-
*Művészet …*
-
*… kérdésekben*
-
Egy rózsaeső,
-
egy szemérmes mozdulat,
-
egy tűnődő arckifejezés.
-
Egy Sandro Botticelli festmény.
-
Egy titokzatos akt a festészet történetéből?
-
Nem csupán az!
-
Egy akt, ahogy az emberiség nem látta ezer év óta:
-
életnagyságú, kecses, frontális és nyílt.
-
A hosszú évszázadok után, amikor a mezítelenség
-
a szégyen és az erkölcstelenség metaforája volt,
-
a szépségre pedig gyanakvással tekintettek,
-
íme itt áll kivirultan és körülrajongva a szerelem istennőjének álarca alatt.
-
A női test és báj ilyen mértékű magasztalása által
-
a reneszánsz humanista embere átlépett a modernkorba.
-
Egy ikon?
-
Netán egy közhely?
-
A jelenet újra és újra szembejövő reprodukcióitól émelyegve
-
szinte örülnénk, ha látnánk lecsusszanni helyéről
-
mint hogy időt fordítsunk arra, hogy jobban szemügyre vegyük.
-
Azt látnánk, hogy a nyilvánvaló nyugalom és szelídség mögött
-
nincsen egyensúly,
-
eszeveszett a felfordulás
-
és a rajz száraz, éles.
-
Felfedeznénk, hogy ez az elnyújtott test
-
a túlburjánzó hajzuhataggal
-
semmit sem hordoz az antikvitás súlyos tömörségéből
-
és ez a melankolikus és üres tekintet
-
jobban hasonlít a mai durcás divatmodellekre,
-
mint az őt követő érzéki Vénuszokra.
-
Tehát reneszánsz istennő vagy középkori madonna?
-
A női egyenjogúság megnyilvánulása vagy férfiak eszményített ideálja?
-
Kicsoda ez a nő valójában?
-
Harmadik fejezet
BOTTICELLI: *Vénusz születése*
-
A vágy sejtelmes tárgya
-
Első rész: Súlyos szavak, sokkoló képek
-
A válasz nyilvánvalónak tűnik:
-
íme Vénusz a születése pillanatában!
-
Szép,
-
esetlenül takargatja meztelenségét,
-
attribútumai körülfogják:
-
a kagyló, melyen a habokban megszületik
-
és a rózsák.
-
Balján Zefír a nyugati szél istensége
-
levegőtől kikerekedő orcákkal,
-
és társa Khlorisz, a tavaszi szél.
-
A kagylót a part felé fújják,
-
ahol egy nő készül ráadni egy rózsaszín köpenyt,
-
mely virágokkal van telehintve.
-
Ő egy a hórák,
-
az évszakok istenségei közül, nyilvánvalóan a Tavasz.
-
Ez a Vénusz egyenes leszármazottja az antikvitásnak!
-
Csakugyan, Botticelli kortársa, Poliziano leírásának megfelelően
-
mintázta meg Vénusz születését.
-
De maga a szöveg a római idősebb Pliniusztól merít,
-
aki egy legendás freskóról ír, melyet Vénuszról Apellész,
-
a legnagyobb görög festő festett
-
Nagy Sándor részére!
-
Festő számára nem létezik ennél előkelőbb leszármazás,
-
mint ahogy nincs előkelőbb megrendelő sem: a Mediciek.
-
Ők szolgáltatják Botticelli másik antik ihletésű forrását:
-
Praxitelész Vénuszának birtokukban levő római másolatát,
-
egy legendás aktot, mely oly szépséges, hogy egy fiatalember beleszeretett
-
és megpróbált testileg is egyesülni vele!
-
A *Vénusz születése* tehát hűen képviseli a reneszánsz szellemiséget,
-
a „sötét középkor”elhagyását,
-
ami az antikvitás újrafelfedezésének köszönhető.
-
Mindamellett, ha összehasonlítjuk a festményt más mesterművekkel, melyeket Botticelli ismerhetett,
-
meglepődünk maradiságán:
-
miközben társai rajongtak a perspektíváért,
-
mindez a *Vénusz születésén* meglehetősen sommás:
-
semmilyen fokozatos színkontraszt nem kelti a távolodás benyomását
-
és a szereplők mintha papírból lennének kivágva és a háttérre ragasztva.
-
Továbbá, miközben kortársai igyekeznek alakjaikat élőbbé tenni
-
a kontúrok eltüntetésével,
-
Botticelli alapossággal rajzolja meg őket.
-
Végül, amiben még különbözik Vénusz a modelljétől,
-
az az elnyújtottabb nyak és arc,
-
a keskenyebb vállak
-
és a kerekebb has.
-
A tetejében, nem tiszteli az antik arányok szentséges kánonját,
-
a mellek közötti távolságot, ami alapegységként szolgál az arányok összességénél:
-
állandóan megnyújtja vagy lecsökkenti azt.
-
Ami az „antik stabilitást” illeti,
-
egy valószínűtlen instbilitásnak adja át a helyét.
-
Vajon Vénusz elrejti előlünk valódi eredetét?
-
Második rész: *Élni a saját korunkban: ez a művészet*
-
Botticelli nem tudta kifejezni kortársai számára Vénusz minden szépségét
-
azzal a kevés antik mintával, ami a rendelkezésére állt.
-
Inkább visszanyúlt azokhoz a stílusokhoz, amelyek Firenze 15. század végi ízlésében tovább éltek:
-
az északi területek középkori kárpitművészetéhez, melyet a Mediciek nagy becsben tartottak.
-
Az egymástól mintegy díszítőelemekként elkülönülő szereplők
-
és a perspektíva, mely a Vénusz születésére jellemző, ebből a műfajból származnak,
-
ahol a hordozó anyag kötöttségei nehézkessé teszik a mélyég kifejezését.
-
Visszanyúl az ötvösművészethez, a középkor fontos művészeti ágához,
-
mely az utolsó fénykorát élte.
-
Botticelli eredetileg ötvös iskolázottságú volt,
-
ami megmagyarázza vonalainak precizitását és élességét,
-
és a férfias kvalitást, amellyel jellemezték.
-
Férfiasnak minősítették akkoriban azt, aki a legkiemelkedőbbet alkotta a saját területén:
-
egy festő számára ez a virtuozitásban nyilvánul meg.
-
és 1485-ben, Firenzében a tiszta és pontos rajzot értékelték a legtöbbre.
-
Botticelli ennek a királya!
-
Végül pedig az akt nem antik, hanem gótikus:
-
hosszú hajzat,
-
elnyújtott test,
-
ahol az izmok átadták helyüket a szélesebb csípőnek,
-
és a szerényebb kebleknek.
-
Vénusz tehát egy neo-középkori akt?
-
A formája igen, de a téma semmiképp sem!
-
A középkor a meztelenség két – Bibliához kapcsolódó - ábrázolásmódját alkalmazta,
-
kevesebbszer azt, amikor ártatlanságában bontakozik ki,
-
és sokkal gyakrabban azt, amelyik a bűnből származó szégyenhez kötődik.
-
Vénusz meztelensége az *ártatlanság és a tisztaság* modern változata:
-
mozdulatai szemérmesek,
-
arca tűnődő és elmélyült,
-
olyan, mint Szűz Máriáé,
-
a keresztények „istennőjéé”!
-
És a legnagyobb korabeli filozófusok erényekkel ruházzák fel:
-
ő a mértékletesség és az őszinteség,
-
a báj és a ragyogás!
-
A korszak egy különös kísérletre vállalkozik: megbékéltetni a *katolikus vallást a pogány istenekkel*.
-
Mindez nagyon komoly, asztrológiai témájú traktátusokban
-
és Vénusz valóságos kultuszában nyilvánult meg.
-
Fiatal édesanyáknak ajándékul szánt dísztálakon
-
az istennő uralja a férfiakat,
-
akik mintha meg lennének babonázva általa.
-
Következésképp azt feltételezzük, hogy a *Vénusz születését* nászajándéknak szánták
-
és elképzelhető, hogy ez egy bemutatásra szánt, felfokozott változata azoknak az aktoknak,
-
melyeket a kelengyés ládák belső oldalára festettek,
-
mert a házaspárra nézve jótékony hatást tulajdonítottak nekik,
-
mely fokozza a vágyat,
-
és még a születendő gyermekek szépségére is előnyös befolyással lehet!
-
A festmény emellett egy nagyon is érzéki hatást valószínűsít:
-
a „szemérmetlen Zefírek” lábai valószerűtlenül összegabalyodtak,
-
a hosszú hajzuhatag mozgalmas,
-
a szél a hóra ruháját szemléletesen simítja testére.
-
Izgatottság és mozgalmasság uralja a képet!
-
A mozgás a reneszánsz művészeinél
-
kitüntetett eszközzé vált az öröm,
-
a megrészegülés
-
és az érzékiség kifejezésére.
-
Végül pedig, ha Botticelli meg akarja szabadítani aktjait az érzékiségtől, minden nehézség nélkül sikerül is neki.
-
Mint ahogy ennél a fakó, mesterkélt és minden térbeliséget nélkülöző Igazságnál is
-
Apellész megrágalmazásán,
-
vagy ennél a púpos és formátlan Szent Zenóbiánál.
-
Nem antik, de nem is középkori, a jelenet tipikusan a firenzei reneszánsz terméke,
-
az élet és az érzékek felmagasztalása iránti ízlés megtestesülése,
-
mely arra vállalkozik, hogy finoman összevegyítse
-
a keresztény vallást a pogány babonasággal,
-
és az eszményítést és érzéki testiséggel.
-
Ennek ellenére, alig egy évtizeddel később
-
a festmény a feledés homályába merült több mint három évszázadra!
-
Harmadik rész: *Vénusz kettős élete*
-
1494-ben
-
Firenze hirtelen teokratikus diktatúrává lett
-
egy Savonarola nevű prédikátor irányítása alatt,
-
aki nagyon rossz szemmel tekintett a pogány aktokra…
-
Botticelli hivatalosan bűnbánatot tartott,
-
majd visszatért a bibliai jelenetek festéséhez.
-
Vénusza megúszta a megsemmisítést,
-
de a mű, akárcsak Botticelli még életében, kiment a divatból.
-
Nem kapott egyetlen megrendelést sem élete utolsó 10 évében.
-
Ezentúl azok művészek számítottak,
-
akik végérvényesen szakítottak a középkori hagyományokkal
-
és a testet tömegként kezelték, melyet nagyon is realista, folyamatos kontúr vesz körül
-
A Vénusz születésének minden vakmerősége hamarosan idejét múlttá vált:
-
a bőr valószerűségének utánzása alapvető fontosságú lett és
-
az istennő most már teljes egyszerűségében tárulkozhatott fel
-
egy előkelő interiőrben,
-
és akár szembe is nézhetett nézőjével.
-
Alakja ugyanakkor egyre inkább nehézkesebbé válik,
-
sokat sejtető pózokat vesz fel,
-
ékszerek borítják,
-
és olykor inkább hasonlít egy kurtizánra, mint egy istennőre.
-
Botticelli ábrázolásmódja mindettől távol áll
-
és egészen a 19. századig kell várnia, hogy visszavághasson.
-
Az évszázad meghasonlott önmagával:
-
soha sem láttunk korábban ennyi meztelen nőt
-
miközben amellett kardoskodtak, hogy műalkotásként tekintsenek rájuk,
-
mintegy érdek nélkül,
-
„a kisgyermekek tisztaságával, akik test-test ellen játszanak minden hátsó gondolat nélkül”.
-
A női testnek szűziesnek kell maradnia szexuális utalások nélkül,
-
de eközben a vágy átkerül azokra a szereplőkre, akik körülveszik.
-
Siralmas a kudarc!
-
A jelenetek teljességgel nevetségessé válnak,
-
miközben a fennakadó szemek,
-
a megemelt csípő
-
szüntelenül azt juttatják az eszünkbe, hogy ezek a „szexualitást nélkülöző” aktok
-
olyanok, mint egy érzékiségtől túlfűtött kukta, robbanásra készen!
-
Ami sok, az sok!
-
Egy angol értelmiségiekből és művészekből álló csoport
-
úgy vélte, hogy a dekadencia gyökereit a múltban kell keresni.
-
Raffaello-ra mutogattak:
-
az egyszerűség és az igazság megvetése,
-
a dagályos gesztusokhoz való vonzódása
-
lelepleződött!
-
De micsoda lelkesedéssel fedezték fel a quattrocento és különösen Botticelli művészetét!
-
A jelenetek bájos egyszerűségét,
-
a testeket,
-
a visszafogott gesztusokat,
-
a melankolikus és tűnődő arckifejezéseket.
-
Számukra ez a tétova és bátortalan Vénusz azért szépséges,
-
mert nem vágyakozásra,
-
hanem gyengédségre ösztönöz.
-
A század végére ez a nézet győzedelmeskedik:
-
a *Vénusz születésének* reprodukciói elárasztják az angliai háztartásokat
-
és a viktoriánus Angliában a nemiség ábrázolásának normájává lett.
-
Egy kegyes hölgy,
-
aki ugyanakkor visszafogott, ami a szemérmesség nélkülözhetetlen kelléke.
-
Ebben gyökerezett ugyanakkor Vénusz utolsó átváltozása
-
egy olyan nővé, aki felébreszti a képzeletet,
-
de akiből minden gondolkodás száműzve van.
-
Amikor Vénusz ismét testi vágyakat ébreszt, azt mint „nő-tárgy” teszi,
-
ami a férfi-képzelgéseket kielégíteni rendeltetett.
-
Nem csupán a *Shell *- kagyló szójáték miatt
-
változtatta Alain Jacquet Vénuszt benzinkúttá,
-
hanem azért is, hogy megmutassa, hogyan vált használati tárggyá,
-
a férfiak vágyait beteljesítő eszközzé.
-
Hogy megértsük, ki is ez az asszony,
-
be kell tekintenünk a sablonok,
-
valamint a történeti tényfeltárás mögé
-
és visszatérni a gyökereihez.
-
Ezáltal felfedezzük azt csábító képességet, melyet egy ilyen jelenség képes gyakorolni:
-
egy egyetemes szépségideál
-
akihez jól illik a születés és az élet felmagasztalásának gondolata.
-
A sorozat következő epizódja: Mária-Antoinette és gyermekei
-
Egy „kommunikációs stratégia” kudarca?
-
További információk:
-
Írta és rendezte:
-
Gyártó:
-
Tudományos tanácsadó:
-
Ez a film támogatóinak (miért ne legyen az ön is?) és Kulturális Minisztériumnak köszönheti létrejöttét.
-
Kísérőszöveg:
-
Vágás és videotechnika:
-
Utógyártás és hangrögzítés:
-
Zenei válogatás:
-
Zene:
-
Köszönetnyilvánítás, feliratozás:
-
Fotójogok:
-
CED produkció
