Cameron Russell: A külső nem minden. Higgyenek nekem, modellként dolgozom.

Cameron Russell úgy gondolja, hogy egy "genetikai lottó" nyertese: magas, szép és fehérnemű modell. De ne ítéljük őt meg pusztán a külseje alapján. Cameron vakmerő előadásában görbe tükröt tart a szépségipar elé, amely a modellt már 16 éves korában csábító külsővel ruházta fel. (A felvétel a TEDxMidAtlantic keretében készült.)

A nevem Cameron Russell

és az elmúlt időben

modellként dolgoztam.

Vagyis az elmúlt 10 évben.

És most az az érzésem, hogy kellemetlen feszültség

alakult ki a teremben,

mert nem kellett volna felvennem ezt a ruhát. (Nevet.)

Szerencsére van nálam váltás ruha.

Ez az első, hogy valaki átöltözik a TED színpadán

úgyhogy igazán szerencsések, hogy ennek tanúi lehetnek

Ha volt olyan nő, akit nagyon megijesztett a megjelenésem

nem kell elárulni, később úgyis látni fogom a Twitteren.

(Nevet.)

Felhívnám rá a figyelmet, hogy milyen szerencsés vagyok

hogy meg tudom változtatni a véleményüket magamról

alig 10 másodperc alatt.

Ezt nem mindenki tudja megtenni.

Ez a magassarkú cipő nagyon kényelmetlen,

még jó, hogy nem ebben tartom az előadásom.

Ezt a pulóvert lesz a legnehezebb felvenni,

mert mindenki rajtam fog nevetni,

úgyhogy ne csináljanak semmit se, amíg felveszem.

Ez az.

Miért csináltam ezt?

Nagyon fura volt.

Nos,

remélhetőleg nem annyira fura, mint ez a kép.

A képeknek ereje van,

de a képek felszínesek is.

6 másodperc alatt teljesen megváltoztattam azt, amit gondolnak rólam.

Amikor ez a kép készült,

még sosem volt barátom a valós életben.

Nagyon feszengtem, a fényképész arra kért,

hogy homorítsak és túrjak bele

a fiú hajába.

És ott van a szépészeti beavatkozás

vagy például a mű barnaság, amit két napja szereztem a munkámhoz.

A külsőnket alig tudjuk megváltoztatni és mégis

ez a külső bármennyire is felszínes és megváltoztathatatlan

óriási befolyással van az életünkre.

Ma akkor leszek igazán vakmerő, ha őszinte leszek.

Azért állok itt ezen a színpadon, mert modell vagyok.

Azért állok itt, mert egy csinos, fehér nő vagyok

akit a szépségiparban úgy hívunk, hogy "szexi lány".

Válaszolni fogok azokra a kérdésekre, amiket gyakran feltesznek nekem,

de ezúttal igazán őszintén.

Az első az, hogy hogyan lett belőlem modell?

Általában csak annyit szoktam mondani, "Ó, felfedeztek", de ez nem mond sokat.

Az igazság az, hogy azért lettem modell,

mert nyertese vagyok egy genetikai lottónak és kedvezményezettje egy hagyatéknak,

és Önök talán kíváncsiak, mi ez a hagyaték.

Az elmúlt évszázadokban

a szépség nem csak egészséget, fiatalságot és szimmetriát

jelentett, amely tulajdonságok csodálata belénk van kódolva,

hanem szépnek számít a magas, karcsú alak,

a nőiesség és a fehér bőr.

Ez az a hagyaték, amivel én rendelkezem

és ebből a hagyatékból kapom a fizetésem.

Tudom, hogy néhányan a nézőtérről

szkeptikusan hallgatják az előadásom,

és a divatőrültek azt gondolhatják: "Álljon meg menet,

ott van Naomi. Tyra. Joan Smalls. Liu Wen"

Először is, hadd gratuláljak a modellvilág ilyen mély ismeretéhez. Lenyűgöző.

Nevetés.

Sajnos azonban tudniuk kell, hogy 2007-ben egy

rendkívül lelkes doktori hallgató a New York Egyetemről

megszámolta a kifutókra szerződtetett összes modellt

és a 677 alkalmazott modell közül

csak 27, tehát kevesebb mint 4 százalék volt nem fehér bőrű.

A másik kérdés, amit gyakran hallok:

"Belőlem is lehet modell, ha felnövök?"

Először azt szoktam válaszolni, hogy "Nem tudom, én ilyennel nem foglalkozom."

De a következő reakcióm, amit igazán válaszolni szeretnék ezeknek a fiatal lányoknak az ez: "Miért?"

Hiszen bármi lehet belőled.

Lehetsz az Amerikai Egyesült Államok elnöke

vagy a következő Internet feltalálója

vagy szív- és mellkassebész nindzsa-költő

ami igazán menő lenne, hiszen te lennél az első ilyen.

Nevetés.

Ha még ezek után is azt mondják, hogy

"Nem, nem Cameron. Én modell akarok lenni."

akkor azt mondom "Legyél a főnököm!"

Mert én semmiben sem dönthetek, de te

lehetnél az amerikai Vogue főszerkesztője vagy

a H&M vezérigazgatója vagy a következő Steven Meisel.

Azt mondani, hogy az ember modell szeretne lenni

egyenlő azzal, mintha azt mondaná: ha felnövök meg akarom nyerni a lottót.

Ezt nem lehet irányítani, és ez lenyűgöző

ám nem számít karriernek.

Bemutatom maguknak a 10 év alatt felgyűlt modell tudásomat

mert a szív- és mellkas sebészekkel ellentétben,

ez lecsupaszítható.

Ha itt van a fényképész és a fémhalogén

lámpa fénye innen érkezik,

és az ügyfél azt kéri: "Cameron egy sétáló képet szeretnénk"

akkor ez a láb először, szép és hosszú, ez a kar hátra, ez a kar előre

a fej negyvenöt fokos szögben és előre-hátra mászkál az ember.

és közben visszapillantunk az elképzelt barátainkra.

300, 400, 500 alkalommal. (Nevetés.)

Ez lesz az eredmény. (Nevetés.)

Remélhetőleg, nem olyan csálé mint az ott középen.

Azzal képpel nem tudom mi történhetett.

Sajnos, ha az ember elvégezte a képzést és

van egy önéletrajza és szakmai tapasztalata,

akkor már korlátozottak a lehetőségei.

Tehát hiába akarsz az Amerikai Egyesült Államok elnöke lenni

ha az önéletrajzodban az áll: "10 évig - fehérnemű modell"

Az emberek furcsálni fogják.

Azt is gyakran kérdezik tőlem, hogy "Minden fényképet retusálnak?"

A válasz igen, szinte minden fényképet retusálnak

de ez csak egy apró része annak, ami ilyenkor történik.

Ez az egyik első képem, amit rólam készítettek,

életemben először volt rajtam bikini és

ekkor még nem is menstruáltam.

Tudom ez nagyon személyesnek tűnik,

de egy fiatal lány voltam.

Néhány hónappal korábban, így néztem ki a nagymamám mellett.

Ez ugyanaznap készült, mint mellette a fénykép.

Elkísért egy barátom.

Itt pedig egy pizsama party-n vagyok néhány nappal a francia Vogue fotózásom előtt.

Ez is én vagyok a foci csapatban és a V magazinban.

Most pedig ez vagyok.

Remélem, hogy látják, ezek nem

fényképek, amik rólam készültek.

Ezek konstrukciók,

amelyeket egy csapat szakember, például

fodrász, sminkes, fényképész illetve stylist

és az ő asszisztenseik készítenek, gyártás előtt-után;

ez az ő építményük. Ez nem én vagyok.

Fel szokták még tenni a kérdést:

"Kapsz ingyen dolgokat?"

Igen, túl sok 20 centis magassarkúm van, amelyeket nem hordok,

kivéve az előbb,

de ami ingyen jár a munkámhoz

az az, ami az igazi életemhez járul hozzá, erről ritkán szoktunk beszélni.

Cambridge-ben nőttem fel

és egyszer úgy mentem vásárolni, hogy nem volt nálam pénz,

úgyhogy megkaptam a ruhát ingyen.

Kamasz koromban, egy barátommal ültem egy autóban,

aki borzalmasan vezetett, áthajtott egy piros lámpán és persze

megállított minket a rendőr

de elég volt annyit mondanom "Sajnálom, biztosúr."

és elengedett minket.

Ezek a dolgok azért történnek velem, mert így nézek ki,

nem pedig azért, aki vagyok és vannak emberek, akiket

azért büntetnek, ahogyan kinéznek, nem azért, akik.

New York-ban élek és tavaly

a 140 000 kamaszból, akit megállítottak és megmotoztak

86 százalék volt afro-amerikai vagy latin kinézetű,

a többségük fiatalember.

Figyelembe véve, hogy 177 000 fiatal afro-amerikai és latin származású férfi él New York-ban,

a kérdés számukra nem az "Megállítanak-e?" hanem, hogy

"Hányszor fognak megállítani? És mikor?"

Amikor ehhez a beszédhez kutattam,

azt találtam, hogy az Egyesült Államokban élő 13 éves lányok

53%-a elégedetlen a testével és

ez a szám 17 éves korukra 78%-ra emelkedik.

Az utolsó kérdés, amit még fel szoktak tenni:

"Milyen érzés modellnek lenni?"

Azt hiszem, ilyenkor azt szeretnék hallani, hogy

"Ha egy kicsit vékonyabb lennél vagy fényesebb lenne a hajad,

akkor boldog és fantasztikus lenne az életed"

És amikor a kulisszák mögött kérdezik ezt, akkor

a válaszainkból úgy tűnhet ez így van.

Azt mondjuk "Nagyon izgalmas ennyit utazni

és fantasztikus kreatív, lelkes, szenvedélyes emberekkel együtt dolgozni."

És ez mind így is van, de ez csak az érem egyik oldala, ugyanis

sosem mondjuk a kamerák előtt, én sosem mondtam

még a kamerák előtt, hogy

"Nincs önbizalmam."

Nincs önbizalmam, mert a nap minden percében

azon jár az agyam, hogy hogyan nézek ki.

És ha arra kíváncsiak, hogy

"Ha vékonyabb combom és fényesebb hajam lenne, boldogabb lennék-e?"

csak rá kell nézni egy csapat modellre,

mert nekik van a legvékonyabb combjuk, a legfényesebb hajuk és a legmenőbb ruháik

és valószínűleg ők a földgolyó legbizonytalanabb női a testüket illetően.

Amikor ezt a beszédet írtam, nagyon nehezemre esett

megtalálni az őszinte egyensúlyt, mert egyrészről

nagyon kényelmetlennek találom kiállni ide és azt mondani:

"Rengeteg előnyöm származott abból, hogy jó lapokat osztottak nekem."

és még kényelmetlenebb tetézni ezt azzal a kijelentéssel, hogy

"és ez nem tesz mindig boldoggá."

Leginkább azonban annak a nemi és faji elnyomáson

alapuló hagyatéknak a felfedése

a nehéz, amelynek én vagyok az egyik legnagyobb haszonélvezője.

De egyben örömmel tölt el és megtisztel, hogy itt lehetek

és azt hiszem igazán jó, hogy azelőtt jöttem ide,

mielőtt még 10-20-30 év eltelt és jóval több ügynökséget már megjártam, mert

akkor talán nem mesélném el, hogy hogyan szereztem az első munkámat

vagy hogy hogyan fizettem ki az egyetemet,

amely most igazán fontos a számomra.

Ha bármi üzenete volt is ennek a beszédnek, akkor

az az, hogy legyen egyszerűbb elfogadni

a kép hatalmát elért sikereinkben és

átélt kudarcainkban.

Köszönöm. (Taps.)