1936, emlékezzetek csak vissza,

a versailles-i béke egy másik pontjára, miszerint

Németország nem foglalhatja el a Rajna-vidéket,

ezt a részt itt, amit sárgával jelöltem.

Ezt az egyezséget aztán újra megerősítették 1925-ben

a locarnói egyezménnyel, ahol maga Németország is

beleegyezett abba, hogy nem tart igényt erre a területre.

De 1936-ban Hitler felrúgja mindezeket a megállapodásokat

és elfoglalja a Rajna-vidéket.

A szövetséges hatalmak erre mit tesznek --

nos a franciáknak ez egyáltalán nem tetszett,

az angoloknak,

még kevésbé.

De úgy döntöttek, mindez nem elég ok arra,

hogy egy újabb háború kirobbanását kockáztassák.

Nem húznak ujjat emiatt Németországgal.

Aztán elérkezünk 1938-hoz,

és a német agresszió teljes sebességre kapcsol.

Márciusban a nácik államcsínyt

szerveznek meg Ausztriában,

amely elsöpri az addigi kormányt

és lehetővé teszi Németország és Ausztria egyesülését.

A németek bevonulnak Ausztriába,

és vérontás nélkül elfoglalják az országot.

Eleve volt már egy népszerű,

a nácikat támogató bázis Ausztriában.

Létezett az osztrák náci párt,

ott volt az az osztrák nép körében

hosszú évek óta népszerű érzelem,

hogy milyen jó lenne, ha egyesülnének Németországgal.

Ausztria akkoriban is

német anyanyelvű ország volt, ahogy ma is az.

Márciusban történik mindez,

az "Anschluss", ami magyarul egyesülést jelent.

Emlékezzetek vissza, ez volt a

versailles-i békeszerződés másik tilalma.

A németek tehát megszegték

a versailles-i békeszerződés és saint-germaini békeszerződésben foglaltakat,

A saint-germaini békeszerződés ugyanaz, mint a versailles-i,

csak az Ausztriára vonatkozik.

Egyesül tehát Németország és Ausztria.

1938 vége felé,

egészen pontosan szeptemberben

Hitler és a nácik elérték,

hogy Csehszlovákia német anyanyelvű népessége

német fennhatóság alá kerüljön.

Ez az a terület itt, rózsaszínnel jelölve,

ahol nagyszámú német élt.

Ezt úgy hívják, hogy

Szudéta-vidék.

Tovább folytatva a konfliktuskerülő politikát

Németországgal szemben

Franciaország, Anglia és Olaszország --

Olaszország ekkor már Németország szövetségese --

tehát főleg Franciaország és Anglia

nem szeretné összeakasztani a bajuszt a németekkel

így 1938 szeptemberében

aláírják a müncheni egyezményt.

Amellyel kapcsolatban

még csak nem is egyeztettek

a csehszlovák kormánnyal,

egyszerűen megengedték Németországnak,

hogy magához csatolja ezt a területet itt,

a Szudéta-vidéket.

Ezzel a németek megszerezték

Csehszlovákia lakosságának jókora részét

és iparvidékeinek

szintén igen jelentős hányadát.

Mindezek az események vezetnek el oda 1939 elejére,

hogy mindaz, amit most

Csehországként ismerünk - ez a terület itt,

ez mind - Németország csatolt részévé válik.

És úgy hívják, hogy Cseh–Morva Protektorátus.

Tehát Csehország és Morvaország a németeké lesz.

Ez történik 1939-ben.

Tehát az 1939-ig eltelt 4 év alatt

több alkalommal láthatjuk megismétlődni,

hogy a náci Németország felrúgja a versailles-i béke feltételeit,

az újra fegyverkezéssel, a Rajna-vidék elfoglalásával,

az Ausztriával történő egyesüléssel.

Most pedig terjeszkedni kezd.

Megengedik nekik, hogy elfoglalják

Csehszlovákia német ajkú területeit,

a müncheni egyezmény értelmében.

Elfoglalhatják

Csehországot és Morvaországot,

mindazt a területet, amit most Csehországként ismerünk.

Ezt a mintát, ahol a németek agresszív külpolitikai lépései felett

szemet hunynak Európa nagyhatalmai,

és lényegében mindent rájuk hagynak

-- főleg Anglia nem kíván közbeavatkozni--

a "megbékélés politikájának" nevezik.

Már maga a szó, hogy "megbékélés/megbékítés" kifejezi,

hogy ha van valaki, aki már eleve dühös,

és nem akarjuk még jobban felingerelni,

akkor legjobb, ha ráhagyjuk, csináljon, amit akar.

Itt is pontosan ez történt.

Utólag könnyű azt mondani,

hogy lám, hagyták, hogy Németország

egyre több területet foglaljon el, egyre agresszívebben lépjen fel,

ettől bízták el magukat

és ez vezetett a II. világháború kirobbanásához.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy

ekkor még mindenkiben élénken élt az

I. világháború emléke.

Senki sem szeretett volna

egy újabb, egész Európára kiterjedő háborút.

Utólag okoskodva mondhatjuk,

hogy az angolok,

az élen Neville Chamberlain

miniszterelnökkel, aki 1937-től kormányzott,

túl kesztyűs kézel bántak a németekkel

és ez hozzájárult ahhoz, hogy Hitler elbízza magát, ami végül

Lengyelország megszállásához vezetett 1939 őszén.

Utólag könnyű ezt mondani.

De ahogy elérünk 1939-hez

egy agresszív Németországot látunk, egy olyan országot,

mely fölött Európa egyetlen országának sincs hatalma.

Így jutunk el 1939 szeptemberéhez,

amikor a németek és a szovjetek megegyeznek abban,

hogy Lengyeloszágot felosszák egymás között,

és ennek következtében rohanta le Németország Lengyelországot

1939 szeptember elején.

Mondhatni ez volt

az utolsó csepp a pohárban

és ezzel vette kezdetét,

tehát a lengyelországi hadjárattal,

Lengyelország német megszállásával

vette kezdetét a II. világháború.