Mit tart szépnek az agyunk?

Anjan Chatterjee az evolúciós pszichológia és a kognitív neurológia eszközeivel tanulmányozza a természet egyik legizgalmasabb fogalmát: a szépséget. Nézzünk mélyen az agyunkba, és többet tudhatunk meg arról, hogy miért bűvölnek el bizonyos vonal-, szín- és formaelrendezések.

1878-at írunk.

Sir Francis Galton
emlékezetes előadást tart

Nagy-Britannia és Írország
antropológiai intézetében.

Galton ragyogó polihisztor,

korszakalkotó művet írt
az emberi intelligenciáról.

Feltaláló volt,

antropológus,

szociológus,

pszichológus

és statisztikus.

Eugenetikus is volt.

Előadásában

új technikát mutatott be,
melyben fotók kombinálásával

ún. kompozit portrékat állított elő.

Ezzel a technikával különböző
embertípusokat tudott jellemezni.

Úgy gondolta, ha erőszakos
bűnözők fotóit kombinálja,

képes lesz felfedezni a bűnözés arcát.

Ám meglepetésére

az így előállított kompozit portré

gyönyörű lett.

Galton meglepő felfedezése
mélyenszántó kérdéseket vet fel.

Mi a szépség?

Miért bűvölnek el bizonyos vonal-,
szín- és formaelrendezések?

Az emberiség története során

e kérdéseket főleg logikai
és spekulációs módon közelítették meg.

Az elmúlt évtizedekben viszont

a szépség kérdését
az evolúciós pszichológia

és a neurológia eszközeivel
vizsgálják a kutatók.

Kezdjük kapiskálni
a szépség miértjét és hogyanját,

legalábbis az emberi arc és forma
jelentésének értelmében.

És a folyamat során

újabb meglepetések bukkannak elő.

Amikor meglátjuk egymásban a szépséget,

bár ez a döntés bizonyosan
szubjektív az egyén számára,

mégis a csoport túléléséhez
hozzájáruló tényezők alakítják.

Számos kísérlet kimutatta,

hogy néhány alapvető paramétertől függ,
mi tesz vonzóvá egy arcot.

Többek közt az átlagosság,
a szimmetria és a hormonhatások.

Nézzük ezeket sorjában.

Galton felfedezése,

hogy a kompozit vagy átlagos arcok
tipikusan vonzóbbak,

mint az egyedi arcok,
amik sokszor ismétlődve

alkotják az átlagot.

Ez a laboratóriumi felfedezés
egybevág sokak intuíciójával.

Az átlagos arcok egy csoport
központi irányzatát fejezik ki.

A kevert tulajdonságok
eltérő populációkat képviselnek,

és feltehetően nagyobb
genetikai eltéréseket,

valamint környezeti alkalmazkodást
tartanak fenn.

Sokan a kevert fajtájú egyéneket
tartják vonzónak,

a belterjes családokat pedig kevésbé.

A második szépség-meghatározó
tényező a szimmetria.

Általában mindenki vonzóbbnak tartja
a szimmetrikus arcot az aszimmetrikusnál.

Az aszimmetriát gyakran fejlődési
rendellenességekkel társítják.

A növények, állatok és emberek világában

az aszimmetriát többnyire
parazita-fertőzések okozzák.

A szimmetria ellenben

az egészséget is jelzi.

Az 1930-as években

egy bizonyos Maximilian Faktorowicz

felismerte a szimmetria fontosságát
a szépség területén,

amikor tökéletesítette
a szépség-mikrométert.

Ezzel a szerkezettel mérni tudta

a kisebb aszimmetrikus hibákat,

amiket aztán saját kozmetikai
cégének termékeivel korrigált,

a cég az ő nevét viselte: Max Factor,

ami, mint tudják,
ma az egyik leghíresebb márkanév

a sminkelés világában.

A harmadik tényező az arc
vonzerejének meghatározásában

a hormonhatás.

És itt hadd kérjek elnézést,
amiért megjegyzéseim kizárólag

a heteroszexuális normákra
szorítkoznak.

Az ösztrogén és a tesztoszteron
fontos szerepet játszanak

a vonzónak tartott formák kialakításában.

Az ösztrogén termékenységet
sejtető külsőt nyújt.

A férfiak általában olyan nőket
tartanak vonzónak,

akik egyszerre tűnnek
fiatalnak és érettnek.

A túlzott babaarc azt sugallhatja,
hogy a lány még nem termékeny,

ezért a férfiak vonzóbbnak tartják

a nagyszemű, telt ajkú,
keskeny állú nőket,

mert ezek fiatalságra utaló jelek,

a magas arccsont pedig érettségre utal.

A tesztoszteron olyan külsőt nyújt,
amit tipikusan férfiasnak tartunk.

Sűrűbb szemöldök,

erőteljesebb arccsont,

és nagyobb, szögletes állcsont.

De itt egy káprázatos irónia.

Számos fajon belül

épp a tesztoszteron az,

ami gátolja az immunrendszer működését.

Így az a hit, hogy a tesztoszteronra utaló
jelek kiváló állóképességre utalnának,

teljességgel értelmetlen.

Itt tótágast áll a logika.

A kutatók inkább hátrányosnak tartják,

szó sincs kiváló állóképességről.

A hátrány leggyakrabban idézett példája

a páva farka.

Ez a gyönyörű, ámde ormótlan farok
megnehezíti, hogy a pávakakas elmeneküljön

a ragadozók elől,

és hogy megközelítse a tojót.

Miért kellett ilyen extravagáns
függeléknek kifejlődnie?

Még Charles Darwin is azt írta

1860-as levelében Asa Graynek,

hogy fizikailag rosszul van,
ha pávafarkat lát.

Nem tudta megmagyarázni
a természetes szelekció elméletével,

és ebből adódó frusztrációja miatt

kidolgozta a szexuális
szelekció elméletét.

Ebben levezette,

hogy a pávakakas farkának kinézete
szexuális csábításra szolgál,

és ez a csábítás azt jelenti,
hogy a páva nagyobb valószínűséggel

párosodik és hoz utódokat.

Az érvelés modern változata szerint
a pávakakas megjelenésével

kicsattanó egészségét is
hirdeti a tojónak.

Csak különösen egészséges szervezet
fordíthat külön energiát arra,

hogy ennyire extravagáns
függeléket tartson fenn.

Csak különösen fitt férfiak fizethetik meg
azt az árat, amit immunrendszerükön

behajt a tesztoszteron.

Összehasonlításképpen:

csak milliomosok engedhetik meg maguknak,
hogy tízezer dolláros órát vegyenek,

hogy ezzel fitogtassák gazdagságukat.

Sokan az efféle evolúciós
állításokat úgy értelmezik,

hogy valahogy tudat alatt
olyan társat keresünk,

aki egészséges.

Szerintem valószínűleg
nem igaz ez az elképzelés.

A tinik és a fiatal felnőttek nem éppen
olyan döntéseikről híresek,

amiket egészségi megfontolásból hoznak.

De erre nincs is szükség,

hadd fejtsem ki, miért.

Vegyünk egy populációt,

melyben az emberek háromféle
preferenciával rendelkeznek:

a zöldnek, narancsszínűnek
és a vörösnek szólóval.

Az ő szemszögükből nézve

ezeknek semmi köze az egészséghez,

csak olyanok, amilyenek.

De ha elő is fordulna, hogy ezeket
a preferenciákat az utódnemzés

különféle valószínűségeihez társítjuk:

mondjuk, 3:2:1 arányban,

akkor az első generációban

lenne három zöld,
két narancsszínű és egy vörös,

és minden következő generációban

növekedne a zöldek aránya,

így tíz generáción belül

a népesség 98 százalékában
a zöld élvezne előnyt.

Ekkor jön egy kutató,
és mintát vesz ebből a népességből,

kimutatja, hogy a zöld preferencia
egyetemes érvényű.

Kis elvont példám lényege tehát,

hogy míg a különleges külső
megjelenés preferenciái

önkényesek lehetnek az egyént illetően,

ha azok a külső jegyek örökölhetők,

és a szaporodóképességhez társítják,

a csoportban idővel

egyetemes érvényűek lesznek.

Mi történik tehát az agyban,
amikor szép embereket látunk meg?

A vonzó arcok látókérgünk
egy részét aktiválják

az agy hátsó részében,

az ún. fusiform arcterületen,

ami elsősorban
arcfelismerésre szakosodott,

és egy szomszédos területen,
az ún. laterális okcipitális komplexumban,

ami elsősorban tárgyak
felismerésére szakosodott.

Ezenkívül

a vonzó arcok aktiválják az agy
jutalmazó és örömközpontjait

az agy elülső és középső részén,

és ezen belül
bonyolult nevű régiókat:

például a ventrális striátumot,

orbitofrontális kérget,

és a ventromediális prefrontális kérget.

Látó agyunk arra szakosodott,
hogy az arcfelismerést összekösse

örömközpontunkkal,

ezzel alátámasztja a szépség
megtapasztalását.

Csodálatos, hogy miközben
mind a szépség lekötelezettjei vagyunk,

anélkül, hogy tudatában lennénk,

a szépség nekünk kötelezte el magát.

Agyunk akkor is reagál a vonzó arcokra,

ha nem is gondolunk a szépségre.

Lefolytattunk egy kísérletet, melyben
arcok sorozatát nézték a résztvevők,

és az egyik helyzetben

dönteniük kellett két képről:
ugyanaz a személy vagy két különböző?

A vonzó arcok még ebben a helyzetben is

erőteljes idegi aktivitást
fejtettek ki a látókéregre,

holott a résztvevők csak
a személyazonosításra koncentráltak,

nem figyeltek a szépségre.

Egy másik csoport hasonlóképp
automatikusan reagált a szépségre

örömközpontunkon belül.

A két tanulmány együttesen azt sugallja,

hogy agyunk automatikusan
reagál a szépségre,

a látás és az öröm összekapcsolásával.

Úgy tűnik, ezek a szépségdetektorok

mindig jeleznek, ha szépet látunk,

függetlenül attól,
hogy mire gondolunk közben.

Agyunk mélyére égetett sztereotípia
az is, hogy "ami szép, az jó".

Az orbitofrontális kérgen belül

átfedő idegi tevékenység reagál

a szépségre és a jóságra,

és ez akkor is megtörténik, ha az emberek
nem gondolnak kifejezetten

sem szépségre, sem jóságra.

Úgy tűnik, agyunk reflexszerűen
társítja a szépet és a jót.

És ez a társítás lehet a szépség
oly sok szociális hatásának

biológiai kiváltó oka.

A vonzó emberek mindenféle
előnyt élveznek az életben.

Intelligensebbnek tartják őket,

megbízhatóbbnak,

magasabb fizetést kapnak,
kevesebb büntetést,

még akkor is, ha ez indokolatlan.

Ezek a megfigyelések feltárják
a szépség csúnya oldalát.

Laboromban gyakran tapasztaljuk,

hogy az arc kisebb rendellenességei
és enyhe torzulása miatt

kevésbé jónak, kevésbé kedvesnek,

butábbnak, hasznavehetetlenebbnek
és lustábbnak tartanak embereket.

Sajnos, működik az
"ami torz, az rossz" sztereotípia is.

Valószínűleg ezt hasznája ki, és ráerősít

a populáris média által sugallt kép is,

melyben torz arcvonásokkal
többnyire valamiféle

aljas karaktert vázolnak fel.

Meg kell értenünk
ezeket a rejtett előítéleteket,

ha le akarjuk győzni őket,

és ha olyan társadalmat akarunk,
melyben tisztességesen bánunk mindenkivel,

és nem kinézet, hanem viselkedés alapján
ítélve, amiről senki nem tehet.

Hadd mondjak el még egy gondolatot.

A szépség folyamatban lévő munka.

A szépség ún. univerzális jellemzői

a pleisztocén kor mintegy
kétmillió éve alatt alakultak ki.

Az élet durva volt, állatias,
és mindez nagyon régen történt.

Az őskori szaporodási siker
szelekciós elvei

nem igazán alkalmazhatók manapság.

Manapság például

nem vezető halálozási ok
parazitától meghalni,

legalábbis a technológiailag
fejlett világban.

Antibiotikum, sebészet,

születésszabályozás,
mesterséges megtermékenyítés,

mind-mind megkönnyítik
az utódnemzés sikerét.

És ilyen lazább feltételek mellett

a preferencia és jelleg kombinációi
szabadon sodródhatnak,

és egyre változatosabbak lehetnek.

Még ha mélyen
befolyásoljuk is környezetünket,

a korszerű orvostudomány
és a technológiai újítások

mélyen befolyásolják a lényeget,

hogy mit jelent szépnek lenni.

A szépség univerzális természete változó,

még ha meg is változtatjuk az univerzumot.

Köszönöm.

(Taps)